A belügyi levéltár hitelesíti Komlós sajátos stációit (ÁBTL 2.8.1. 2916), mert az ávós az ávóst is figyelte, iktatta, feljelentette, elhurcolta és selejtezte. A dosszié szerint Komlós 1939-ben érettségizett, majd a Pázmány-egyetemen pszichológiát és filozófiát hallgatott. Az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója, Scheiber Sándor tudatja: „1941 május 18-án, 613 szám alatt tett Intézetünkben teológiai érettségit, 1941 szeptemberében lépett be Intézetünk tagozatába.”
Komlós az „l942/43. tanévben a teológia I-ső évfolyamát járta”. 1942. májusi alapvizsgájának eredménye: „Bibliai tudományok: jó-jeles. Talmud és szertartástan: elégséges. Zsidók története: jó. Vallásbölcselet: jeles.” Péner Tibor, a Magyar Izraeliták Országos Képviseleti Irodája főtitkárának levele szerint (1961. június 5.) hét esztendőn át az akkori Ferenc József Országos Rabbiképző Intézet növendéke volt. Komlós tudományos intézetekben dolgozott, 1944-ben magyar–latin szakos tanárként abszolvált. Munkaszolgálatra Kőszegre, majd Jászberénybe és a fővárosba parancsolták, végül megszökött s bujkált. Apját elhurcolták, és haláltáborban pusztult el.
Példás táncmester
Ezerkilencszáznegyvenötben rövid ideig a budapesti városháza közellátási nyomozója, a kommunista párt tagja, májusban önkéntesként az ÁVH-ba jelentkezett. 1947-ben Szegeden osztályvezető-helyettes, majd vezető, 1948-ban a Budakörnyéki Osztály élére került, 1950-ben Pécsre vezényelték. Komlós egy elménckedésében írta: „Aki nem tudta kitalálni, hogy aznap hogyan kell táncolni, azt megtáncoltatták” (Fő a fejünk). Beosztottjai szerint főnökként kíméletlen táncmesterként működött: „…rendkívül durva, goromba volt velünk szemben. Indokolatlanul késő éjszakáig /sokszor hajnali órákig/ tartva bent az elvtársakat, lealacsonyító hangon beszélt hozzájuk /te hülye, marha stb./ […] Ez a magatartása olyan hangulatot idézett elő, hogy az elvtársak legszívesebben elkerülték vezetőjüket, féltek tőle. Többen leszerelés és [az] öngyilkosság gondolatával foglalkoztak, mert Komlós szabotázzsal vádolta őket” – vallotta Sztankó János százados (1954. augusztus 22.).
Komlós bestiálisan hajszolta a tagosítást; Szilágyi Józsefné hadnagy szerint délelőttjeit bizonyos Máriánál, a Nádor Szállóban töltötte, s az éjszaka volt rémjárásának szaka, s „a Pécsi Osztály az ő utasítására a törvénytelenségek sorozatát követte el” (1954. augusztus 12.). Lencsés Miklós IV/4-es hadnagy hamis költségszámláit említette, s egy Lajka fényképezőgép légiesítéséről is beszélt (1954. június 22.). Az erősen hiányosnak tűnő dossziéból kitűnik: magas műveltségét dicsérik, nyelvtudása: angol német, orosz, továbbá héber és latin, utóbbiakat életrajzában nem vallotta be (1960). Példás táncmesterként dolgozott a feloszlatott szabadkőművesek körében éppúgy, mint a „Grősz [József] ügy vizsgálati munkájában [1951 tavaszán] kiváló eredményt érte el, majd ezután egy különlegesen bizalmas ügy vizsgálatában […] jól megállta a helyét”.
