A vadgesztenye kártevője, az aknázómoly az utóbbi másfél évtizedben gyűrte le az ország nagyobbik részét, miközben maga a vadgesztenye díszfaként sokkal korábban ideért – valószínű, hogy az aknázómoly gyors elterjedését az egyre enyhébb telek tették lehetővé. 2012-ben kínai eredetű, a Jangce vidékéről származó édesvízi medúzát fedeztek fel a salgótarjáni Középbánya-tóban. Az édesvízi medúzák Európában nem őshonosak, vélhetően az 1920-as évek elején kerültek Európába Délkelet-Ázsiából úgy, hogy az állatok vagy a petéik egy akváriumból az édesvízbe jutottak.
Őshonosnak nevezzük azokat a fajokat, amelyek túlélték az utolsó jégkorszakot, illetve akkortájt telepedtek meg.
Ami a bronzkortól kezdve – az állattenyésztés és a növénytermesztés térhódításától – lett része az élővilágnak, az nem tekinthető annak. Egy nem őshonos növényt pedig akkor nevezünk inváziósnak, ha kezelhetetlen mértékben szaporodik, és gyorsan terjed. Egyes fajok egy adott helyen megjelennek, majd néhány év múlva eltűnnek. Ezek nem inváziósak. Azok ellenben igen, amelyek az egész országban előfordulnak, és kiszorítják az őshonosokat. A különbség tehát az elterjedés sebességében és az egyedszámban van.
A természetvédelmi szempontból veszélyes szárazföldi és vízi özönnövények jegyzékén 33 szárazföldi és nyolc vízi növényfaj szerepel – ilyen a bálványfa, a gyalogakác vagy éppen a kanadai átokhínár. A kisebb veszélyt jelentő növényfajok, mint például a parlagfű, a parlagi rézgyom, a selyemmályva, nem szerepelnek a jegyzékben. Az inváziós állatfajok aktuális listáján – ez is a www.termeszetvédelem.hu honlapon olvasható – csak olyanok találhatók, amelyek szándékos betelepítéssel vagy véletlen behurcolás révén kerültek ide. Az ismertebbek közül ebbe a körbe tartozik a muflon, a dámszarvas, a nyestkutya, a pézsmapocok, az amur, az afrikai harcsa és a harlekinkatica. Sok faj hatásáról azonban még nincsenek hazai kutatási eredmények, azaz jóval hosszabb lehet ez a lista.
A térhódítás üteme sokféle, néha meglepően gyors. Egyes növények évente 10-15 kilométert is megtehetnek, de a kukoricabogár ezt a sebességet is messze túlszárnyalja. Botta-Dukát Zoltántól, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadójától tudjuk, hogy a kukoricaszállítmánnyal véletlenül behurcolt, apró, nem túl jól repülő bogár a szerb fővárostól, Belgrádtól a tőle légvonalban 600 km-re lévő cseh Brnóba tíz év alatt jutott el. Útja során Magyarországot is végigfertőzte a komoly károkat okozó élőlény.
Az igazán elborzasztó példák a szigetekhez fűződnek. Ha egy „ragadozó” ilyen elszigetelt helyre kerül, kipusztíthat olyan fajokat, amelyek nincsenek felkészülve a megjelenésére. A fontos amerikai katonai támaszpontként ismert Guam szigetére véletlenül (gyümölcsszállítmánnyal) jutott a barna gabonasikló. Három gyíkfajtól eltekintve rövid idő alatt minden őshonos gerinces állatot elpusztított – manapság hektáronként több száz kígyó nyüzsög természetes ellenség híján ezen a szigeten. Mások a hasonló életmódú (és gyakran közeli rokon) őshonos faj elől veszik el az életteret, mint az európai vörös mókust kiszorító amerikai szürke mókus.
Puky Miklós és munkatársai a Biológiai inváziók a magyarországi Duna-szakaszon című, 2009-es tanulmányukban írták, hogy az első inváziós fajok már a XIX. század óta jelen vannak a folyó árterén, mások (például egy Európában korábban csak üvegházakban előforduló alga) csak az elmúlt egy-két évtizedben jelentek meg. Több halfaj, például a gébek mellett a hüllőkhöz tartozó vörösfülű ékszerteknős is megjelent. Ez utóbbi gyorsabban nő, hamarabb lesz ivarérett, mint őshonos „kollégája”, a mocsári teknős. Ráadásul erőszakosabb, és – ahol szaporodik – hamarabb foglalja el a tojásrakóhelyeket. A kutatók elemzése szerint bizonyos állatcsoportok képviselői közül már csak idegenhonos fajokat találunk a Duna hazai szakaszán.
A tízlábú rákok esetében az észak-amerikai cifrarák a folyó domináns faja, számos szakaszon egyedül képviseli ezt az állatcsoportot. Mohács alatt a kecskerák még megtalálható, de aránya a cifrarák mellett egyre kisebb. Az idegenhonos rákok terjedésének oka, hogy túlélik és terjesztik a rákpestis nevű gombabetegséget, amely elpusztítja az őshonos rákokat.
Folyóinkban és tavainkban két behurcolt kagyló is él. Botta-Dukát Zoltán szerint a vándorkagylónak érdekes módon haszna is van, hiszen a mérések szerint részben neki is köszönhető a Balaton kiváló vízminősége. Ez a kagyló ugyanis hatékonyan szűri a vizet, és mivel hihetetlen módon elszaporodott – bár jóval kisebb az őshonos fajoknál –, nagyobb a hatása.
