Freddie Bulsara csomagokat pakol a reptéren, és a szüleivel lakik. Indiai édesapjával hűvös a viszonya, párszi keresztnevét, a Farrokhot legszívesebben eltitkolná az egész világ elől. Egyik éjszakai kimaradása alkalmával aztán megismeri a későbbi Queen tagjait, akik először nem veszik komolyan a furcsa külsejű fiút, ám az egyetlen sor eléneklésével meggyőzi őket döbbenetes tehetségéről.
A korábbi Smile zenekarból Queen lesz, Bulsarából pedig Mercury. Freddie elementáris erővel van jelen a színpadon, a közönség imádja: sorba jönnek a gigaslágerek, a turnék és a rocksztársággal járó folyamatos partik meg balhék, amelyek a Live Aid mindent elsöprő katarzisáig vezetik a nézőt.
Amikor egy filmet életrajzi alkotásként harangoznak be, akkor elvárható lenne némi történelmi hűség azon túl is, hogy a színészgárda döbbenetes pontossággal imitálja a zenészek külsejét, hangját és legapróbb gesztusait.
Rami Malek tényleg elképesztően jó, hiába alacsonyabb vagy két fejjel Mercurynál, átlényegülése már-már zavarba ejtő. Brian May, John Deacon és Roger Taylor figurája viszont hagy némi űrt maga után. Kicsit olyanok, mintha direkt nem derülne ki róluk semmi, noha a 134 perces játékidőben bőven lenne erre lehetőség. Azt viszont a szánkba rágják, hogy a kicsapongó életű, a gyertyát mindkét végén lángszóróval égető frontemberrel szemben ezek a rockerek bizony tisztességes családapák, rendes emberek maradtak, akik még csak hírből sem ismerik a drogokat és a grupikat, a keményebb italokat pedig messziről elkerülik. Freddie-vel ellentétben nekik nincsenek sztárallűrjeik és hisztijeik, csak történetesen a zenélésből élnek. Hihető, nem igaz?
A magyarázat abban keresendő, hogy a film producerei között két Queen-alapítótag, Brian May és Roger Taylor is ott volt, akik kőkeményen beleszóltak abba, hogy mi kerülhet bele a filmbe, mik legyenek fókuszpontok, és hogy kiről milyen képet fessenek. A Bohém rapszódia legnagyobb gyengesége a határozott kezű rendező hiánya: Bryan Singert ugyanis néhány héttel a forgatás befejezése előtt szexuáliserőszak-botránya miatt kirúgta a stúdió, a filmet pedig a brit angol Dexter Fletcher fejezte be helyette.
A Bohém rapszódián erősen érződik, hogy produceri-zenekari és stúdiószempontokat figyelembe véve készült el. Mercury homoszexualitását és hedonizmusát megbocsátható, csúnya dologként ábrázolja, az üzenet pedig az, hogy a Queen annak ellenére lett sikeres, hogy ilyen volt az énekese.
Az igazság pedig ennek a fordítottja: a Queen kizárólag azért lehetett a világ egyik legnagyobb rockzenekara, mert frontemberük magával ragadó, exhibicionista, extravagáns férfi volt, aki valósággal felgyújtotta a színpadot – a film szerint Mercury viszont azért boldogtalan, mert homoszexuális.
A durva torzítások ellenére sem lehet viszont szívből utálni a Bohém rapszódiát, mert a Queen zenéje és a főszereplő Rami Malek sodró lendületű kettőse megmenti. Ha pedig megérte valamiért megcsinálni ezt a filmet, akkor az az 1985-ös Live Aid-koncert „újraforgatása” volt, amely az érzelmi csúcspontja a Bohém rapszódiának. Az alkotók tökéletes részletességgel dolgozták fel a húszperces fellépést, amely szinte teljes hosszában bele is került a filmbe. Brian Mayék közreműködése ilyenkor aranyat ér, azok a részek működnek még igazán, amelyek egy-egy sláger megszületését járják körbe. Izgalmas megtudni, hogy milyen alternatív zajkeltő eszközökkel segítettek be első lemezük dalaihoz, vagy hogy találták ki a We Will Rock Yout egy próbán.
A Bohém rapszódia zenés népmese, ahol a szegény indiai bevándorló gyermeke mer nagyot álmodni, megküzd démonaival, a végén pedig tehetsége faltörő kosként szakít át előtte minden akadályt. Kár, hogy olyan fájóan keveset látunk ezekből a démonokból. Elmaradnak a hírhedt többnapos partik, a kokainhegyek: Freddie Mercury szeretni való primadonna, akinek emberi kapcsolatai el vannak maszatolva.
Ha belegondolunk, akkor azért mókás dolog, hogy az egykori bátor rockistenek ma a politikai korrektség oltárán hazudják el saját legendás múltjukat.
(Bohém rapszódia, angol–amerikai életrajzi dráma, 134 perc. Rendező: Bryan Singer és Dexter Fletcher)