Váratlan fordulat: 1953 elején elbocsátották Komlóst. Az elismerő frázisok után oka gyanúsan egyszerű érvelés: „Siránkozó, puha kispolgár, aki a kemény bírálat hatására összeomlik, letörik.” (Pekár József főhadnagy) Alkalmatlanság miatt leszerelték? Pontosítsunk: beszerelték a tudomány területére. A Mezőgazdasági Kutatóintézetbe lesz személyzetis, igazi ÁVH-s poszt, majd a Középgépipari Technológiai Intézetben szakfordító. 1953. február 14-i nyilatkozata szerint bármely, munkájával kapcsolatos információival az ÁVH-t „haladéktalanul értesíti”. 1955 végén hivatalosan is visszakerült az alvilági cég állományába. A Külkereskedelmi Minisztérium protokollfőnöke: „Miután teljesen átvette a meglévő hálózat irányítását az operatív munka ezen a területen lényegesen megjavult” – jellemezte Muzserák József százados.
1956. október 23-án a rádióból a tömeget figyelő szaktársai Komlóst a tüntetők között vélik észrevenni. S ha ez nem az őt gyűlölő ÁVH-sok hamis vádja, akkor hangulatfelelősi provokátornak is gyaníthatjuk, mert november 2-án már az MSZMP tagja, azonban a kémelhárítás emberei nem óhajtanak vele találkozni. S minő fordulat: „Az ellenforradalom után a Rádió magyar irodalmi csoportjának vezetője lettem” – írta életrajzában.
Komlós János konferanszié és Hofi Géza jelenete a Mikroszkóp Színpadon
Ezerkilencszázötvenhét szeptemberében már a Magyar Nemzet munkatársa, 1958. szeptember 16-tól a lap kulturális rovatvezetője. Mihályfi Ernő főszerkesztő: „Az ellenforradalom idején becsületesen viselkedett.” Feladatát pedig „nagy szorgalommal, hozzáértéssel látja el” (1959. június 24.). Főnöki voltát így jellemzi: „Viszonya munkatársaihoz általában jó, közvetlen, baráti modora azonban néha fölényeskedő. A kulturális rovat vezetésében megfontolt határozott, olykor talán túlzottan is magabíztos.”
Oka talányos, de feltűnő: 1960–61-ben több belügyi irat is készült Komlós korábbi életéről, de akkor már a Népszabadságnál dolgozott. Új ügyosztály titkos szolgájává avatták volna? Gyártja cikkeit, és „a német militalizmus” újjáéledő veszélyének jegyében megírta Elárult ország című könyvét, mely az 1944. március 19-i náci megszállást követő időket idézi fel (1961) a hivatalos politikai diktátum szerint, de jobb, színesebb stílusban, mint a Szabó László- és Pintér Tamás-féle uszító cikkiparosok. Őket éppúgy lenézhette, mint az ÁVH-s hadnagyokat.
A Rózsa Ferenc-díj I. fokozatára érdemesült, de az irodalmi-szellemi körökben semmibe vették; Kodolányi János elhajtotta, amikor interjúra kérte, mások „ÁVH-s strici”-ként emlegették. Többet ésszel, mint anélkül című kötete (1962) már szatirikus hajlandóságáról árulkodott, s aztán két-három évenként újabb könyvek; hétköznapi témák, ifjúság, futball, építkezés, a művészet észleletei, párizsi, velencei, moszkvai beszámolók. Az érem harmadik oldala című tévéműsorában a külföldjárás, a meztelenség, a giccs, a színház kérdésében is szórakoztatta a nagyérdeműt. „Történelmünkben sokkal több a vicc, mint bármely kabaréban” – írja. Nem érti a modernizmus kérdéseit, az abszurd drámát, miközben mindenről vélekedik, például: „A tiszta művészet makulátlan halandzsa lett.” Az államosítás (1949) óta az első direktor, aki személyére méretezett színházat nyithatott.
A politika dramaturgiájának néhány jelét érdemes felidézni. Mindenekelőtt: téves őt Szirmai István kreatúrájának tekinteni, a kulturális pártvezért 1966-ban leváltották. Aczél György miniszterhelyettesként már 1957-től felügyelte a színi életet. Komlós a hatvanas évek elején szemlézte a szatirikus dráma és színház eseményeit, Arisztophanész vígszínházi és Nemzeti-beli előadását éppúgy, mint a Rajkin jegyezte leningrádi Szatíra Színházat. „Forradalmi” esztétikája Brecht és Eisenstein mellett Majakovszkij jegyében is üzemelt, akinek Budapesten és Moszkvában is nézte szatíráit.
