Konczolffy Jonatán és Rezeda Kázmér kapcsolata szilárd alapokon nyugodott. Olyannyira szilárdak voltak azok az alapok, hogy ezt a kapcsolatot majdnem teljes bizonyossággal lehetett barátságnak nevezni. Konczolffy Jonatán és Rezeda Kázmér kapcsolatának alapjait a főzelékek képezték.
Sokféle a főzelék, s Rezeda Kázmér mindegyikkel pertu viszonyt ápolt. Egyet kivéve: a sárgaborsó-főzeléket.
Történt egyszer, még az elmúlt évezredben, amikor Rezeda Kázmér kisgyermek volt, hogy az apja ment érte az óvodába. Ritka eset volt az ilyen, a kis Rezeda Kázmér meg is lepődött erősen, amikor édesapja szikár, izmos alakja tűnt fel a folyosón, ahol a kis Rezeda Kázmér ücsörgött, várva valakit, aki kimenti abból az intézményből.
Amúgy szeretett óvodába járni, ám azon a napon sárgaborsó-főzelék volt, és a kis Rezeda Kázmér megmakacsolta magát. Amikor kitették elé azt a friss beton állagú, bizonytalanzöld színű, pürésített szörnyűséget, tetején egy szeletke sült szalonnával, elhatározta, hogy ebből semmilyen körülmények között sem fog enni.
Ült hát összeszorított szájjal, és ez feltűnt hamar az óvónéninek, aki viszont egy teljesen más állásponton volt a sárgaborsófőzelék-evést illetően: ő azt képviselte sziklaszilárdan és megingathatatlanul, hogy a sárgaborsó-főzelék finom, abból enni kell, annál is inkább, mert a kis Rezeda Kázmér szülei „nem azért dolgoznak és fáradnak”, hogy „ne becsülje meg az ételt, amit eléje tesznek”.
A kis Rezeda Kázmér érezte, ez annak ellenére nagyon komoly dolog, hogy egy szót sem ért belőle, úgyhogy a könnyeivel együtt lenyelt néhány kanál sárgaborsó-főzeléket, és e hőstettől egyszerre érezte magát Mucius Scaevolának és kis Rezeda Kázmérnak, aki mindjárt rosszul lesz. Aztán látszólag rendbe jött, aludt is – gyanúsan hamar elaludt, pedig a délutáni alvásokat is kínzásnak érezte –, és eltelt valahogy az idő, és várta, hogy valaki elvigye onnét végre haza.
És megjött a megmentő, az apa.
Felszálltak ők ketten a legendás hetes buszra, a roppant tömegbe, amelynek közepén az apja felemelte őt és a karján tartotta, aztán a Thököly–Hungária körút sarkánál, ahol a megállóban az a hentes volt, amelynek cégére a síró, kék színű tyúk volt, aki a csirkéjét siratta, ugyanis nevezett jószág bontott csirkévé változott, szóval annál a megállónál a kis Rezeda Kázmér minden előzetes jel és figyelmeztetés nélkül, tökéletes pontossággal lehányta az apját, nyak- és válltájon.
Ezt követően erős, széjjel nem téphető megállapodás született apa és fia között: idősb Rezeda soha többé nem ment el az óvodába a fiáért, ifjabb Rezeda pedig soha többé nem evett sárgaborsó-főzeléket.
És így teltek el évszázadok, így jött el a felnőttkor, és Rezeda Kázmér betartotta esküjét.
Ellenben szenvedélyesen szerette az összes többi főzeléket. Konczolffy Jonatán pedig bármiből főzött főzeléket. S ez elég szilárd alap egy barátsághoz. Konczolffy Jonatán egy főzelék tanszéket működtetett odahaza, s rendszeres továbbképzéseket, mesterkurzusokat tartott érdeklődő hallgatóinak.
Azt vallotta, hogy lényegében bármiből főzhető főzelék, s hogy a lényegében bármiből megfőzött főzeléket meg kell kissé bolondítani. Meglepő és mulatságos főzelékek is kikerültek Konczolffy Jonatán keze alól, de a tanszéke mégis sziporkázó, népszerű és felejthetetlen volt.
Főzött Jonatán főzeléket burgonyákból, babokból, borsókból, murkokból, kabaktermésűekből (peponium), becőkékből (siliqua), hüvelyesekből, bogyósokból, aszmagokból, karfiolból, sóskákból és spenótokból, csihányból, zsázsából, pipacsból és pásztortáskából, pitypangból és lapuból, és Rezeda Kázmér mindet megkóstolta, mindet megette, és csak néha vitázott.
De Konczolffy Jonatán fő műve, élete megfellebbezhetetlen és legnagyobb alkotása a tökfőzeléke volt. Amely pedig így készült: Konczolffy Jonatán elment a piacra jókor reggel tökért. Piacra menése társadalmi esemény volt, és Konczolffy Jonatán bárhol is járt éppen a világban, elment a piacra.
(Rezeda Kázmér már meg is állapodott titokban egy szobrásszal, hogyha Konczolffy Jonatán mégis jobblétre szenderülne, azonnal elkészíti a róla mintázott „piacrajáró” című szobrot, amelyet Zalaegerszegen fognak felállítani, a zalaegerszegi piacon, Szabó Gyula kefekötő legendás alakja mellé. Szóval elment Konczolffy a piacra, mindenkivel szót váltott, mindenbe belekóstolt, beleevett, belezabált, mindenkivel alkudozott, aztán vett egy jó kiló gyalult tököt, hozzá kaprot, tejfelt, s hazaballagott.)
Odahaza jó nagy fej hagymát apróra vágva lepirított, és rávetette a tököt, összekeverte, lefedte, hagyta megpárolódni kissé. Akkor aztán elvette a megpárolódott tök felét, tálba tette, a lábasban maradt másik felét pedig úgy félliternyi jéghideg kovászosuborka-lével felöntötte, sózta kicsit, újra lefedte, s a kovászosuborka-lében puhára főzte.
A tök másik felét pedig összeturmixolta, úgy adta a megpuhult tökhöz sűrítésnek, s ehhez adta még a kaprot („gondolomformán”, de az biztos, hogy sokat), valamint a tejfelt (azt is sokat), és az egészet még egyszer összerottyantotta.
Így készült Konczolffy Jonatán legendás kovászosuborka-leves tökfőzeléke, amely valóban mennyei eledel volt, és Rezeda Kázmér úgy tükörtojással, mint pogácsafasírozottal rogyásig bírta enni magát vele. És arra készült Rezeda Kázmér, hogy levizsgázik főzelékekből Konczolffy Jonatán tanszékén, és diplomamunkája ez a tökfőzelék lészen. Csak a kovászosuborka-levet nem találta még meg, amelyik megfelelő lett volna egy ilyen mesterműhöz. De majd hamarosan.
S ha levizsgázik, arról beszámolunk.