Kivételes életutat mondhatott magának az írországi Newcastle-ben élt Kabdebó Tamás. A jeles író, költő, műfordító és történész hatalmas életművet hagyott az utókorra. Kevesen tettek olyan sokat a nyugati világban a magyar irodalmi értékek megismertetéséért, mint ő. Műfordításai során váltak a világirodalom részévé József Attila és Illyés Gyula művei. Ifjúkorát Baján, a Sugovica partján töltötte. Kisdiákként vált a Duna szerelmesévé. A Veránka-szigeten töltött vakációk emlékei élete végéig elkísérték. A második világháborút is ebben a paradicsomi környezetben élte meg. Házukat két aknatalálat érte. Az egyiket a németek, a másikat az oroszok lőtték ki…
Egyetemistaként el akart menni Varsóba, a Világifjúsági Találkozóra. Útlevél és jegy nélkül indult útnak, de Szobnál a határőrök elfogták, és tiltott határátlépés kísérlete, valamint kémkedés gyanújával letartóztatták, s a balassagyarmati börtönbe került. Szabadlábra kerülését követően a komlói szénbányában dolgozott. A szűk tárnákban negyvenfokos hőségben fájdalmas bőrfertőzést kapott, amelyet csak később Oxfordban tudtak meggyógyítani. Majd 1956 szeptemberében visszakerült a budapesti tudományegyetem bölcsészkarára. Édesapja azt tanácsolta neki: „Soha ne ártsd bele magad a politikába, fiam, mert ott nem az igazságot keresik, hanem az érdekeket!”
Kabdebó Tamás nem is volt politikus alkat, de belesodródott a forradalom eseményeibe. Jelen volt a Bem téren, a tüntetésen a rádiónál és a Köztársaság téren, a budapesti pártbizottság épületének ostrománál. A nemzetőrség tagja lett, s írországi otthonában is büszkén mutatta a 06332. sorszámú rendőrigazolványát, amely fegyverviselésre, járőrözésre és igazoltatásra jogosította. Újságíróként tudósításokat adott a forradalom eseményeiről. Puskával a vállán járta a forradalom legfontosabb helyszíneit. Az Egyetemi Újságban Népítélet vagy pogrom? címmel írt beszámolót. S bár őt is sok sérelem érte a múltban, elítélte a lincseléseket.
Egyik beszélgetésünk során a forradalom legnagyszerűbb hősének tartotta a pékeket, akik az éjszakai órákban is dolgoztak, s hajnalban már friss kenyeret adtak a sorban állóknak. Mindig volt lisztjük és merszük a kenyérsütéshez, és a puskaropogtatásban is fáradoztak, hogy a forradalmároknak legyen mit enniük. Látta a Kossuth téren a sortűz halottait, akiket teherautókon szállítottak el. Mélységesen megrendítette a véres áldozatok látványa.
A ledöntött Sztálin-szobor két kis bronzdarabját magával vitte az emigrációba, s írországi otthonában úgy mutatta mint az önkényuralom megdöntésének a jelképét. Tanúja és résztvevője volt az orosz inváziós erőkkel folytatott harcoknak. Elmondta, hogy a Horizont könyvesbolt előtt a sztálinista–leninista könyvekből rakott máglyából kivett egy Puskin-kötetet, hogy megmentse a tűz enyészetétől. Egy lódenkabátos férfi azonban rákiáltott, hogy ne szegüljön szembe a nép akaratával. A lángokban Tolsztoj, Gogol, Turgenyev és Csehov kötetei is elhamvadtak.
Kabdebó Tamás lőtt az orosz tankokra, de emberre nem lőtt.
Amikor már atomnyi remény sem maradt a szabadságra, úgy döntött, hogy elmegy Magyarországról. Először az ausztriai Güssingbe, majd Villachba került. Klagenfurtban többször kihallgatták az osztrák hatóságok, s a Szabad Európa Rádió újságírói is kikérdezték. Mivel már ekkor jól beszélt angolul, viszonylag könnyen és gyorsan bekerült a brit kivándorlási keretbe.
A katonai repülőgép 1956. december 9-én szállt le velük a délnyugat-angliai Andoverben. Néhány nappal később a menekülteket Londonba vitték, ahol csomagolóüzemben kaptak munkát. Két hónap után már az Oxfordi Egyetemre került, majd Cardiffban tanulhatott angol és olasz nyelvet, történelmet.
Kitartó munkával és tanulással sikerült megvetnie lábát a brit szellemi életben. Korán munkatársa lett a Párizsban, majd Londonban megjelenő Irodalmi Újságnak. A nyugati magyar szellemi emigráció egyik legelismertebb tagjává vált – saját erőből, szorgalommal, kétségek nélkül. Rengeteget dolgozott, kutatott, írt és publikált. Tábori Pál, Makkai Ádám társaságában, több külső munkatárs közreműködésével a magyar költészet javát angol nyelvre fordították. Kabdebó Tamás Londonban ismerkedett meg Déry Tiborral, akinek számos novelláját ültette át angolra, s ezek közül több is megjelent a The Spectator hasábjain.
