Az akár 180 tonnásra terebélyesedő, harminc méter hosszú, veszélyeztetett fajként számontartott kék bálnából 15-25 ezer élhet a bolygón. Utoljára 1978-ban ejtettek el egy példányt ebből a monumentális élőlényből. Az izlandiak azzal próbálják elodázni a felelősséget, hogy állításuk szerint kék bálna és barázdásbálna hibridjéről van szó, amelyre nem vonatkozik semmilyen tilalom.
A kereskedelmi célú bálnavadászat tilalmáról 1982-ben született döntés türelmi időt hagyott az e téren különösen aktív országoknak
– Izlandról, Japánról és Norvégiáról van elsősorban szó –, de 1986 óta tilos a hatalmas állatok irtása. Arra senki se vegyen mérget, hogy azóta egyszer sem fordult elő a most világraszóló botrányt okozóhoz hasonló eset. A bálnavadászok esküdt ellenségének számító Sea Shepherd állatvédő szervezet aktivistái kürtölték világgá a kék bálna július eleji megölését, de ők sem lehetnek ott mindenütt. Ha kereskedelmi céllal nem lehet cetet gyilkolni, akkor a tudomány érdekeire hivatkozva pusztítják a bálnákat, különösen Japán takarózik a tudományosság álcájával. A szigetország bálnavadászai erre hivatkozva 330-nál több különféle bálnát ejtettek el 2015 decembere és 2016 márciusa között – írta meg a euronews.com.
Világszinten évtizedek óta folyamatosan növekszik a halfogyasztás: 2016-ban fejenként 20,4 kilogramm volt – szemben az 1960-as évek tíz kilójával. A világ felelősen gondolkodói vezetői egyetértenek abban, hogy fenntartható módon kellene bánni az óceánok élőlényeivel, hiszen a hatalmas vizek élővilága a bolygó legnagyobb élelmiszerforrása: 1,2 milliárd ember eszik naponta halat, halkészítményt, és több tízmillió ember megélhetése függ a halászattól, miközben az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent az állomány.
Az óceánok lehalászása a huszadik században kapcsolt turbó fokozatba, és folytatódik napjainkig. Olyannyira, hogy a nagy testű óceáni élőlényekből a becslések szerint kilencven százalékkal kevesebb él most, mint a múlt század közepén. A kékúszójú tonhal állománya néhány évtized alatt például 96,4 százalékkal csökkent.
A leginkább fenntarthatatlan módon kezelt halászati régió a Földközi-tenger és a Fekete-tenger (62,2 százalékkal túlhalászott halállományokról beszélnek), a Csendes-óceán délkeleti része (61,5 százalékos a túlhalászat), az Atlanti-óceán délnyugati része (58,8 százalékos a túlhalászat).
Napjainkban a legfontosabb halfajták mintegy 59,9 százalékát halásszák biológiailag fenntartható módon, míg negyven éve még kilencvenszázalékos volt ez az arány. A világ letérni látszik a fenntartható útról, figyelmeztet az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jelentése. Az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés a halászatban is érezteti hatását: a szakemberek arra intenek, hogy kevesebb hal jut majd több halászattól függő forró égövi országba, és több az északi mérsékelt területekre.
A halproblémára logikus megoldásnak tűnik a tenyésztés, a legtöbb itthon kapható lazac is tenyésztett. Ezzel azonban az a gond – figyelmeztetett egyik korábbi írásában az origo.hu –, hogy a ragadozó halak, így a lazac is, tengeri halon él. A természetvédők szerint öt kiló szardínia kell a lazac egykilós növekedéséhez, a haltápgyártók viszont ennek csupán a feléről beszélnek.
A FAO új jelentése – A halászat és akvakultúra helyzete a világban – szerint 2030-ra a halászat és az akvakultúra összesített kibocsátása 201 millió tonnára nő majd. Ez jelentős bővülés, hiszen a globális haltermelés 2016-ban 171 millió tonna volt, ebből a tengeri halászat részesedése 79,4 millió, az édesvízi halászaté 11,6 millió, míg az akvakultúráé 80 millió tonna volt – szemezgetett a FAO-jelentésből a greenfo.hu.
Óriási kék bálna csontváza Londonban. Letérünk a fenntarthatóság útjáról?
Fotó: REUTERS/Hannah McKay
A halászatban és az akvakultúrában közel 60 millió ember dolgozik, jelentős részük a bolygón található 4,6 millió halászhajó valamelyikén keresi a kenyerét. A legnagyobb flotta Ázsiában veti ki hálóját (3,3 millió hajó, vagyis a globális armada háromnegyede). A teljes halexport értéke 2016-ban 143 milliárd dollárt tett ki, a világ legnagyobb haltermelője és -exportőre Kína.
Az előrejelzések alapján 2030-ig a világ haltermelése, -fogyasztása és -kereskedelme várhatóan tovább növekszik. Kínában kevesebb halat dobnak majd piacra, de az ázsiai megaállam termelésének csökkenését ellensúlyozza, hogy a világ többi részén bővül majd a termelés. A halkészítmények ára emelkedik, de messze nem éri el az infláció várható ütemét, azaz a halas ételek elvileg több ember asztalára kerülhetnek.
Egyetlen kivétel Afrika, ahol a halfogyasztás csökkenésével számolnak a szakértők. A rablógazdálkodás miatt arrafelé egyre kevesebb uszonyos kerül a hálókba, ami csak fokozza a fekete kontinens élelmezési problémáit.
A 2017 elején ismertetett uniós felmérésből az derült ki, hogy a tagállamok közül Magyarországon fogyasztják a legkevesebb halat. Az EU teljes lakosságának 42 százaléka eszik legalább hetente halételt, míg Magyarországon ugyanennyi ember arról számolt be, hogy az étlapján soha sincs hal.
Honfitársaink alig negyede mondta azt, hogy legalább havonta kerül a tányérba halból készült étel. Általánosságban igaz, hogy a tengerparttal rendelkező államokban jóval több a halas menü, mint a kontinens belsejében. A portugálok például évente 55 kilónyi halat fogyasztanak, míg mi, magyarok 4,6 kilót. Az izlandiak öt éve fejenként 90,1 kilónyi halat (bálnát?) ettek meg.
