A kecske miatt annak idején sokan sajnálták Rieger Tibort. A zuglói társasház lakói fejüket csóválva nézték, ahogy az udvaron állva vésővel, kalapáccsal kődarabokat pattint le egy óriási kőtömbről. Amikor megkérdeztek, mi lesz ebből, azt mondta, kecskét ábrázoló szobor. Reggel, amikor a szomszédok dolgozni mentek, ő fogta a vésőt és a kalapácsot, és nekiállt követ faragni. A többiek arról beszéltek, miért pocsékolja az idejét ahelyett, hogy elmenne valami normális helyre dolgozni.
Életveszélyes láda
A Kecske életnagyságú szobra két évig készült. Először agyagból formázta meg, majd gipszből kiöntötte. A kőtömbre milliméterről milliméterre mérte át a gipszből öntött formát. Utána már csak faragni kellett. A szobrot végül a Dob utcai óvoda udvarán állították fel, ma is ott látható.
Ötven év telt el azóta, hogy a Kecskéhez, első önálló szobrászként elnyert munkájához hozzákezdett. Fél század alatt több mint hatvan szobrot és plasztikát készített. Első szakmai sikerét 1981-ben aratta, akkor a Dante-biennálén Ravenna város aranyérmét nyerte. Összesen 14 kitüntetéssel és díjjal ismerték el munkásságát, amelyek között szerepel a Magyar Örökség Díj és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje is. Ő maga nem dicsekszik ezekkel, de ha valaki nagyon firtatja, melyik elismerés jelenti neki a legtöbbet, a 2013-ban kapott Szent Márton-díjat említi, mert azt eddig csupán 15 embernek ítéltek oda, és a korábbi kitüntetettek között két köztársasági elnök is szerepel: Mádl Ferenc és Sólyom László.
A társaságra korábban sem lehetett panasza. A gimnáziumban osztálytársa volt Osztovits Levente, az Európa Könyvkiadó igazgatója, Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke vagy éppen Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke. A képzőművészeti főiskolán Pátzay Pál osztályába járt, Barcsay Jenő is tanította. Rieger Tibor ahhoz a generációhoz tartozik, amely még személyes élményeket őriz a második világháborúból. Gyermekkora első emlékei a csallóközi Királyfiakarcsáról valók – a település azokban az években Magyarországhoz tartozott, a háborúban pedig német hadtápegység állomásozott ott. Karácsonykor gramofonról szóltak a dalok, egy idősebb katona pedig az ölébe vette a szőke a kisfiút, és énekelt neki. Amikor a front közeledett, két csendőr egy ládát helyezett el náluk, hogy akár az életük árán is őrizzék, míg vissza nem jönnek érte. De nem jöttek, helyettük az orosz hadsereg érkezett. A katonák felfeszítették a ládát, amelyben csendőregyenruhák voltak. Rieger Tibor apját agyon akarták lőni az udvaron; egy, az első világháborúból ott maradt orosz falubeli lépett közbe az utolsó pillanatban.
A háború után a magyar családoknak el kellett hagyniuk a települést. Az összes holmijuk elfért egy szekéren, amelyre édesapja magyar zászlót tűzött. A határ előtt szlovák soviniszták majdnem meglincselték őket. Levél községbe érkezve még látták a kitelepített szász családok távozását. Helyettük Erdélyből és Borsodból költöztettek át családokat.
A drámai eseményekből annyit érzékelt, amennyit ötéves fejjel lehetett. A környék tele volt izgalmas játékszerekkel, a határban maradt lövegek némelyike még működött, és a kerekeket tekergetve irányozni is lehetett velük. Ez legalább annyira érdekes volt, mint az Erdélyből érkezett és ott maradt szász családok soha nem hallott meséi. A plébános nagyon értett a gyerekek nyelvén: a parókián berendezett játszószoba, a hittanórák hangulata életre szóló elköteleződését alapozta meg. Rieger Tibor talán legfontosabb gyermekkori emlékként idézi az elsőáldozását.
