Japán és Magyarország kapcsolatát mindig egyfajta misztikus köd lengte körül: a távoli szigetország kultúrájáról itthon a legtöbbeknek leegyszerűsített sztereotípiák, mint például a gésák, a szusi, az anime vagy a popzene jut az eszükbe. Tóth Gergely japanológus Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913 című, a könyvhéten megjelent monográfiája többek között ezt az igencsak szűk horizontot igyekszik szélesíteni, valamint az alapvető félreértéseket tisztázni.
A rendkívül élvezetes stílusban megírt, tudományos igényű monográfia a két ország közötti kapcsolat létrejöttének legizgalmasabb, Monarchia-korabeli időszakát mutatja be hat fejezetre tagolva. Ez a hat rész különböző kutatási területeket jelent, így az olvasó megismerheti a modernizációtörténeten túl a japán–magyar kapcsolatok expedíció- és hajózástörténeti, utazástörténeti és utazási irodalomtörténeti, diplomácia- és gazdaságtörténeti, művészet- és irodalomtörténeti, valamint eszmetörténeti vonatkozásait is.
Tóth Gergely munkája tudományos jelentőségén túl egy nagyon izgalmas kísérletre vállalkozik: nemcsak történészeket kíván megszólítani, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia és Japán történelme iránt érdeklődő, nem szakmabeli olvasókat is.
Ezt a célkitűzést egyébként a gördülékeny stíluson túl a könyv jól átgondolt, átlátható szerkezeti felépítése is segíti, hiszen az olvasó könnyen megtalálhatja azt, ami leginkább érdekli: Hopp Ferenc, gróf Mailáth István Géza vagy Barátosi Balogh Benedek utazásai, vagy éppen a japonizmus hatása a magyar művészekre és a kulturális életre.
A könyvben olyan különlegességek is szerepelnek, mint például egy japán író, Szansi Tokaj (eredeti nevén Siró Siba) Kossuth Lajosnak címzett levele. Az író 1885 és 1891 között megjelent, Különös találkozások gyönyörű asszonyokkal című művében beszélgetéseken keresztül ábrázolja a nemzetállamok korában függetlenségükért harcoló kisebb nemzetek tragédiáját. A Szerencsétlen hazafiakkal való találkozások című részben a szerző Kossuth Lajos alakját is megjeleníti, akinek nagy tisztelője volt. A könyv Japánban valóságos bestseller lett.
A szerző olyan érdekességekről is beszámol, mint hogy mi volt az első magyar nyelvű mű, amelyet korabeli források szerint japánra fordítottak: Petőfi Sándor egyik verse, amelyet németből eléggé szabadon fordított báró Gagern nyugalmazott ezredes és Paul Mayet Japánban tanító német tanár.
Fontos törekvése továbbá a könyvnek, hogy leszámoljon a Japán és Magyarország közötti misztikus közelség illúziójával, és helyette valós tényeken és hiteles forrásokon alapuló információkat közöljön a két ország közötti kapcsolatokról, a Monarchiában jelentős hatású japánimádatról. A szerző ennek kapcsán hangsúlyozza, hogy le kell számolni a magyar–japán rokonságlegendákkal, mert azok minden alapot nélkülöznek, és inkább a valódi kapcsolatokra kell koncentrálni és azokat érdemes minél mélyebben feltárni és megérteni.
Tóth Gergely műve rendkívül jelentős, hiánypótló munka, amely a szakmai berkeken túl laikus olvasók érdeklődésére is számot tarthat. Izgalmas anekdotákon és tényszerű forrásokon keresztül rengeteg érdekes dolgot megtudhatunk belőle a „távol-keleti tündéroszágról”.
Tóth Gergely: Japán–magyar kapcsolattörténet 1869–1913, Gondolat Kiadó, 2018.