Varga Miklós is hasonló karakter, temperamentumos, jellegzetes hangján végigénekelt egy életművet. Emellett hiteles tudott maradni, nyilván mert fölismerte a rockénekesi hivatás egyik elemi törvényét: lehet valaki virtuóz, a hallgató akkor hiszi el neki a dalt, ha ő is elhiszi magának. Koncertről koncertre. Ezredszerre is.
December 3-án életműkoncerttel ünnepli 60. születésnapját Varga Miklós a Syma-csarnokban. Nincs ember az országban, aki ne dúdolta volna a Vén Európát vagy az István, a király Oly távol vagy tőlem dalát. A koncertet hazai rocktörténeti szemináriumnak is tekinthetjük, olyan vendégekkel, mint Radics Gigi, Kalapács József, Nagy Feró, Keresztes Ildikó, Sasvári Sándor vagy Alapi István, és két olyan sztárvendég is jelen lesz, akinek a neve még titok. Nem hiányozhat az életmű nem kis részét kitevő zenés színházi szerepekre is reflektáló teatralitás, rendezője is van a koncertnek a régi barát, Koltay Gábor személyében, és archív felvételek is előkerülnek majd.
– Az elmúlt negyven évet akarjuk bemutatni. Megszólal majd a Deep Purple-ös, hard rockos hangzás a Pandora’s Box-időkből, de a maibb, soft rockosabb hangszerelésű dalok is, amelyek az elmúlt évek albumaira voltak jellemzők, Retzler Péter zenei vezetésével és többnyire szerzőségével. Eklektikusnak tűnhet a repertoár, de hát ilyen eklektikus ez a negyven év. Ami persze alapvetően az én hangomra lett építve, és tőlem idegen stílusvilágokba sosem kalandoztam el – meséli Varga Miklós. A szövegírókkal való kapcsolatáról is kérdezem, hiszen egy énekesnek a hangja és a zene után a legfontosabb a szöveg.
– Általában a szövegírókkal folyik a legnagyobb küzdelem. Néhai Varga Mihály barátommal is így volt. Hadd meséljem el Misivel való közös munkánk kezdetét! A P. Box-korszakban Csiga Sanyi szövegíró inspirált arra, hogy én is írjak dalokat. Írtam egyet, írt rá egy szöveget Kék farmer címmel, ilyesmi volt a refrén: „Kék a farmer, de kopik a kék, jó nekem így is.” Később Varga Mihály, aki a Dési Huber Művelődési Ház igazgatója volt akkor, a kezembe nyomott egy szöveget, hogy próbáljak rá dalt írni. Ez volt az a bizonyos Európa. Valamiért elkezdtem rá dúdolni ezt a korábban megírt dalomat.
Csodák csodájára tökéletesen illettek egymáshoz, semmin nem kellett változtatni. Lélekben valami fölsőbb sugallatot éreztem akkor is, és a dal pályafutását nézve ez jogos is volt. A műfaj anyanyelve a rövid szavak miatt az angol. A magyar közönség pedig igényes a szövegekre, nem fogad el tartalmatlan dolgokat. Ezért is küzdelmes magyar szöveget írni. Nagyon jó szövegírókkal dolgozhattam: Horváth Attilával, Miklós Tibivel, Adamis Annával…
Az énekhang érzékeny műszer, arról is kíváncsiskodom, van-e Varga Miklósnak valami speciális trükkje „hangszere” gondozására. – A mézes pálinkára esküszöm, de csínján kell vele bánni. Jó, ha egy az elején lecsusszan, megtisztítja a hangot is, de észnél kell lenni, mert visszafoghatja a színpadi teljesítményt. Egy picike kupica rendben van az elején, de nálam ez is ritka, mert autóval járok. „Beénekelni” nem szoktam, úgy állítom be a koncertet, hogy kisebb énekesi teljesítményt kívánó dalokkal indítok.
A hangszalag vékony izmocska, az idő rányomja a bélyegét. Régen kiálltam a színpadra, 30 másodpercen túl toltam egy magas c-t kivagyiságból: csináljátok utánam! Évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek: a műfajban levés nem verseny. Nem számít, ki tart ki tovább egy hangot. Ennek a műfajnak alá kell rendelni az adottságainkat.