A lemez, amely Tóth Árpádtól Lackfi Jánosig, Kiss Judit Ágnesig, valamint Liszt Ferenctől Sibeliusig és Leonard Bernsteinig válogat, elsőre talán túl sokfélének, túl színesnek is tűnhet, de miután végighallgatjuk, megismerjük az alkotók egyedi stílusát, és a CD sokat megmutat személyes világlátásukról is. – A Van egy világ egy lélektükör, egy auditív tükör, az érzések, a mindennapi életünkben zajló történések széles skáláját igyekszik megmutatni. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, volt, aki vezetés közben tette be a lemezt, de meg kellett állnia az út szélén, hogy az egészet meghallgassa, annyira lekötötte a figyelmét és magával ragadta a hangulata.
Az egyik legkedvesebb visszajelzés Szalóczi Dániel, a lemezen szereplő egyik költő köszönőlevele volt, amelyet igazán szívhez szólónak érzek, és szerintem jól összefoglalja mindazt, amiért a lemez készült, amiért dolgozunk: ,,Érzem, hogy imádjátok, amit előadtok, és ez rám, a hallgatóra is átragad. A klasszikus zenéhez ugyan keveset értek, csak a gondolataim elkalandozása reflektál egy-egy dallamra, de talán ez is lehetett az egyik célja, hogy álmodozni tanítsa az embert, ha már a világ arra tanít, hogy ezt elfelejtsük ” – meséli a művésznő.
Nem ez az első lemez, amely a komolyzene és a költészet között keresi a kapcsolódási pontokat. – A Zeneképzelet egy olyan sorozat, amely konkrét koncertekből nőtt ki, egyben egy művészeti technika is, amelyben máshogyan szeretnénk bemutatni az embereknek a zenében rejlő értékeket, szépségeket, miközben megpróbáljuk a személyes érzéseinket is közvetíteni. Ezért például rengeteget tanulmányozom a szerzők életrajzát, naplóit; az emberit, az egyedit, a sajátosat keresem a művekben – hangsúlyozta.
Várnagy Andrea zongoraművész egész zenei munkássága arról szól, hogy a komolyzene értékeit megismertesse a nagyközönséggel, a gyermekeknek is meg tudja mutatni a zeneszerzők műveiben rejlő üzeneteket, emellett sokukban szeretne kedvet ébreszteni a klasszikus zene tanulása iránt. Koncertjeiken közvetlen stílusban, a társművészeteket is segítségül híva bejárta a magyarországi és a határon túli magyar iskolákat. Idén már második alkalommal a Zeneképzelet program hatására rendezték meg Egerben, szülővárosában azt a nemzetközi négykezes zongoraversenyt, amelynek kitalálója és rendezője is a művésznő.
Nyaranta zenei táborokat szervez Kárpátalján, ahová az anyaországból is érkeznek zenét szerető gyermekek. Mostanában a tehetséggondozást, a tudás átadásának, átörökítésének folyamatát élvezi a legjobban. – Annyira szerencsés és élményekkel teli életem volt, annyi lehetőség megadatott nekem! A világ nagy színpadain állhattam, gyönyörű helyeken, és úgy érzem, most eljött az idő, hogy én segítsek másoknak, kapukat nyithassak, ahogyan mögöttem is álltak és állnak segítő szándékú emberek, akik nélkül nem tudtam volna elindulni, és nem tudnám az álmaimat megvalósítani.
Várnagy Andrea elmesélte, hogy háromgyermekes anyaként neki is nagyon hiányzott már a rendszeres tanítás, és amikor a gyermekek a nyári zenei tábor után azt mondták, szörnyű, hogy még egy évet kell várniuk a következőig, elhatározta, hogy ezentúl év közben is szerepet vállal az oktatásban. Idén októbertől havonta több napon át kurzusokat tart Kárpátalján a zongora szakos gyermekeknek és tanáraiknak, aminek egyik legfontosabb célja a tehetségek kiemelése és pályájuk további egyengetése. Ennek eredményeképpen, illetve a kárpátaljai szomorú események melletti szolidaritás jegyében zajlik majd december 3-án a budapesti Újszínházban az ünnepélyes adventi koncert is, ahol neves művészek mellett a kárpátaljai tehetségek is fellépnek.
– Jó embernek kell ahhoz lenni, hogy valaki jó művész is legyen, a színpadon ugyanis nem lehet hazudni, hiszen ott bemutatjuk a legbenső érzéseinket, gondolatainkat. És csak az szép, ami igaz. Van olyan koncert, amelyen azt érezzük, angyal száll el fölöttünk, ha muzsikálunk. Az életünkkel, a példamutatással, a tanítással és legfőképpen a gyerekneveléssel egy üzenetet írunk a gyermekek szívébe. Hatalmas felelősség ez. Attól az üzenettől váltam ilyen emberré az életben és a színpadon is, amit a szüleim a szívembe írtak. És az, amit most én írok, az élet egyik legszebb feladata, hiszen egy nap majd más olvassa, például valakinek a társaként, szülőjeként. Ahogy telik az idő, egyre világosabbá válik számomra, hogy milyen fontos az, amit a szüleim tettek, és amit én is tenni szeretnék – mondta el hivatásáról a zongoraművész.