Szeptember óta olyan fellépők veszik birtokba a színpadot Békéscsabán, akik valamiképpen együtt dolgoznak és gondolkodnak, végső soron közösen alkotnak. Társak lehetnek barátság vagy családi kötelékek okán, lehetnek irodalmárok vagy más művészeti ágakhoz tartozók. Banner Zoltán író, előadóművész és Banner Papp Mária zenepedagógus-zongoratanárnő nyitották az Alkotó-Társak című sorozatot, de emlékezetes még az idei estek közül például Zalán Tibor és Binder Károly közös rendezvénye is.
A legutóbbi verses koncert az eddigi legtöbb szereplőt vonultatta fel. Már az első, beszélgetős részben hárman ültek az asztalnál: Fekete Vince József Attila-díjas költő, Kolcsár József színművész és Ferencz Csaba, aki számos egyéb érdemét feledve, ezúttal a versek megzenésítőjeként vett részt a diskurzusban.
Az alkotótársak a produkció kialakulásának folyamatát fejtették fel, hiszen mások számára is kérdés lehet, hogy miért kerül éppen Szilágyi Domokos költészete párbeszédbe a Fekete Vincéével. Mint kiderült, Ferencz Csaba Fekete Vince Védett vidék című verseskönyvét olvasva ment utána az ott talált mottóknak, köztük a Szilágyi Domokostól származónak. Csakhamar kiderült, hogy nem egyszerűen a kiemelt versrészlet rendeződik párbeszédbe Fekete költészetével, hanem még nagyon sok más lírai darab. De ekkor már a versdallam zenei ritmusokat is életre keltett. Ferencz megkérdezte Kolcsár Józsefet, lenne-e kedve beszállni egy olyan egész estés műsor létrehozásába, amelyben Szilágyi Domokos verseit tolmácsolná , és közben Fekete Vince versei is megszólalnának zenei kísérettel. Kolcsár – aki nem csupán a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának színésze, hanem a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója is – fantáziát látott az ötletben, így elkezdődött egy közös munkafolyamat.
A versek összerendezése után hosszas zenei kidolgozás következett, a munkában a Mácsafej zenekar tagjai mindannyian részt vettek. Sőt, meghívták Gábor Szabolcs szaxofonost is, akivel együtt már egy héttagú formáció léphetett színre.
Mostanra 20–25 előadáson vannak túl, nagyon sok településen bemutatták ezt a verses-zenés dialógust. A reakciók változatosak voltak, és úgy érzik, mindenhol útjára indíthattak egy-egy szép vagy termékeny gondolatot. Fekete Vince szerint talán ez a leghatékonyabb mód arra, hogy a diákokhoz közel hozzuk a költészetet – a vers(mondás) és a zene tökéletes egybekapcsolódása igazi színházi élményt nyújt minden korosztálynak. Ferencz Csaba számára az volt az egyik legfontosabb visszajelzés a költőtől, amikor azt mondta, hogy „nekem is valami ilyesmi dallam muzsikált a fülemben, amikor ezt írtam”.
A Mácsafej zenekar Kolcsár Józseffel a második – hosszabb – részben kápráztatta el a közönséget. (Ne csodálkozzunk az együttes furcsa nevén: egy mozaikszó, amely a tagok neveiből áll össze.) Lírai utazás kezdődött, amelynek során sok esetben nem hízelgő dolgokat tudtunk meg az emberről, önmagunkról, és belső feszültségeinket is mintha tükör által láttuk volna viszont. És nem homályosan.
Létezésünk valódi mélységeit és magasságait értette, éreztette meg velünk Kolcsár József, akinek életteli játéka az érzelmek teljes skáláját felvonultatta. A zenészek – Márk Attila, Ferencz Csaba, Gábor Szabolcs, Vitályos Lehel, Ticusan János, Ferencz Áron – pedig nemcsak fantasztikus muzsikával interpretálták a szövegeket, hanem színészként is teljes jogú résztvevői voltak a produkciónak. Azok számára is új aspektusokat volt képes megvilágítani ez az est, akik jól ismerik Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseit – akik pedig kevésbé olvasták eddig, szinte biztos, hogy ezután tudatosan fognak ismerkedni ezekkel a világokkal.