Sokaknak csak híres trianoni beszéde kapcsán mond valamit gróf Apponyi Albert neve, ám a Nobel-békedíjra öt alkalommal jelölt államférfit élete alkonyán kortársai a legnagyobb élő magyarként emlegették, halálakor a nemzetközi sajtóban világszerte méltatták pályafutását. Gróf Apponyi Albert Emlékirataim című írása részletes áttekintést ad a nagy formátumú honatya hat évtizedet átfogó politikai tevékenységéről, ám a könyv jóval többet nyújt ennél.
A vaskos olvasmányt élményszerűvé teszi, hogy a korabeli közélet szereplőit nemcsak személyes ismerőseiként volt módja ábrázolni a grófnak, hanem kiváló elemzőkészsége révén olyan megállapításokat tett pályatársai gondolkodásmódjáról és habitusáról, amelyek finoman árnyalják az ismert történelmi eseményeket. Érdekfeszítőek a gróf Andrássy Gyula rendhagyó munkamódszeréről, valamint miniszterelnöki és külügyminiszteri tevékenységének összevetéséről szóló fejtegetések, ahogyan a hosszú ideig fő ellenfelének szerepét betöltő Tisza Kálmán elemzőkészségéről és taktikai tehetségéről tett észrevételek is lebilincselőek.
Apponyi olvasmányos beszámolót ad arról is, hogy a Generális becenevű kormányfő miért igyekezett a protestáns egyházak javára billenteni a felekezetek hatalmi egyensúlyát. Megvilágító erejűek, egyúttal élvezetesek a nagyobb ívű történelmi eszmefuttatások, köztük a Monarchia osztrák és magyar fele között a vámunió kérdéséből kibomló konfliktusok elemzése.
A korabeli arisztokrácia körében nem megszokott álláspontot képviselt Apponyi azzal, hogy államférfiként a magyar nemzeti szuverenitást helyezte előtérbe. Az emlékiratokból kiderül: már szülei is ragaszkodtak ehhez az elvhez, így bár Ausztriában, Kalksburgban taníttatták fiukat, a fiatal gróf anyanyelve a magyar lett.
Azonban Apponyi magyar identitástudata és politikai elvei nem merev dogmák voltak, amelyeket pusztán azért vallott volna, mert felmenői is azokat hangoztatták. A könyvben éppen az a megindító, ahogyan a szerző bemutatja, erkölcsi elvei és szociális érzékenysége hogyan kényszerítették örökölt nézeteinek folyamatos felülvizsgálására, valósághoz csiszolására. A vallás- és oktatásügyi miniszterként a nevéhez fűződő, ingyenes oktatásról szóló törvény is korának leghaladóbb eszmeáramlatait képviselte, a választójog kiterjesztésének képviselete pedig – amelyet először ellenzett Apponyi – szinte forradalminak számított akkoriban.

Gróf Apponyi Albert 1930-ban
Később mégis az általános választójog mellett foglalt állást, ebben pedig visszaemlékezése szerint szerepet játszott az is, amikor egy béressel folytatott beszélgetése során nem talált kielégítő érvet arra, hogy a szolgálónak miért is nem lehet szavaznia.
Bár az ifjú Apponyi bírta Deák Ferenc rokonszenvét, politikai arénába lépése mégsem volt zökkenőmentes a magyar nemzeti függetlenségről alkotott elképzelései miatt. Rendkívüli szónoki képességei gyorsabb közéleti sikert tettek volna számára lehetővé, amire egy bécsi társasági eseményen elmondott beszéde a példa. A fiatal grófot érkezésekor arra kérték, hogy rögtönözzön méltató szónoklatot Wagner zenéjéről, Apponyi pedig mindössze öt perc felkészülés után olyan beszédet mondott, amelyet negyven év elmúltával is sokan emlegettek.
A könyvben kitér a politikusi pályafutásának mérföldköveit jelölő többi híres szónoklatára is, melyek közül legemlékezetesebb az 1920-as drámai trianoni védőbeszéde, amelyben a Wilson amerikai elnök által hirdetett nemzeti önrendelkezés elvére is hivatkozva szólított fel Magyarország szétdarabolása ellen.
(Gróf Apponyi Albert: Emlékirataim. Helikon Kiadó, Budapest, 2016, 471 oldal. Ára: 5999 forint)