Történelmi jelentőségű „tájolásba” kezd szeptember 4-én a budapesti Opera. Részben az intézmény épületének június végén kezdődött, másfél éven át tartó felújítási munkálatainak „kényszerítő” körülményei miatt kel útra a közel 400 fős társulat, ám a Kárpát-haza operatúra elnevezésű turné azért ennél sokkal több. A hírt még az idei Tusványos idején jelentette be videoüzenetben Ókovács Szilveszter főigazgató, aki azt mondta: abban reménykedik, hogy nemcsak a nézők számára lesznek emlékezetesek ezek a fellépések. „A soha nem felejthető élményt keresem majd a mi társulatunk részéről is, nagy rádöbbenéseket, felismeréseket, átgondolásokat, húszfilléresek hangos leesését” – fogalmazott az intézmény vezetője.
Szándékaik szerint a művészi értékkel sem takarékoskodnak. Az első fellépési napon Erkel Ferenc mesteroperáját, a Hunyadi Lászlót mutatják be. Az 1844-ben, a reformkor tetőpontján komponált hazafias opera a nándorfehérvári diadalt követő napokra koncentrál, hőse azonban nem a törökverő Hunyadi János, hanem a vérpadra lépő fiatal László. A nem is annyira titkolt politikai áthallásokat tartalmazó művet anno nagyon nagy lelkesedés fogadta, azóta is a magyar repertoár örökbecsű darabja, amelyet az operaház 2012 óta új rendezésben mutat be.

Erkel Ferenc műve, a Hunyadi László a magyar repertoár örökbecsű darabja
A főbb szerepekben kettős szereposztásban az intézmény olyan vezető énekesei lépnek fel, mint Kolonits Klára és Fodor Beatrix Szilágyi Erzsébet szerepében, Hunyadi Lászlót két erdélyi származású művész, Kiss-B. Atilla és Pataki Adorján jeleníti meg, Gara Mária szerepében pedig Miklósa Erikát, illetve az erdélyi Kriszta Kingát láthatják-hallhatják.
A második estén Lehár Ferenc A víg özvegy című művét a Magyar Nemzeti Balett előadásában tekintheti meg a közönség. Az operettből 1975-ben Ronald Hynd brit koreográfus készített látványos balettet, ami igazi újdonságnak számított, hiszen korábban senki sem próbált operettet balettszínpadra ültetni. A fiktív város, Pontevedro csődközeli helyzete megoldásának története szerencsés keveréke mindannak, ami a közönség kitűnő szórakozásához, Lehár csodálatos muzsikájának élvezetéhez szükséges – bizonyíték erre a balett több mint 40 éve töretlen sikere. Az előadásokat Medveczky Ádám és a kolozsvári születésű Jankó Zsolt dirigálja.
„Valamennyien szép és nemes ügynek tekintjük, hogy az operaház elviszi ezeket az előadásokat a magyarlakta területekre – mondta a Kossuth- és Liszt-díjas Kiss-B. Atilla. – A két kezemen bőven meg tudnám számolni, hogy az elmúlt tizenöt évben hányszor adódott alkalmam Erdélyben énekelni, ezért a négy előadást, amelyben részt vehetek, ünnepként élem meg. Mivel a sportcsarnokokat nem kimondottan operajátszásra tervezték, arra készülünk, hogy a lecsupaszított színpadi körülmények között is a zene és az énekhang-, a zenedráma varázsában bízva, a nézők lelkesedésére számítva hozzuk létre a művészi csodát.”
A helyszínválasztást – valamennyi erdélyi városban sportcsarnokban rendezik az előadásokat – elsősorban az a szempont vezérelte, hogy a szimbolikus tízlejes belépő (700 forint) ellenében ezrek lehessenek tanúi a produkcióknak. Ugyanakkor az is súlyosan nyomott a latban, hogy az eredeti díszlet legfeljebb a kolozsvári opera színpadán fért volna el, így például a zsinórpadlást igénylő díszletelemeket a sportcsarnokokban felszerelt színpadokon vetítéssel készülnek helyettesíteni.
A Kárpát-haza operatúra szeptember 4-i sepsiszentgyörgyi bemutatója után Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár és Arad következik, a végállomást pedig Kolozsvár jelenti szeptember 21-én. A turné 2018 februárjában folytatódik Délvidék, Várvidék, Felvidék és Kárpátalja városaiban.