Az 1965/66-os színi évadról hatalmas tanulmányt írt. „Izgalmas” jelzője az előadások mellett a korra utalt, mely a „reform” időt is célozza: „…egyre sürgetőbb szükségünk van olyan magyar darabokra, amelyek teljes szenvedéllyel kommunisták akarnak lenni.” Aztán: „…a magyar drámát nem nyelvi, hanem lelki, ideológiai értelemben fogom fel.” (Nyitott szemmel) Balra is kacsint, amikor az amúgy tiltott Mroźeket is rugdossa. Arról persze szava sincs, hogy Csurka, Mészöly Miklós, Illyés és mások darabjai mélyhűtött állapotban várják a színpadot.
Amikor a színházról értekezett (1966), már tudhatta: Majakovszkij átdolgozását a Nemzeti bemutatja. Major Brecht mámorában ekkor ébredt mejerholdi cirkuszi korszakára. 1964 tavaszán Lengyel György már a főpróbáig jutott el Majakovszkij Gőzfürdőjével, de a Nemzeti főrendezője nem engedte bemutatóra, ősszel Both Béla szelídítésében kerülhetett színpadra. Komlós Az édent bezárták címmel úgy átírta a Buffó misztériumot, hogy szerzőként fölöslegesnek vélték Majakovszkij nevét feltüntetni. Major rendezte (1967. május. 20.), s a Bohóc szerepét is ő alakította. Elvszerű téma; a két világrendszer harcában a harmadik világháború fenyegetettségének ébresztő akciós terméke. Nagy Péter („Borisz”!) szerint: „…Major értelmezési hibát is elkövet: a tragikumot hangsúlyozza a bohócban ahelyett, hogy bohócságot mutatná meg a tragikumban. Így a tragikum válik bohóckodássá, úgy a bohócság lehetne tragikus” (Zsöllyére ítélve).
„Pimasz műsorterv”
Még próbálják darabját a Nemzetiben, amikor a Film Színház Muzsika közölte (április 28.): „Szatírikus pódium nyílik”, melynek igazgatója Komlós János. Nyilatkozata szerint: „pimasz műsortervet akarok”, ötlet, pantomim, zene, tánc is a színház eleme. Ősszel a Nagymező utcai Rátkai Klubban az Érem a színházban címmel a Mikroszkóp elindult. Este kilenckor, emelt helyáron a kevesek, a beavatottak zsebszínháza. Komlós rajkini színészi képességek híján, hűvös kommentárjaival a spiritus rectort alakította. Mátrai Betegh Béla az „egész műsoron végigcsavargó konferanszai, beleszólásaiban” jelölte az este vivőerejét (Évadról-évadra). S így volt 13 évadon át. A Lear király, majd a Bánk bán kabarista átfazonírozása kevéssé sikerült Major hangszerelésében.
Major művészi transzvesztitakorát élte. Komlós a szerzője a Hacsek és Sajó mintájára szerzett kettősnek: Jenő (Major) és Lujza (Psota Irén) a napi politikáról és jelenségekről szóló dialógusait a rádió visszhangosította országossá. Ekkor jegyezte naplójába Karinthy Ferenc Majorról: „Teljes eszmei, izlésbeli zűrzavarban él, Brecht és a kabaré között, szimata is elhagyta, ami azelőtt mégiscsak jó művészek felé vitte, K. a partnere, ez a jellemtelen és tehetségtelen, rosszízű vigéc” (Napló – 1968. február 26.).