Az elmúlt években sok vita folyt az akácról, pontosabban arról, hogy lehet-e hungarikum egy nem őshonos fafaj. Lehet. 2014 óta a magyar akácfa és a magyar akácméz is hungarikum. Az Észak-Amerikából származó fehér akác mintegy 300 évvel ezelőtt került hazánkba. Hasznos, mert nagyon jó ipari fa, és kiváló mézelő növény. Kára, hogy az ilyen erdők alatt megritkul a növényzet, eltűnnek más virágzó fajok, illetve az akácfák nagyon sok foszfort vesznek fel a talajból. Ha egy adott helyre többször ültetnek akácot, akkor olyannyira elszegényedik a talaj, hogy oda más fajt már nem telepíthetnek, de az akácnak is egyre kisebb lesz a hozama.
Hogyan védekezzünk az invazív növények ellen? Ha már itt van, és csupán néhány helyen található, akkor a növény kiirtása megoldás lehet – az Egyesült Államokban voltak sikeres próbálkozások. Az elterjedt fajoknál a teljes kiirtás szinte lehetetlen, egyes területek mentesítése ellenben megoldható. Botta-Dukát Zoltán becslése szerint az özönnövények kilencven százaléka szándékosan került az országba. Az elődök nem gondolták, hogy mekkora baj lesz a betelepítésükből. Bizonyos növények már tiltólistára kerülnek, egyesekről pedig azt gondoljuk, hogy veszélytelenek, ezért jöhetnek. „Ha valaki egy fajt be akar hozni, tudományos vizsgálatokkal bizonyítsa be, hogy nem jelenthet veszélyt az őshonos növényekre!” – int az ökológus, aki szerint szükség lenne olyan kockázatértékelő rendszerre, amellyel meghatározható az újonnan betelepítendő fajok inváziós kockázata.
Az őshonos növény- és állatvilág a változó klíma miatt is módosul.
A szárazabb és melegebb időszakban – erre tart a Kárpát-medence klímája – a szárazságtűrők kerülnek kedvezőbb helyzetbe, míg a hűvösebb és csapadékosabb körülményeket kedvelők háttérbe szorulnak. A Balkánról és Észak-Olaszországból települnek át az ilyen feltételeket kedvelő élőlények, de a saját növényeink között is találni olyat, amelynek jobban megfelelnek ezek a viszonyok. A leggyakoribb hazai erdőtípus a cseres tölgyes, ez a faj azonban a melegebb klímájú Közép-Olaszországban is megél. Botta-Dukát Zoltán meggyőződése, hogy a változó klíma miatt nem pusztulnak ki tölgyeseink, csak éppen átalakul az összetételük – több lesz bennük a szárazságtűrő növényfaj.
A melegedő klímával a mediterrán területek inváziós fajai is megjelennek. Magyarországon is láttak már például elvadult fügekaktuszt. Amikor még nem tudtak kellő mennyiségű festéket előállítani, bíbortetű tenyésztésére telepítették be ezt a növényt a Földközi-tenger térségébe. Nem mellesleg ehető a gyümölcse, sövénynek is kiváló, a tűz sem megy át rajta, csak éppen ez is kiszorítja az őshonos növényeket.
„Magyarországon jelenleg nincs jogszabályban elfogadott lista az inváziós fajokról, de szakemberek által összeállított nem hivatalos listák léteznek. Ezeket persze rendszeresen felül kell vizsgálni, hiszen folyamatosan változik – nő – ezen fajok száma” – tudtuk meg Sipos Katalintól, a WWF Magyarország igazgatójától. A nem őshonos növények közül – közegészségügyi hatása miatt – a legtöbben a parlagfűről tudnak, de természetvédelmi szempontból ez a növény nem okoz kezelhetetlen problémát. (A parlagfüvet gabonaszállítmányokkal hurcolták be Észak-Amerikából a múlt század elején.) Ugyan agresszíven terjed, de nem szorít ki más fajokat. A parlagfű eltüntetésének legjobb módja, ha hagyjuk, hogy egy szántó begyepesedjen. Ez a növény ősszel elpusztul, vagyis egynyári növényfaj, minél több évelő van körülötte, annál nehezebben tud csírázni és megerősödni. Ha újra és újra felszántják a földet, akkor ismét könnyedén kihajt, míg egy zárt gyep növényei kiszorítják.
A zöldszervezet többek között azért dolgozik, hogy a klímaváltozásra vagy éppen gazdasági érdekekre hivatkozva ne hozhassanak be korlátok nélkül nem őshonos fajokat – olyanokat, amelyek esetleg inváziósak lehetnek. Erre a problémára a különböző szakmapolitikák között szabadon mozgó szervezetek hatékonyan hívhatják fel a figyelmet. A komoly gazdasági értéket jelentő fajoknál – ilyen az akác – is egyértelműen meg kell húzni a határokat, szabályozni kell, hogy védett területtől, értékes őshonos gyepektől milyen távolságra telepíthető akácos. Túlzó és egyoldalú az a vélemény, mely az akác termesztésének minden korlátozását el akarja törölni, de az sem életszerű, hogy az akácot teljesen szorítsuk ki Magyarországról. Gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból egyaránt elfogadható megoldást kell találni, azaz a komplex megoldás a jövő útja.