Idén november 7-én kezdődött a minden évben Makovecz Imre születésnapja előtti időszakban megrendezett Héttorony összművészeti fesztivál.
Horváth László fesztiváligazgató lapunknak elmondta, hogy a programsorozat elindításának ötletét Makovecz Imre 1992-es világraszóló sevillai magyar pavilonja adta, ami szinte azonnal nemzeti jelképpé vált, és amihez Kiss Ferenc szerzett zenét. A szervezők az építész halála után döntöttek úgy, hogy az eseménysorozatot az egész életműre kiterjesztik, és azóta utazó fesztiválként működik a rendezvény.
„Azt szoktuk mondani, hogy ha az ember végigjárja Szlovéniától Csíkszeredáig a Makovecz-épületeket, akkor ez tulajdonképp a magyar El Caminónak tekinthető, hiszen minden helyszínen egyedülálló élményeket lehet megtapasztalni. Nagyon sok mindenben különböznek ezek a határon túli települések, de egy dolog közös bennük: és ez a magyar kultúra szeretete. Ezért a Héttorony Fesztivál egyik célja, hogy a legjobb hazai művészeket eljuttassa olyan településekre, ahol máskülönben talán soha nem tudnának fellépni” – tette hozzá Horváth László, majd azt is elmondta, hogy a Muzsikás együttes például negyvenéves fennállása alatt sokszor lépett fel New Yorkban, Szigetváron viszont most először, a Héttorony Fesztiválnak köszönhetően tudtak koncertet adni, és ez nemcsak a helyieknek, hanem a zenészeknek is nagyon sokat jelentett.

Minden helyszínen egyedülálló élményeket lehet megtapasztalni
Fotó: Havran Zoltán
„Azt is fontos kiemelni, hogy nem egy tömegfesztiválról van szó, mi másra, az értékek közvetítésére és a jelenlévők elgondolkodtatására helyezzük a hangsúlyt” – árulta el Horváth László, aki azt is elmondta, hogy ennek ellenére még a legkisebb településeken és környékükön is mindig megvan az a stabil háromszáz-ötszáz ember, aki érdeklődik a koncertek iránt.
A szervezők a fellépőket is mindig az adott településen lakók igényei szerint hívják meg, illetve természetesen a művészeket is megkérdezik, hol lépnének fel szívesen: így jutott el Berecz András Kakasdra, Snétberger Ferenc pedig Kolozsvárra, ahol korábban soha nem volt alkalma koncertet adni. Horváth László azt is kiemelte, hogy a Fonó is aktív résztvevője a fesztivál szervezésének.
A programsorozat november 20-án este Herczku Ágnes, Balogh Kálmán, Kiss Péter, Nikola Parov és Szalai András Bartók-estjével zárul.
A koncerten Bartók-népdalok lesznek hallhatók régi zongorás és új, cimbalomra átírt kísérettel. A Bartók-népdalok átírása két cimbalomra Herczku Ágnes ötlete volt, aki Szalai Andrással vitte tovább az András édesapja által 1977-ben elkezdett úttörő munkát, a magyar és elsősorban a székely népdalok cimbalomra való átírását. Így a közönség egy kiemelkedően különleges előadást hallhat majd a Héttorony Fesztivál idei gálaestjén, november 20-án este hét órától a Budai Vigadóban.