Margittai Gábor és Major Anita a 2000-es évek elején kezdte feltérképezni és összegyűjteni a Kárpát-medencei magyar történelmi családok sorstörténeteit, kifejezetten a határon túli szórványterületekre összpontosítva. A hajdani Felső-Magyarország Szepes és Sáros vármegyéjében kezdték meg kutatásaikat, az elmúlt években pedig Erdélyre összpontosítottak.
A romániai jóvátételi törvényeknek köszönhetően ugyanis valóságos „újrafoglalási” mozgalom indult meg az erdélyi nemesség körében. Az 1949-es elkobzást követően termelőszövetkezeti központként, traktorgarázsként, jó esetben tüdőgondozóként vagy elmeotthonként szolgáló kastélyok, kúriák egy része a rendszerváltás után visszakerült jogos tulajdonosaik kezébe – más részük pedig a térdig érő kastélyok birodalmát gyarapította. Azaz építőanyag-bányának használják a helybéliek, szétlopják őket.
A romániai restitúció újabb és újabb fordulatokat szolgáltat a magyar főnemességnek, ezért is tartja fontosnak a Margittai–Major alkotópár kétszemélyes vállalása, a Külső Magyarok szórványkutató csoport, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje az eseményeket. Tiltott kastélyok című projektjük kifejezett célja, hogy minél szélesebb körben, minél több nemzedéket megszólítva, a modern médiumok eszközeivel tájékoztassák az anyaországi és a külhoni magyarságot.
Könyvvel (Tiltott kastély – Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében), hasonló című multimédiás vándorkiállítással és az interneten is megtekinthető dokumentumfilm-sorozattal mutatják be az egyszerre példaszerű és drámai erdélyi főnemesi harcot, amely igazolja, hogy társadalmi és etnikai szórványhelyzetben is van lehetőség a reménytelen helyzetek visszafordítására.
Marosvécs adott otthont az erdélyi irodalom Trianon utáni nagyjainak
Fotó: Major Anita
Filmsorozatuk legújabb részében Erdély egyik feszültségekkel és sérelmekkel leginkább terhelt részére, a Felső-Maros vidékére kalauzolják a nézőket. A festői havasok világát, hajdani főúri vadászatok kedvelt célterületét ma magyar–román ellentétek is sújtják. 1990 márciusában innen toborozták a felbőszített román parasztságot, amely magyarok elleni pogromra indult Marosvásárhelyre, a székelység egykori fővárosába, amelynek főterén ma már több román szót hallani, mint magyart. És itt fekszik az egyik legszebb és legfontosabb várkastély, a Kemény család marosvécsi rezidenciája, amelynek sorsa jól szemlélteti, milyen mélységből kell visszakapaszkodniuk az erdélyi nemeseknek.
A vár – amelynek utolsó ura, Erdély egyik legnagyvonalúbb mecénása, a színházteremtő, író, református lelkipásztor, zsidómentő Kemény János báró a kommunizmus éveiben mészégetőként tengette napjait – volt börtön, elmegyógyintézet, mielőtt 2014-ben, hosszú harc árán visszakerült a családhoz. Ám ekkor kezdődtek az igazi nehézségek: a román állam arra különösen ügyel a jóvátétel során, hogy a kastélyt fenntartó egykori erdőbirtokokat ne adja vissza.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának támogatásával készült Tiltott kastélyok című film Kemény János leszármazottainak magányos küzdelmét mutatja be – miközben Románia igyekszik háborús bűnösség vádjával visszafordítani a folyamatot, és visszaállamosítani a már visszaadott ingatlanokat. Ami Marosvécs esetében azért is kényes kérdés, mert a kastély adott otthont az erdélyi irodalom Trianon utáni nagyjainak, az Erdélyi Helikonnak, és a parkban lelt végső nyughelyre Wass Albert író is.
Tiltott kastélyok – Marosvécsi Kemények. Margittai Gábor és Major Anita filmje. A film IDE kattintva érhető el.