Kabdebó Tamás lőtt az orosz tankokra, de emberre nem
Fotó: A szerző felvétele
Először 1963-ban látogatott haza, majd 12 éven át nem kapott vízumot, mert persona non gratának nyilvánították a magyar hatóságok. Az emigráció első évei nem voltak túl könnyűek. Tamás kezdetben nehezen jutott álláshoz, a londoni St Pancras állomáson fiatal diplomásként fagylaltot árusított. Nem volt egyszerű megkapnia az első könyvtárosi munkát, ahol szigorú teljesítménykényszer uralkodott a katalogizálás terén. Aztán rendszeres szerzője lett a brit irodalmi lapoknak, és többször megszólalt a BBC magyar adásaiban. Cs. Szabó László, majd Siklós István mikrofonja előtt is beszélt kutatásairól, Pulszky Ferenc diplomáciai tevékenységéről.
Döntő fordulat volt az életében, amikor a brit guyanai Georgetown könyvtárában igazgatói állást kapott. A brit nemzetközösség legfiatalabb egyetemi könyvtárigazgatójaként kezdte meg a munkáját 1969-ben. Nehéz körülmények között, 36 fokos átlaghőmérsékleten, légkondicionálás nélküli, magas páratartalmú helyiségekben kellett dolgoznia. Számos könyv tönkrement a trópusi hőségben, s a beszerzések hónapokig elhúzódtak. Egyetemi sztrájkok, utcai zavargások, ellátási bizonytalanságok nehezítették az életüket. Amikor Land Rovere elromlott, és hónapokig javíthatatlannak tűnt, mert hiányzott egy alkatrész, lóháton járt be az egyetemre.
A forró trópusi éghajlat próbára tette mindnyájukat, ezért családjával együtt 1972 nyarán visszatértek Európába. A londoni University of Westminster könyvtárigazgatója lett, majd a Manchesteri Egyetem könyvtárvezető-helyetteseként dolgozott. Feltárta a híres diplomata, Blackwell tevékenységét, majd egy kanadai indián kenuval a Duna eredetétől Bajáig evezett. A temérdek élmény hatására írta meg a Duna-folyamregényt, a Danubius Danubiát. Írországban vendégszeretetét élvezve hetekig beszélgettünk a Dunáról, a népeket, kultúrákat, embereket, családokat összekötő folyamról, amelynek szerelmeseként Tamás sok történetet jegyzett le. Érdekelték a földrajzi problémák, a felfedező utazók teljesítményei, a történelmi kérdések.
Kabdebó Tamás személyesen ismerte Almásy Lászlót, Az angol beteg című, kilenc Oscar-díjas amerikai film főhősét, akivel mulatságos körülmények között, Balatonfüreden találkozott. Almásy egy trükkös pedállal hajtható autóban ült, s a volánnál Követ úr nevű kutyáját helyezte el, aki két elülső mancsát a kormánykerékre helyezte. A kutya mellett helyet foglaló Almásy pedig rejtett lábpedállal titokban működtette az autót, s nagyon élvezte, hogy az emberek csodálkozva bámulják a „gépkocsit vezető kutyát”. Tamás édesapja és Almásy László többször vadásztak együtt az Alföldön még a háború előtti években.
Kabdebó Tamás évtizedekig nem lehetett jelen a magyar irodalmi életben. Első ízben Pomogáts Béla irodalomtörténész 1984-ben az Élet és Irodalom hasábjain méltatta a nyugati magyar irodalom két markáns képviselője, Ferdinandy György és Kabdebó Tamás írásait.
A Gondolat Kiadó Világjáró sorozatában 1987-ben megjelent Írország két arca című könyve briliáns útirajzírói talentumát csillantotta meg. A rendszerváltást követően sűrűbben látogatott haza, ahol mindig nagy szeretettel fogadták rokonai, barátai, tisztelői. Méltatói megbecsüléssel idézték a Danubius Danubiát, azt a folyamregényt, mely egyedülálló az irodalomban. A Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársai filminterjút készítettek vele, a budapesti egyetemi könyvtár kiállítást rendezett műveiből. Életművének elismeréseként megkapta a József Attila-díjat, s 2017-ben Balog Zoltán miniszter személyesen nyújtotta át a Magyarország Babérkoszorúja kitüntetést a már súlyos beteg tudósnak.
A 84 esztendős korában, 2018 májusában Dublinban elhunyt tudós-történész, író, költő, műfordító és könyvtáros sokrétű életműve a magyar és az egyetemes kultúra fontos része marad. A magyar nyelv művelőjeként, íróként, tudósként megjelentetett regényei, novellái, verses könyvei és esszékötetei, fordulatokban bővelkedő, olykor kalandos életútja meggyőzően bizonyítják, hogy a tehetséges, szorgalmas emberek a világ távoli tájain, a legextrémebb földrajzi-éghajlati körülmények között is tudnak boldogulni, ha szabadságban élhetnek.
