Holnap este kiderül, ki lesz 2016 Virtuóza, hiszen utolsó adásához érkezett a Duna közszolgálati csatorna klasszikus zenei tehetségkutatója, a Virtuózok. A műsor rajongói kétségkívül tudják, hogy a fináléban immár a három korcsoport győztesei versenyeznek: a kicsik korcsoportjából Holozsai Eszter fuvolista, a 13–17 évesek közül Kökény Tamás nagybőgős, a nagyokat pedig Váradi Gyula hegedűs képviseli.
A nézők szavazatai alapján dől el, kié lesz a 2016-os év Virtuóza cím és a 12 millió forintos fődíj. De természetesen mindhárom finalista a jelentős pénznyeremény mellett rendkívüli lehetőségeket is kap, az Armel Operafesztivál által mindhármuknak alkalma nyílik a nemzetközi bemutatkozásra: a verseny győztese koncertet adhat a New York-i Carnegie Hallban, a másik két fiatal pedig a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, illetve a londoni Cadogan Hallban léphet fel a 2016–2017-es évadban.
Érdemes volna felsorolni, hogy hányan és milyen értékes támogatásokkal álltak a tehetségkutató mellé, mi mindent kapnak ezek a fiatalok, de talán most mégis nagyobb tétje van arról szólni, hogy mit kaphat a komolyzene megismertetése és megszerettetése érdekében létrehozott műsor nézője. Azon túl, hogy új műveket ismerhet meg, emberi történetek szemtanúja lehet. Hirtelen emberarcúvá válik a Nemzeti Filharmonikusok tagjaiból álló kamarazenekar azok számára is, akik sosem merészkedtek volna el egy hangversenyterembe. Kovács János karmester és a zsűrit alkotó művészek, szakemberek által a műsor hiteles példákat kínál mindazoknak, akik nem az üzleti ügyesség kibontakoztatását, hanem a kulturális tőke és az értékek hozzáférhetővé tételét érzik a hivatásuknak. És az is fontos ajándék, hogy az ember kivételes tehetségű fiatalok indulásánál lehet jelen.
A Müpában tartott tegnapi sajtótájékoztató vendége Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes volt, aki a Virtuózok kedvéért látogatott haza. A legismertebb európai operaházak közönsége által ünnepelt bariton tökéletesen mentes mindenféle sztárallűrtől. „Csak lazán” – hangzott a legfontosabb szakmai tanácsa a finalistákhoz, aztán persze szó esett a felkészültségről és a felelősségről is, hogy külföldön a művész nemcsak önmagát képviseli, hanem az országát, népét, hazáját, ennek tudatában kell színpadra állnia. Nem gondoltam, hogy ezeket a szavakat pátosz nélkül is ki lehetne ejteni hangosan, de Molnár Leventének mégis sikerült ezt is „csak lazán” megjegyeznie. Az operaénekes idén is felajánlott egy izgalmas díjat. „Azt szeretném megmutatni egy fiatal művésznek, hogy ezen a pályán hova lehet eljutni, hogy az A kategóriát kell megcélozni, hogy egy hétig ötcsillagos szállodában lakhat, hogy szabad bejárása lehet az általa választott operaházba, a próbákra is, hogy a nemzetközi szakma legjobbjai előtt mutatkozhat be, hogy vele is megtörténhet mindez” – magyarázta Molnár Levente, aki a péntek esti finálé élő adásában a zsűriben ülő Miklósa Erika Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekessel egy duettet ad elő.
A Virtuózok csapata a vendégségbe érkezett művészt egy kisfilmmel lepte meg, amelyben egykori csíkszeredai tanító nénije, énektanára és nagyváradi egyetemi oktatója idézi fel, milyen diák volt az egyik legkeresettebb magyar operaénekes. Ez a tehetségkutató másik ajándéka, hogy itt az emberi történetek visszafelé is elmesélhetőek, és láthatjuk a szeplős kisfiú Molnár Leventét is, aki csokornyakkendőjével azonnal kitűnik a csoportképen pózoló kisiskolások közül, és akiről a tanító nénije elárulja, hogy már akkor is folyton szerepelt.