Spanyolországban tavaly több város élére is baloldali vezetés került, s felgyorsultak a bikaviadalok betiltását szorgalmazó kezdeményezések. A kilencvenes években a Kanári-szigeteken, néhány éve Katalóniában tiltották be, nyáron pedig Madrid vezetése vonta meg torreádorokat képző iskola és a régió fiesztáinak támogatását. Március közepén a harmadik legnagyobb spanyol város, Valencia polgármestere tett javaslatot a bikaviadalok portugál módszerének bevezetésére, melynek lényege, hogy a harc végén nem ölik meg a bikát. Joan Ribó szerint ez a változtatás egyfajta szintézist jelentene, hiszen megmarad a tradíció, de közben megkímélik az állat életét.
A bikaviadalok hívei körében persze heves ellenállást váltott ki a kezdeményezés, több ezren tüntettek ellene, mondván: ez a „bikaviadal light” szembemegy a tradíció lényegével. „A bikaviadal Portugáliában olyan, mint egy játék, amelynek hiányzik a vége. A bika megölése a viadal során művészet, és ahogy a portugálok művelik, azzal megfosztják a bikát a méltóságától” – fogalmazott korábban a híres torreádor, Pedrito de Portugal, akit megbírságoltak egy bika megöléséért. A tüntetők szerint a torreádorok művészek, és a viadal egyfajta szentség, melyben összeforr a játék, a harc, az elegancia, a látvány, a bátorság és persze a nélkülözhetetlen halál. Joan Ribó ötlete egyébként az állatvédőknek sem tetszett. „A polgármester nem érti meg, hogy a bikába így is belefúródnak az éles dárdák. Az egyetlen elfogadható megoldás, ha mindenfajta szórakozást betiltanak, amely állatokkal való kegyetlenkedésen alapul” – írta közleményében a PACMA állatvédelemért küzdő politikai párt.
Enriqueta amatőr torreádor performance-szal kampányol a bikaviadalok mellett Sevillában
Az évszázados hagyomány betiltása nem először került napirendre Spanyolországban. Már 1565-ben V. Pius pápa is betiltatta ezt az „ördögi s nem emberi” játékot, ám néhány évvel később utódja, XIII. Gergely kénytelen volt feloldani a tilalmat, ugyanis a spanyol király, II. Fülöp és népe nem vette komolyan azt.
A tradíció gyökerei az emberiség őstörténetéig nyúlnak vissza, de a görög és a római kultúrában is megtalálható a bikakultusz és a bika elleni küzdelem. A viadalt Spanyolországban sokáig csak lóháton vívták, a nemesek szórakozása, egyfajta lovagi torna volt. E hagyomány már a korai történelemben megjelent: a mór megszállás balladai hőse, El Cid is a bikaviadalok során tanúsított hősiességével szerzett hírnevet.
A mai értelemben vett viadal, mely során gyalogosan vívnak meg a hivatásos matadorok a bikával, az 1700-as években alakult ki. Mikor VII. Ferdinánd király 1830-ban megalapította Sevillában a királyi bikaviadal-iskolát nagy szervezettséget és presztízst kapott a fieszta, megszülettek a szigorú szabályok, és híres bikaviador-dinasztiák tűntek fel a porondokon. A corridát, avagy viadalt a hívei egyfajta művészetnek tekintik, melynek vastörvényei vannak. A matadorok, a viadal főhősei, a banderillerók, vagyis a segédek és a lovas picadorok mind szigorúan meghatározott mozdulatokkal, szabályozott időkeretek között dolgoznak. „A bikaviadalnak egész liturgiája van, valóságos vallási dráma, ahol ugyanúgy, mint a misében, imádnak és feláldoznak egy istent” – írta Federico García Lorca, a spanyolok kedvelt drámaírója.
Jose Ney venezuelai picador megpihen egy előadás alatt az andalúz fővárosban
„Spanyolországban a népszerűségnek a következő hierarchiája van: matador, filmszínész, futballista, hitszónok és slágerénekes” – írta Reményi Gyenes István a hatvanas években tett spanyolországi látogatása után. A helyzet azóta némiképp változott, hiszen a viadalok népszerűségét kissé megtépázta az állatvédők intenzív kampánya – na meg a gazdasági válság. A spanyol kulturális minisztérium felmérése szerint is egyre kevesebben érdeklődnek a viadalok iránt: ma a spanyolok 8,5 százaléka látogatja a corridát. A támogatások sorozatos megvonása miatt pedig súlyos presztízsveszteséget szenvedett a szokás, amit jól mutat, hogy míg 2014-ben közel ezer, addig tavaly már csak négyszáz bikaviadalt tartottak országszerte.
A tradíció hanyatlása számos kistelepülés fennmaradását is veszélyezteti, melyek turisztikai vonzerejét a bikához kapcsolódó szokások jelentették. A kétezres évek végén európai uniós szinten is felmerült a viadalok korlátozása, akkor I. János Károly király úgy fogalmazott, „amely napon az EU betiltja a bikaviadalokat, az lesz az a nap, amikor Spanyolország elhagyja az EU-t”.
Az Ibériai-félszigeten és a volt spanyol gyarmatokon egyébként minden évben nagy port kavarnak a bikafuttatások is, melyek sokszor járnak halálos áldozatokkal. Sokan ezek ellen is tiltakoznak: nemrég a valenciai Aldaia településen népszavazást követően tiltották be a régióban őshonos „toro embolado”, avagy „bika golyókkal” szokást. A tradíció szerint a bika szarvára égő labdákat tűznek, és úgy engedik szabadon a városban – a polgároknak ebből lett elegük.
Persze a viadalok hagyományos központjai, mint Pamplona vagy Sevilla, egyelőre nincsenek veszélyben. Sőt mi több: ellentétes trendek is tapasztalhatók. A baszk településen, San Sebastiánban például tavaly az új nacionalista vezetés hároméves tilalom után újra engedélyezte a viadalokat. „Elegünk van abból, hogy politikai eszközként használnak fel minket, és nap mint nap becsmérelnek a médiában” – írta nyílt levelében Sebastián Castella torreádor, aki az ellen emelt szót, hogy gyilkosnak nevezik a szakmát. Politikai értelemben egyébként a jobboldal állt ki a bikaviadalok tradíciójának megőrzése mellett. Három éve néppárti vezetéssel fogadták el a törvényt, mely szerint a bikaviadal a spanyol kulturális örökség része. Ez persze nem meglepő, hiszen a bikák életért folytatott küzdelme olyan művészeket is megihletett az évszázadok során, mint Goya, Picasso, Orson Welles vagy Hemingway. „Azért hat a művészekre, mert ez is művészet. A corrida számos dolog egyszerre: sport, tánc és az életért való küzdelem művészete. Egy kihívás, mely a haláloddal járhat” – fogalmazott a viadalokat támogató Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író.
