Két francia – Louis Daguerre és Nicéphore Niépce – „1839-ben a tudományos világot azon bámulatos fölfedezésükkel lepték meg, hogy mi módon lehet hű arczképeket ezüst lemezekre előállítani. Ez volt az úgynevezett daguerotípia” – írta Mai Manó 1892-ben a Magyar Géniusz című lapban. Majd így folytatta: „…az egész világ érdeklődését annyira magára vonta, hogy sokan, sőt lehetne mondani mindnyájan, akik a daguerotípiával üzletszerűleg foglalkoztak, meggazdagodtak.”
A fényképészmester May Emánuelről magyarosította nevét Mai Manóra, ami manapság is félreértésekre ad okot. A Lonely Planet útikönyvkiadó Best of Budapest című kötetében a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házat mint érdekes turisztikai célpontot említették meg, csakhogy a fényképész nevét lefordították, és Modern Devil House-ként szerepelt a kiadványban. Mai Manó nyolcévi tanulás és gyakorlás után 1878-ban vált önálló fényképésszé és a gyermekfényképezés egyik legjobb hazai képviselőjévé. Huszonhárom év alatt közel hatvanezer fényképet készített, s 1885-ben kapta meg a császári és királyi udvari fényképész címet. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel honorálták képeit, cége elsőrangú nevet vívott ki magának, nagyszámú és előkelő törzsközönsége napról napra növekedett. Amit korában fényképészként elérhetett, azt elérte. Nemcsak a szakmai siker adatott meg számára, munkájával jelentős vagyonra is szert tett. Feleségével, Rothauser Etelkával 1892-ben 35 ezer forintért vásárolták meg a Nagymező utca 20. szám alatti egyemeletes lakóházat, melyet lebontattak, és egy háromemeletes műteremházat építtettek a helyére.
A párját ritkító épület homlokzatán a festészetet és a fényképészetet jelképező nőalakok a két művészeti ágra jellemző tárgyakat tartanak a kezükben. A bal és a jobb oldali bejárat felett fényképező puttó, a középső felett antik maszk látható. A lépcsőházban megmaradtak a kirakatszekrények, melyek Mai Manó legjobban sikerült fotográfiáit mutatták, illetve mutatják be. A félemeleten fogadókisasszonyok üdvözölték a vendégeket. A fényképészmester a palotaszerű műteremben nem foglalkozott adminisztrációs ügyekkel, vele csak az elegáns szalonban találkozhattak a látogatók. Addigra a ház pompája már kellően elvarázsolta a vendégeket. A fotográfus felmérte a modellek arcának, termetének előnyös és hátrányos tulajdonságait, majd megtervezte a beállításokat. A felvétel előtt a vendégek a toalettszobában megigazíthatták a ruhájukat és a frizurájukat. A gazdagon díszített fényképészeti műterem célja az volt, hogy a megrendelőkkel elhitessék, ők nem hétköznapi emberek, hanem okosabbak, előkelőbbek, gazdagabbak.
„Hogy jó mellképet készíthessünk, mindenekelőtt teljesen ismernünk kell a fej, azaz a koponya anatómiáját. […] A figyelmes szemlélő azonnal észreveszi, hogy az arc mindkét fele legtöbb esetben egymástól eltérő, ki kell tehát keresni azt a felét, amely a fényképen tetszetősebb. […] S ha kitartással mindig a közönség érdekét figyelembe vevő körültekintéssel működünk, akkor az erkölcsi sikert kíséri az anyagi siker is, és nem oly nehéz megszerezni egy háromemeletes házat” – vetette papírra tapasztalatait a fotográfus a Magyar Fényképészek Lapjában.
A műterem neve az újságok apróhirdetései között többször is feltűnt. Fiatal copistát, laboratóriumi munkákban jártas fényképészt, ügyes negatív retusőrt kerestek, s mindezért cserébe állandó, kellemes állást, jó fizetést ígértek. Mai Manó egyszer a Törvényszéki csarnok című rovatba is bekerült, mivel az egyik elbocsátott fotográfuslegénye megfenyegette, hogyha nem ad neki húsz forintot, kiugrik Mai házának harmadik emeletéről. A fotós kissé megijedt a fenyegetéstől, de nem a fiú életét féltette, hanem a renoméját. Följelentette a büntető törvényszéknél, mely végül egynapi fogházra ítélte a legényt.
Mai Manó élete vége felé betegséggel küszködött, emiatt 1916 elején hirdetés útján „a főnököt teljesen helyettesíthető fényképészt” kerestek.
A fotográfus – a Mai Manó Ház névadója – száz éve, 1917. július 24-én halt meg. Emlékére ez év minden hónap 24. napján ajándékokkal és kedvezményekkel várják a látogatókat.