Tengerparti nyaralása közben beült egy kávézóba, és a mosdót keresve rosszul megvilágított, szűk pincébe jutott. Amikor szeme megszokta a derengést, észrevette a kékes villódzás forrását: a szomorú pince sarkában két öreg komputer állt. Közelebb lépve két kövér amerikai kissrác körvonalai is kirajzolódtak. Hát ez furcsa – gondolta alig néhány méternyire a világ legcsodálatosabb tengerpartjától, ahol napkeltétől napnyugtáig a szabadban játszanak a gyerekek.
Mára mindennapos látvány, hogy fiatalok – akár egymás társaságában is – kütyüre hajolva, üveges szemmel, fokozatosan „zombivá” válnak. A szakemberek beszámolnak a játék kiváltotta pszichózisról is, arról a zavarodott állapotról, amikor elmosódik a valóság és a fantázia határa.
A függő gyakran nem eszik, egész éjjel nem alszik, és ha a természet szólítja, egyszerűen belevizel a számítógépe mellett lévő befőttesüvegbe. Másfelől tudni véljük, hogy a képernyő még jót is tesz, hiszen a gyerek interaktív oktatási eszközökhöz jut általa, a nagymamák pedig önfeledten újságolják egymásnak, hogy a hároméves unoka – velük ellentétben – már önállóan kezeli a gépet.
A képernyő rabjai – Avagy hogyan rabolja el gyermekeinket a képernyő, és hogyan törhetjük meg a varázslatot című kötet szerzője nem kiált ördögöt a technika fejlődése láttán, célja csupán annyi, hogy felhívja a figyelmet azokra az idegrendszeri veszélyekre, amelyekkel a monitor előtt túl sok időt töltő gyereknek számolnia kell. Képalkotó agyi vizsgálatok szerint a számítógépes játékok az agy örömközpontját ingerlik, és legalább úgy növelik a dopamin termelődésének szintjét, mint a szex.
Az idegtudósok figyelmeztetnek: az adrenalin és a dopamin olyan koktél, amelyik könnyen hat, és még könnyebb rászokni. Őseinket az adrenalin csak a veszély rövid pillanataiban hozta felfokozott állapotba, ezzel ellentétben a modern technika egy sok-sok óráig tartó videójáték-orgia során folyamatosan magas szinten tartja az adrenalint és a vele járó harckészültséget. Ez árt az immunrendszernek, gyulladást, a vérnyomás hirtelen megugrását okozza, és viselkedésbeli következményekkel jár.
A vizsgálatok összefüggést mutatnak a videójátékok népszerűsége és jó néhány pszichiátriai probléma: a figyelemzavaros hiperaktivitás, a szorongás, a depresszió, a túlzott agresszió, sőt akár az elmebetegség között is.
A képalkotó műszerek segítségével készült legfrissebb kutatások közül talán az a legmeghökkentőbb, amely bizonyítja, hogy a gépezés ugyanúgy károsíthatja a fejlődő gyerek agyát, mint a kokainfüggőség. (Nem véletlen, hogy a Wasingtoni Egyetemen az égési sérültek fájdalmát videójátékokkal enyhítik: amíg a beteg belemerül a látványba, úgy csökken a fájdalom, mintha morfiumhoz hasonló csillapítószert kapott volna, így az erős hatású, igazi narkotikumok alkalmazására már nincs szükség.)
A videójáték-jelenség lényege, hogy a fiatalok természetes módon keresnek valamit, miközben a szülő tévesen azt hiszi, hogy a gyereke otthon kuksol, biztonságban. C. G. Jung majd száz évvel ezelőtt leírta, hogy világunk demitizálódik, s most mit látunk? Mítoszra éhező fiatalok mesterséges fantáziavilágokhoz fordulnak, hogy eljátszhassák az egyik alapvető ősképet – a hős útját. Nicholas Kardaras úgy tapasztalja, hogy sok videójátékos mélyebb kapcsolatokra vágyik, és a hasznosság érzését keresi.
Mielőtt a Jaffa Kiadó újdonságát már a hangzatos címe alapján is a „hogyan legyünk sikeresek?” típusú olvasmányok közé sorolnánk, meg kell jegyeznünk, hogy a kötet nem ad kész receptet, viszont állítja: az embert a természettel való eredeti kapcsolata tette sikeres fajjá. Amikor a gyerek rácsodálkozik erre, emberi alapkésztetései új ingereket kapnak, és ennek köszönhetően újra is élednek. A szerző ajánlata ennyi: éljetek!
(Nicholas Kardaras: A képernyő rabjai – Avagy hogyan rabolja el gyermekeinket a képernyő, és hogyan törhetjük meg a varázslatot. Jaffa Kiadó, Budapest, 2017, 360 oldal. Ára: 3490 forint)