– Kolozsvárott nemrég kiretusálták a magyar feliratokat arról a régi, Monarchia-korabeli képeslapról, amelyet a román városvezetés felnagyítva kifüggesztett a főtéren. Így reklámozzák a híresen multikulturális várost. Erről képeslapgyűjtőként mit gondol?
– Erdélyt már Trianon óta folyamatosan a saját arcukra próbálják formálni, ezért kell megismernünk a saját képeslapjainkat, hogy tudatosítsuk magunkban ezek jellemzőit és vegyük észre az ilyenfajta történelemhamisítást. Ha jól láttam, Kolozsváron egy 1910-es évekbeli képeslapról retusálták ki a magyar üzletek és boltok feliratait a város magyar nevével együtt, ráadásul a kérdéses poszterre volt képük felírni azt is románul, hogy „A történelem veled folytatódik”! De mindez nem meglepő: Nagyváradon, a város szívében ott akar házakat lebontani a román városvezetés, ahol egyértelmű a magyar jelleg. Ráadásul készül a centenáriumi híd is az Erdély elrablását kinyilvánító 1918-as román nemzetgyűlés emlékére. Ezen kell majd a helyi magyaroknak átkelniük nap mint nap a Sebes-Körös felett, miközben a városalapító Szent László királyról egy poros városszéli utca van csak elnevezve, az is román nyelven. Még a színmagyar Torockó kellős közepébe is építettek egy tömbházat a hetvenes években, a kötelező ortodox román templomtól nem messze. A régi magyar képeslapok tisztán bemutatják azt a kort, amely e „merényletek” előtt az utazót fogadta.
– Torockóról már adott ki egy könyvet. Hogyan talált ilyen új és gazdag anyagot a most megjelent második kötethez?
– A Torockó és környéke régi képeslapokon új kötetéhez óriási szerencse kellett: egy illető megvásárolta az első kötetet, majd kiderült, hogy hajdan maga is gyűjtött lapokat, és meg akart válni tőlük. Jelezte, hogy van néhány darabja, és ez a néhány majdnem egy teljes kötetre való volt.
– Milyen áron forognak a régi városképeslapok?
– A gyűjtéshez legfőképp két dolog kell: pénz és szerencse. De inkább az utóbbi. A kutatással eltelő időről ne is beszéljünk. Száz forinttól a csillagos égig is emelkedhetnek az árak. Ha valaki egy bizonyos várost gyűjt, és tudja, hogy abból még egy darab hiányzik, azért lehet, hogy sokat megad majd. Nincsenek olyan óriási árugrások, mint a bélyegeknél, de akár több tízezer forintba is kerülhet egy-egy ritkább tétel. Nekünk, képeslapgyűjtőknek elég nehéz, mert nincs olyan szakirodalmunk, mint a bélyeggyűjtőknek, viszont annál több lehetőségünk van érdekesebb, újonnan felbukkanó kincseket találni.
– A torockóiak mennyire ritkák, és miért éppen Torockót gyűjti?
– Elég ritkák. Torockóba a kilencvenes évek közepén szerettem bele, amikor még nem is virágzott a turizmusa. Ferenczy Béla nagyváradi festőművész szervezett oda túrát, és olyannyira megragadott a hely varázsa, hogy bizony én is állíthatom, jogosan tartják mindmáig Erdély legszebb fekvésű településének. Ám Torockó nem székely település, és nagyon sok hamis információ kering erről. A bányavároska nem volt Aranyosszék része, ezért tévesen mondják a legnyugatibb székely végvárnak. Igaz, volt egy vár a falu fölé magasodó Székelykő tetején, ahonnan még a tatárokat is megkergették a torockóiak az ide települő kézdi székelyekkel együtt. A kő határ lett. A budapesti V. kerület karolta fel a torockói könyvsorozatomat, mivel ők Torockó egyik testvértelepülése. A kerülettel egyébként más kapcsot is találtam, ugyanis a múlt század elején ott adták ki a torockói képeslapok számos példányát. Erdélyi Mór készítette ezeket a felvételeket, aki az első magyar fotóriporterek egyike volt.
– Feltűnően szépek a népviseletes képeslapok.
– A népviseletük különösen gazdag, egy pártán akár ötvengrammnyi arany is el lett dolgozva annak idején. Egyesek szászosnak mondják a házaikat és a népviseletüket, pedig a német, pontosabban az osztrák eredetet már Jakó Zsigmond történész is megcáfolta. A ruházat a XVII–XVIII. századi erdélyi városi viseletből maradt meg. Egyébként ebben a Duna-napon bemutatott második kötetben szerepel az egyetlen ismert antik torockói panorámaképeslap is a faluról és környékéről. Ezt a lapot éppen Csepelre címezték, és a Magyar Királyi Posta gyorsaságát bizonyítja, hogy Torockóról egy nap alatt ért a fővárosba. Ma ez körülbelül egy hétbe telne.
– Már majdnem tíz éve adja ki az igen népszerű Erdély anno és Nagy-Magyarország anno naptárakat. Miért vágott bele a naptárkiadásba?
– 2009-ben kezdtem el szerkeszteni az első Erdély anno naptárat. Azonnal nagy sikere volt, mert nem volt hasonló típusú falinaptár. Ráadásul ezekben nagy felbontásban tudjuk felnagyítani a képeslapokat, így rengeteg részlet feltárul előttünk. A falinaptár-sorozatból születtek a könyveim: az Erdély anno 1895–1944 album, az első torockói kötet, majd a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyv. A naptárakon ma is közlöm angolul a felvételekhez kapcsolódó információkat, mert a külföldieknek is a mi tárgyilagos történelemszemléletünket próbálom eljuttatni. Arra különösen büszke vagyok, hogy beszerkesztettem e naptárak névtárába kétszáz olyan elfeledett, szépen csengő, ősi magyar keresztnevet, amely minden gond nélkül felvehető, anyakönyvezhető. A vezérfonal pedig mindig is az volt, hogy legyünk büszkék erre az örökségünkre, amit ezek a lapok jelentenek, mert mindegyik egy-egy szelet a magyar múltból. Mélységesen felháborít az, amikor alig száz évvel Trianon után valaki lemondóan beszél ezekről a településekről, régiókról, miközben ezek is a régi, csonkítatlan ország részét alkották.
– A román kormány nemrég visszavonta Verespatak UNESCO-világörökségi jelölését, ahol ciántechnológiával terveznek aranyat bányászni. Szerepelt ez a régi magyar bányaváros a korabeli képeslapokon?
– Különös, mert nemrég verespataki anyagot is szereztem. Gondolkodom is azon, hogy milyen formában adhatnám ki. Egykor környezetvédelemmel foglalkozó újságíró voltam, a naptáraimban helyenként el is helyeztem egy-egy verespataki felvételt. Verespatak is magyar bányaváros volt, Torockóval is volt kapcsolata, hiszen itt nemesfémet bányásztak, amott pedig vasat. De többször is jártam Verespatakon, és a település történetéhez nagyon jó adalékok lennének ezek a képeslapok: itt egykor tíz felekezetnek volt temploma, a magyar Eldorádónak tartották az emberek. Azért lenne fontos egy ilyen kötet, mert Verespatakról nem sok könyv jelent meg eddig, amely a magyar múltját tárja fel. Ráadásul itt egy sajátos történelemhamisítás is zajlik napjainkban, ugyanis a helyi román és külföldi környezetvédők, valamint a települést eltüntetni akaró bányavállalat is csak Verespatak római és a román jellegét hangoztatja, a magyar múltat soha nem említi, pedig a régi képeslapokon is ez köszön vissza.