A győri bencés gimnáziumba nem sokkal azután vették fel, hogy kommunista hatalom feloszlatta a rendeket; az iskola megtelt szerzetesekkel, a folyosókon egymást érték a fekete reverendák. Az épület évszázados falaiból különös atmoszféra áradt. A bencés gimnáziumban szélesre tárult előtte a világ, szerzetes tanárai hihetetlen mélységű tudást próbáltak átadni nekik. Különösen a művészettörténetet oktató Bánhegyi Jób órái maradtak emlékezetesek, melyeknek visszatérő elemük volt a szocreál művészet bírálata, de olyan magas színvonalon, hogy a megállapítások mögött húzódó érvelés az ironikus felhang ellenére is kikezdhetetlennek tűnt. Az 1958-as érettségi után osztálytársai közül kilencen papnak jelentkeztek. Ő a képzőművészetire adta be papírját, hogy gyermekkori álmát valóra váltsa. Tízéves lehetett, amikor a szomszédban a kemencetapasztásból kimaradt agyagból egy pici mellszobrot gyúrt, és bárkinek mutatta, mindenki felismerte, hogy ez Petőfi Sándor. Az első siker ízére ma is emlékszik.
A főiskolán öten kezdtek szobrásznak tanulni. Pátzay Pál lett a mestere, aki azt hirdette, hogy az iskolában mindenekelőtt a szakmát kell elsajátítani, mert a művészetet nem lehet. A legfontosabb tanítások egyike az volt, hogy a szobor tárgyi egzisztencia, ilyen módon kell megfelelnie az elvárásoknak. Sokan úgy dicsérnek egy szobrot, hogy az olyan, mintha élne. Pedig az nem jelent semmit, hiszen élő emberről is lehet gipszmintát venni, majd azt kiönteni, attól az még csak szimpla másolat, nem lesz belőle szobor.
Mici emléke
Hét év után, 1966-ban diplomázott. Kissé tanácstalanul várta, mit hoz a jövő. A kővágás ritzeléses technikáját elég jól elsajátította, arról azonban, hogyan áll munkába egy frissen végzett szobrász, nem esett szó az órákon. Az Andrássy úton összefutott egy volt tanárával, aki megkérdezte, hogy megy a sora.
– Nem a legjobban – mondta –, tudja, épp lejárt az ebédjegyem.
A tanár azt javasolta, sétáljon fel a Várba, és adjon be egy kérvényt a képzőművészeti lektorátusnál. A látogatás nem teljesen úgy zajlott, ahogy a fiatal szobrász elképzelte: egy hivatalnok emelt hangon oktatta ki, mit képzel magáról, hogy csak úgy besétál ide megrendelést kérni. Rieger Tibor elnézést kért, és kiment, de az előre megírt kérvényét ott hagyta az asztalon. Néhány hét múlva levelet kapott, hogy nyújtson be pályázatot egy óvoda udvarán elhelyezhető kőszoborra. A gyermekeknek készülő szobrok akkoriban rendszerint medvét formáztak, elvétve akadt néhány teknős közöttük. Ő valami mást akart. Mici kecske barátságos és kedves állatként élt az emlékeiben.
A háború utáni években ő volt az egyetlen jószáguk, neki köszönhetően volt tejük. Egy aprócska probléma volt csupán: a kecskeforma bronzot kívánt, a szarvak, a lábak, a kiálló vékony részek fémből öntést indokoltak. Megpróbálta kissé tömbszerűvé tervezni a kecskét, a fejét hátrahajtotta, mintha a bundáját nyalogatná, a lapockáinál lesoványította, a hasát és a tőgyét kikerekítette. Megvolt a formák kívánt ritmusa, eltűntek a túlzottan kiálló részek, így a kompozíció már nemcsak kecskeszerű volt, de kellően kőszerű is. Ezzel megnyerte a pályázatot.
A következő évben domborműves oszlopot készített Szőlészet-borászat címmel Villányba, majd a megyaszói otthonnak faragott gyerekszobrot. Berzsenyi Dániel mellszobrát a „miklai” kúria elé tervezték. Míg az előlegre várt, megrendelte a kődarabot, elkezdte kifaragni a szobrot. Az idő telt, a pénz nem jött. Megfordult a fejében, hogy nem fejezi be a munkát, amíg legalább az előleget ki nem fizetik, de úgy érezte, ezzel lealacsonyítaná magát. Az avatóünnepségen a tanácselnök odalépett hozzá, és zavartan azt mondta, nem tudnak fizetni. A megyei tanácsról ígértek pénzt, de kiderült, hogy nekik sincs. Ekkor odalépett a kaposvári múzeum igazgatója, hogy hallotta, miről beszélnek, a múzeumi keretből kifizetik a költségeket, mondta.
