Ránk magyarokra nézve fájdalmas és roppant dühöt keltő ez az ostoba és hazug beállítású regény, amely a magyar szabadságharcot és annak nemzeti hőseit pellengérezi ki. Robert Neumann úgy állítja be a negyvennyolcas eseményeket, mintha azoknak egyetlen hőse Rózsa Sándor lett volna. Kossuth szánalmas figura mellette, a többiek sem érnek egy hajítófát. Hazugságot hazugságra halmoz, összetéveszti a történelmi tények időrendjét, helytelenül szerepeltet minden ismert nevet, Szendrey Júliát lokálhölgynek állítja be, nevetségessé teszi az egész szabadságharcot a rablóvezér glorifikálásával. Ha ismertetni akarnók hajmeresztő leírásait, a regény meseszövését, oldalakat kellene írni róla. Ezt pedig ugyancsak nem érdemli meg. Legnevetségesebb beállítása az, hogy Kossuth menekülése idején a Szent Koronát Rózsa Sándorra bízta. Felháborodva utasítjuk vissza Robert Neumann „történelmi regényét”. (Robert Neumann: Eine Frau hat geschrien, Humanitas Verlag, Zürich – Literatura, 1938. december 15.).
*
Szemere Bertalan, az 1848-as szabadságharc belügyminisztere, majd 1849-ben miniszterelnöke, fiatal korában elég sok érzelgős verset írt. Költeményei inkább a költészeti iránti nosztalgiáról, mint költői tehetségről vallanak. […] párizsi tartózkodása idején Sárospataki növendékek címmel 52 lap terjedelemben hőséneket írt a Patakon élt és tanult ifjak szabadságharcos tetteiről. […] A tartalom alaposabb áttekintése után bizonyosan állíthatjuk, hogy a XXII. fejezet hőse Rózsa Sándor. A költemény életrajz, csupán reminiszcenciákból táplálkozik. Köztudott tény manapság, hogy a 48-as szabadságharcban a híres haramiavezér szabadcsapata néhány csatában valóban az osztrákok réme lett; egyik hősi tettét Arany János még 1849-ben megénekelte. […] Vitézi tetteiről Szemere csak sommásan emlékezik meg: a vers elején hevesi finak mondja, aki Patakról szökött el, hogy csikós lehessen. Itt – homályossá vált iskolai mendemondák alapján – Angyal Bandi életének valóságos mozzanatait szövi össze a gerillavezér virtusaival.
(Dömötör Sándor: Szemere Bertalan verse Rózsa Sándorról, in: A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei, 13., 1974)
*
Közismert, hogy Jókai 1876. évi erdélyi utazásai során felkereste a szamosújvári börtönt, ahol Rózsa Sándorral személyesen is találkozott. Ugyanabban az évben az Igazmondó hasábjain, az Úti táskámból cikksorozatában látott napvilágot
A szamosújvári fegyenctelep című írása, amelyben így elevenítette fel a 28 esztendővel korábban történteket:
„Valamikor láttam ezt az embert; de akkor a szabadságharc nimbusza vette körül; amit ö aztán a vasútfelszaggatással, az árvíz közé szorult Návay család agyonkínzásával s más aljas gonosztettekkel egészen lekoptatott magáról: nehéz volt most ráismernem. […] Kérdeztem tőle, hogy emlékszik-e még rám? Én vittem meg neki a legelső amnestia-levelet, amelyet Kossuth rendelésére én magam fogalmaztam számára.
Rám nem emlékezett, hanem az amnestiára igen.
– Jó lett volna akkor azt a bűnbocsánatot megbecsülni és a szerint élni!
– Mit tehettem? – mondá. – Mikor vége volt mindennek, akárhová mentem munkát keresni, mindenütt elutasítottak, mindenütt üldöztek; belehajtottak a veszedelembe.”
(Seres István: Karikással a szabadságért, 2012)
*
A csapat elhagyása után Szegeden beállott az alsóvárosi méneshez csikósnak. 1849-ben „bujdosó lett” lett. Novemberben már üldözőbe vették. Akkor Tari Pál tanyáján tartózkodott Bodó Kati nevű nővel, akit Rózsa feleségének vallott, s akitől két gyermeke született. A tanyát egy éjjel katonaság vette körül. Rózsa két katonát lövésével leterített és elmenekült. 1852. szeptember 12-én négy társával jól felfegyverkezve megjelent a felsőszegedi tanyákon és azokat, akikről úgy vélte, hogy őt elárulták, kegyetlenül megverte, többen nyomorékok lettek. Dorozsma felé lovagolva csendőrökkel találkoztak, akik közül egyet lelőttek. 1853-ban nagy erővel indult meg a hajsza ellene. 25 ezer váltóforint vérdíjat tűztek ki a fejére. Egy tiszai kis szigeten bújt el üldözői elől. Egy csárdás látta el élelemmel. A csárdás házában 40 katona szállásolt. Rózsa neve alatt egy Ábrahám András, más néven Pesszer nevű ember rabolt és gyilkolt. Rózsa Sándor Pesszeren bosszút állt. A csárdással egy megjelölt helyre csalta. Ott agyonverte. Erről Rózsa azt vallotta: „ahhoz neki rettenetes jussa volt”. Miután a hatóság Ábrahám, alias Pesszer holttestét megtalálta, a további üldözés megszűnt. Pár évig nincs hír felőle. 1856-ban Ürményházán tartózkodott Csík Mihály házánál. A község bírája két csendőrrel megjelent. Rózsa a bezárt ajtón át a bírót agyonlőtte. Amíg a csendőrök a bíró élesztésével voltak elfoglalva, Rózsa elmenekült. Szeged közelében Katona Pál komájának a tanyájára ment, ahol kivájt szénaboglyában volt a búvóhelye. 1857. május 9-én egy búzatáblában lappangott Katona Pál tanyájának a közelében. Két vadász ment arra. Észrevették. Rózsa azt hitte, hogy a komája elárulta. Ezért kérdőre vonta. Birkóztak, dulakodtak. Egyikük puskája a bunda alatt elsült. Katona felesége férje segítségére sietett. A földre került Rózsát fejbe ütötte, a nyakára ült, a szolgák Rózsát megkötözték. így került Rózsa Sándor a hatóság kezébe és a szegedi börtönbe, ahonnan azután később tárgyalásra Budára szállították.
(Ujváry Zoltán: Rózsa Sándor perei, in: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1999. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)