Jogosítvány a bátorságra
K., vagyis Komlós a kabaréról írott cikkében a bátorságot és a „határozott világnézetet” hangsúlyozta. Ami számára a „proletár internacionalizmus pozícióját” jelentette. Megkérdezte: „lehet-e a kabaréban az új gazdasági mechanizmuson gúnyolódni? Képtelenség. A gazdasági reform a kommunista mozgalom izgalma, progresszív, korszakalkotó, tudományos kísérlete. Ezen csak a tájékozatlan filiszter vagy a kelekótya kispolgár mulathat.” (Színház 1971/9.) Túlélő ambícióval 1970 januárjában Hofi Gézát szerződtette. Hofi színészi, muzikális, rögtönző zsenialitásával a mikroszkópi esték utolsó fél óráját makropillanattá növelte, s aztán a zsebszínházban kipróbált, politikailag is politúrozott magánszámait országjáró turnéin is előadta, aztán ezek a szilveszteri tévéműsor össznépi ünnepévé emelkedtek.
A jókedvűség ürügyén a nemzeti önpiszkolás programja is üzemelt. Már erősen fogyatkoztunk, s Komlós a magyar anyák anyanyúltermészetén cinikuskodott. A Röpülj, páva! országos jelentőségű népzenei vetélkedő kiváló műsorvezetőjét, Vass Lajos karnagyot örökre eltüntették a képernyőről. A komlósi Hofi-szám, a Röpülj, pulyka! pedig az ünnepet gúnyolta. Ennyit a humor erkölcséről, melyről idézett cikkében Komlósnak szava sem volt. Freudi ambíciójában konferanszié elődjeivel viaskodott: Nagy Endrét antibolsevizmusáért kritizálta, Békeffi László ugyan antifasiszta, de a „kormányzó kedves embere, kártyapartnere volt”. Arról persze hallgatott, hogy egyik sem az állam pénzéből működtette kabaréját. És ne feledjük: korábban mindkettő a magyar írókat is pódiumra szólította. A hatvanas-hetvenes években a szatíra kiválóságai éltek és írtak: Örkény, Csurka, Karinthy Ferenc, Páskándi, Rákosy Gergely, Szeberényi Lehel, Mocsár Gábor, de ők nem kellettek Komlósnak. Nem, mert szuverének, őket nem felügyelhette.
Írni, igazgatni, több ezer estén szellemeskedni ihletsorvasztó attrakció. Mint hírlett, egyre több konyakkal hevítette kedvét és fáradó szervezetét. Komlós János 58 évesen hunyt el 1980 júliusában. Színházi lapomnál nem volt, aki nekrológját megírja. Így a külsős Szász Péter vékonyka hasábon állította: „a demokratizmus volt a vesszőparipája” (Film Színház Muzsika 1980/30.). Pontosítsuk: sajátos, kommunista demokrata volt, aki például az 1974-es Alföldben rendezett színházi vitáról a Népszabadságban így pökhendiskedett: vannak, akik a pályán kívülről kiabálnak be a játékba. Komlós felsőbbrendűnek és bírónak képzelte magát. Ám Szász maga is leleplezte a sajátos játéktéri demokratát: „…külön jogosítványa van a bátorságra, az úgynevezett »beolvasásra«.” Napra időzített elviségének titka pedig: „konzultál hatóságokkal, miniszterekkel, mit mondjon este, vagy mit írjon.” Nagy Endre és Békeffi senkivel nem konzultált a poénjairól.
Egy lap sincs az ÁVH-s irattárban, mely a mikroszkópi estékről tudósítana. Bizonyos pedig, hogy lesték s jelentették a poénok hatását, a gesztusok és kacsintások irányát és a kacagások hullámhosszát, miközben az egykori kollégák szakmai továbbképzésben is részesültek a cég volt őrnagyától. Mert Komlós János átváltozóművész és internacionalista politikai légsúlymérő s egyben hitelminősítő volt, akit a humor drogbárójának is nevezhetünk. Máig szívjuk azt a pesti bolseviki belterjes fülledtséget, melynek nyomásából oly nehezen ébredünk tisztázott nemzeti voltunkra.
