Szabad-e hosszan bámulni a végtelent? Visszabámul rád… címmel szeptember 2-án este 7-kor hallhatjuk a Várkert Bazár Öntőház udvarán Másik János estjét. A 65 éves zeneszerző, előadó művészbarátaival, Jónás Verával, Nagy Zsuzsannával, Vörös Eszterrel és Kamarás Ivánnal dalokat, verseket, történeteket, „groove-ot és flow-t” ígér.
Másik János anno Cseh Tamással járt a közértbe tejért (meg ezért-azért), a kezdetektől együtt zenélt a legendás Európa Kiadóval, számtalan hangszeren és számtalan formációban játszik, színházi és filmzenéket szerez – ő komponált például a szívet melengető, de rengeteg vitát kiváltó Szerelempatakhoz vagy az egyetlen magyar posztapokaliptikus sci-fihez, a Meteóhoz is.
Másik János világa éppolyan jellegzetes, mint amilyen nehezen körülhatárolható. Az biztos, hogy ő magabiztosan közlekedik benne, és mindig magabiztosan is baktat elénk… Egy kiskocsmából? Egy macskaköves sikátorból? Egy elhagyott tengerpartról? A baktatás mindenesetre nem szóvirág, hanem a muzsikus általános tempója, zeneileg és gondolatilag is. József Attila híres instrukciója a Reménytelenül alatt: Lassan, tűnődve. Ilyesmi ez a zene is. Fölösleges rámutatni a hihetetlenül bonyolultan és finoman szőtt stiláris háló egyes szálacskáira: ez blues, ez sanzon, ez meg valami széttekert világzenei atmoszféra Afrikából, vagy Dél-Amerikából, vagy egyenesen a Holdról.
Minden éppen úgy van összekeverve, hogy ez a különös zeneszerző-előadó, aki éppolyan visszafogott sajtóreprezentációjában, mint amilyen aktív a szakmában, a bandoneón (amely tényleg a hagyományos tangózenekarokban szól, mégsem tangóharmonika, csak azt hisszük) fölé tudjon dörmögni-dúdolni. Erre a zenére nem lehet mosogatni vagy biciklizni, mert az ember megáll, eltűnődik, és kiesik a kezéből a tányér meg a kormány. Ez a zene a szívhez szól. Megéri időt áldozni rá.
Aki szívesen tűnődne Másik Jánossal és barátaival egy szeptember estén, vegye föl azt a kabátját, amelyben Arthur Rimbaud is el szokott utazni, aztán gyerünk.