A Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban a Magyar Teátrum sátra nemcsak színvonalas előadások, de kulturális viták helyszíne is. Csütörtökön Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója és Villegas-Vitézy Zsófia, a Brüsszeli Magyar Intézet igazgatója ültek egy asztalhoz, ahol először a kultúra és a nyilvánosság kapcsolatáról beszélgettek. Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára megkérdezte őket, hogy a nyilvánosságnak volt-e meghatározó szerepe valamely friss kulturális élményükben.
– Számomra egy hosszas, az Állami Számvevőszék elnökével, Domonkos Lászlóval folytatott beszélgetésen vált világossá a kultúracsinálók kötelezettsége – kezdte Fekete Péter. A kultúráért felelős államtitkár szerint az alkotók egy része a teremtés öröméért hoz létre kulturális értékeket, aztán vagy felfedezi őket az utókor, vagy nem.
– Onnantól kezdve, hogy közpénzből, adófizetői pénzből hozunk létre valamit, kötelességünkké válik meghatározni a célt. Ezek után az a kérdés, hogy miként juttatom el a létrehozott értéket a közönségnek, és ekkor lesz fontos a kultúrát közvetítő szakemberek szerepe is – véli az államtitkár.
A kultúra és a nyilvánosság erejét Pataki Andrásnak a közszolgálati televízió Felszállott a páva című műsora bizonyította be. – Egy felvidéki kislány előadása elemi erővel hatott rám, letaglózott. Megértettem, micsoda jelentősége van azoknak a műsoroknak, amelyek az identitásunkat erősítik. A nyilvánosság fórumait folyamatosan keresnünk kell, mert rekordtempóban változik ez a terep – mondta a színházigazgató.
Szép Gyula pedig a szimfonikus környezetbe ágyazott elektronikus modern zenei előadásukra emlékeztetett, amelyet élőben és a televízióban is rengetegen követtek figyelemmel. – De vajon meddig mehet el a színházigazgató a közönség kiszolgálásában? Örök kérdés, hogy meddig vezetjük és honnan követhetjük a közönséget. Tartsuk a színvonalat, teremtsük meg az igényt a nívósabb darabokra vagy hódoljunk be a közízlésnek? – vetette fel a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
A következő körben a Szakács Árpád újságíró által a lapunkban kezdeményezett Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozatról esett szó. Ezzel kapcsolatban újságírói múltját idézte fel a kultúrdiplomácia területéről érkező Villegas-Vitézy Zsófia: – Új helyzettel állok szemben, mert az én időmben nem a mi oldalunk irányította a kulturális közbeszédet és magát a kultúrát sem.
Szükség van a nemrég indult kultúrpolitikai vitára. Külhoni magyar intézetet vezetni a diplomácia változatossága miatt rendkívül összetett munka, hiszen ügyesen kell kiválasztani, hogy kinek és mit szeretnénk megmutatni. Kérdés az is, hogy az országimázs építése a feladatunk vagy a magyar kultúra eljuttatása. Szerintem mindkettőre szükség van – mondta a Brüsszeli Magyar Intézet igazgatója.
A tavaly megalakult magánteátrum, a Fórum Színház vezetője, Németh Kristóf, aki különben az Erkel Színház Billy Elliot című musicaljének egyik főszereplője, arra a darabot övező vitára is kitért, amelyet szintén a lapunkban megjelent publicisztika váltott ki. A színész szerint jót tett az előadásnak a polémia. Németh Kristóf különösen örül annak, ha egy néző azzal érkezik be az előadásra, hogy az interneten látta a hirdetésüket, és ez alapján kapott kedvet a darabhoz.
– Mi abban hiszünk, hogy vadul kell marketingezni, hogy minél többekhez eljusson a kultúrateremtő tevékenység. Fontos, hogy ismerjük a közönségünket. Jól tervezett stratégia segítségével csináljuk ezt – mondta a Fórum Színház vezetője.
Németh Kristóf visszautalt a beszélgetés elején felvetett médiumra is, a televízió gyengülő szerepéről beszélt, és azt javasolta, hogy inkább a fiatalok által követett platformokra kell figyelni.
Mivel a kultúra közvetítésében a családok szerepe is nagyon fontos, ezért a Fórum Színház elsőként csatlakozott az Apák klubja kezdeményezéséhez, amely azt szorgalmazza, hogy az apák évente egy napon vigyék el a gyermeküket valamilyen kulturális intézménybe, hogy kulturális élmény is kötődjön hozzájuk.