Persze a bábfilm vagy a bábfilm jeleneteivel illusztrált gyermekkönyv, ami a nyolcvanas években sokunknak esti meseként szolgált, a Tersánszky-szövegkorpusz herélt változata: nem tép szét a sakál kövér mókusgyereket, és Misi mókus sem mond olyan inkorrekt dolgot a kígyónak, hogy „majd én kivégezlek téged”. A Beke-féle Kakuk Marci esetében efféle cenzúrától nem kell tartani, sőt a csapat látható lelkesedéssel még rátesz egy lapáttal az író sodró dikciójára. Vagy talán pontosabb úgy, hogy a dikció kiegészül azokkal a káromkodásokkal, amiket 1923-ban még másként tartott számon az „erkölcsök rendészete” (Tersánszky egy másik munkájáért, A céda és a szűzért másfél hónapot ült börtönben, no nem trágárságok, hanem a tabutémának számító prostitúció tényszerű ábrázolása miatt).
Mert mit is lehetne hozzátenni egy olyan szöveghez, amely már legelső oldalán úgy jellemzi a főhős anyját, hogy felingerelt majom? És innentől kezdve szünet nélkül isznak, verekednek, nemi életet élnek, így-úgy pénzt szereznek, vagy ezekre áhítoznak, avagy ezek következményeit viselik a hősök.
A Kakuk Marci ugye nem egy regény, hanem hét kisregény, vagy hosszú elbeszélés, ezeket Tersánszky folytatásokban írta, több mint tíz éven át. A nyugatos kortársak – és saját – visszaemlékezése szerint beleszeretett a figurába és egyszerűen nem bírta abbahagyni a hősével való munkát. Kakuk Marciba bele is lehet szeretni.
Ő a magyar Till Eulenspiegel, a magyar Odüsszeusz, és valószínűleg csak azért nincs benne most annyira a köztudatban, mint az Indul a bakterház hősei, mert szerencsétlen posztmodern olvasók frászt kapnak a Rideg Sándor barátságosan vékonyka művéhez képest igen terjedelmes Tersánszky-kötetektől. A Kakuk Marciból tulajdonképpen filmek és színművek tucatjait lehet előállítani, ahogyan ezt tették-teszik, és tehetik is, mert bármelyik történet elbír szinte bármit. Beke Sándor jól élt a lehetőséggel, Pásztó András dramaturggal és az Újszínház társulatával kedves, önfeledt burleszkben gondolkodva hozott össze két felvonásnyi abszurd marháskodást, aminek a szigorúan vett cselekménye egy elveszett nyakék körül forog, de ennek a – mondhatni – bűnügyi szálnak a logikáját csak annyira veszik komolyan, mint a középkori farce-ok vezérfonalát azok játszói, vagyis szinte semennyire. És ez jól is van így, ez vásári komédia, pajzán-erotikus felnőttmese, amiben elképesztő bajuszok, szemöldökök, hajak, borvirágos pofák meg combokat kivillantó változatos kombinék kavarognak, kések röpködnek, és olyan nyelvművelői gyönyörűségeket mondanak percenként, hogy „a ló nyalja meg a meztelen szemét”.
Ha Tersánszky ma élne, valószínűleg ő írná Tarantino forgatókönyveit – amíg össze nem verekednének valamin, az egybehangzó visszaemlékezések szerint ugyanis Tersánszky pont olyan figura volt, mintha a saját regényeiből lépett volna elő.
A Kakuk Marcinak jól áll az Újszínház burleszkje, Tersánszky nyelvezete, amit annak idején Móricz és Szerb Antal is méltatott, remek bánásmódban részesül.