A fehérgyarmati tanács anya-gyermek szobrot kért tőle. A karján ülő gyermekkel a jövőbe tekintő fiatal nő közhelyes szovjet témának tűnt, azt válaszolta, megpróbál valami eredetibb kompozíciót összeállítani. Ez lett a Jessze fája, a földön fekvő nőalak, akinek testéből sudár fa emelkedik ki. Ihletője a gyöngyöspatai templomban látható műalkotás, ahol a faágak Jézus felmenőit fogják közre. Igaz, a fehérgyarmati tanács napirendjén a terv még az Élet fája munkacímmel szerepelt, a téren felállított szobor azonban már a Jessze fája címet viselte.
Katolikus hite, elkötelezett magyarsága egyre több munkájában jutott kifejezésre. A pannonhalmi apátság ezeréves fennállásának ünnepére öt és fél méter magas millenniumi kaput készített, az ő munkája a budai Várban, a Kapisztrán téren kiállított bronz koronázási palást, a Szent István-bazilikában látható Mindszenty-szobor. Alkotásai láthatók a Margitszigeten, a Zeneakadémián, az ELTE-n, Kecskeméttől Győrig számos főtéren, parkban, templomban – több mint hatvan helyszínen. Szobrai kerülik a látványos mozdulatokat, nincsenek teátrális gesztusaik. A hit, a szeretet, a fájdalom, az eltökéltség a vonásokból árad. A mosonmagyaróvári ötvenhatos emlékművét a legnagyobb hatású szobrok között tartják számon: amikor Tőkés László meglátta, azt mondta róla, ez az egész magyarság ajándéka.
A sors fintora, hogy a szocializmus alatt nem kellett magyarázkodnia szakrális munkái üzenete miatt, 2004-ben viszont komoly politikai botrányt kavart, hogy gróf Teleki Pálról készült szobrát szabad-e a Várban, a Sándor-palota előtt elhelyezni.
Visszavont engedély
A nyilatkozatháború persze nem arról szólt, hogy Rieger Tibor milyen szobrot készített, hanem arról, lehet-e emléket állítani annak a politikusnak, akinek kormányzása alatt a zsidótörvények születtek. Az akkori főpolgármester visszavonta a korábban kiadott engedélyt. Teleki Pál szobrát végül Balatonboglár önkormányzata fogadta be. Rieger Tibor a nyilvános vitában nem szólalt meg. Azt tartja magáról, verbálisan kissé nehezebben kommunikál, kővel, fémmel, fával pontosabban fejezi ki magát. Amit Teleki Pál számára jelentett, azt elmondta a szoborral. A politikust megfáradt, a tragédiával szembesülő emberként mutatta be. A szemüveges emberek tipikus mozdulata, hogy ha fáradtak, egy pillanatra leveszik a szemüvegüket. A Teleki-szobor széken ülő figurája az ölébe ejtett kezében fogja a szemüvegét, másik kezével a fejét támasztja, miközben az öléből lecsúszik a szétterített Magyarország-térkép.
Rieger Tibor idén 76 éves. Műtermében félkész modellek, gipszfigurák, viaszból formázott vázlatok sorakoznak: Baross Gábor szobrát Győr városa számára készíti, a palástjába burkolózó Mindszenty bíboros a máriaremetei kegytemplom parkjába kerül, a Magyarok Nagyasszonya-szobrot pedig gyermekéveiért hálából Királyfiakarcsának készítette. A kőtömböket azonban már nem vésővel és kalapáccsal faragja. Ma már nagyon jó gépek vannak erre. Másrészt fiatal szobrászok csapata segíti őt, amikor például többmázsányi felesleget kell levésni valahonnan, hogy neki már csak a formák kialakítása maradjon.
Mentés