Természetesen merő hivatali becstelenség volna Zsoldos Péter és Kuczka Péter nevét nem említeni, utóbbi nélkül nincs se Galaktika, se Kozmosz Fantasztikus Könyvek, és a robotika három törvényéről sem értesültünk volna időben. De valljuk be, olyan könyv magyar nyelven még nem született, mint az Alapítvány, a Dűne, vagy a Kiberiáda. Ronil Caine is a sci-fi széléről választ témát első könyvéhez, arról a széléről, ahonnan aztán ipari biohorrortól humanista-moralizáló tanmesén át romantikus drámáig lehet menni.
A klónozás hálás alapkérdés, talán még Philip K. Dick és William Gibson sem mondott el róla mindent, és nem merítették ki a kötelezően hozzátartozó komor, indusztriális, antiutópisztikus atmoszféra összes rétegét. Ronil Caine (a magyar szerző a rendszerváltás óta meghonosodott fantasy-hagyományokhoz hűen angolosítja magát) a romantikus drámáig klónoz, ami azért jó választás, mert a romantikát kihagyja belőle.
Holott a cselekmény lényegében egy romantikus, gyöngéd, szerelmetes hosszú hétvége körül zajlik, de zajlása olyan érzelemmentes, hideg és könyörtelen, mint az Enterprise külső burkolata az Aldebaran hideg fényében.
Az erős atmoszféra kell is, mert minden más minimalista. Bret Easton Ellis-féle, csak hanyagabbul felskiccelt s kevésbé pokoli, inkább megengedően spleenes szupergazdag miliő, benne a milliomos kontra luxusprostituált duettel, aminek izgalmát az adja, hogy valójában egy szerelmi háromszög teljesen kifacsart, szarkasztikus paródiája – a valódi, nem fogyasztó és termék nexusában kibomló vonzalom kuncsaft és strici között alakul ki.
Nincs itt sem űrháború, sem klónhadsereg, szolid üzlet köttetik fehér gallérban, olyan fehérben, hogy annak már mindegy, viselőjét anya szülte, vagy úgy tenyésztették ki a vevőnek combostul-bőröstül.
A Lilian történetmesélése dermesztően szenvtelen: annyira kisszerű és nyomorúságosan kafkai benne minden karakter, akik közben annyira elvágyódnak valami másba, és a szerelem mint eszmény, mint utolérhetetlen, idilli állapot ott is lebeg végig, kimondva vagy kimondatlanul, akár a vágy másik titokzatos tárgya, a fiatalság – mindkettő olyasmi, amiért reménytelenül küzdve jól elbukunk, vagy esetlenül bukdácsolunk az elkerülhetetlen végzet kopott dramaturgiai lépcsőjén.
Bizony, van a Lilian rideg világában valami sztoikus vagy egyenesen nihilista, klasszikus görögös, világvégi hangulat, klón által vész, aki klónt ragad, viszont akárhányszor beleléphetsz ugyanabba a klónba, és klón a klónnak igenis kivájja a szemét.
Melankolikus, alkonyi könyv, amely arra is megtanít, miért ne legyünk soha milliomosok.
Ronil Caine: Lilian, Metropolis Media Group Kft., 2016.
