Érdemes eltűnődni a látottakon, hiszen a rendező koncepciója, még ha egyes momentumaiban vitatható is, igen szuggesztív, nem afféle polgárpukkasztónak szánt, felszínes ötlet, amilyenekkel annyiszor találkozunk manapság az operaszínpadokon. Szabó Máté a végtelen tenger és a norvég partvidék helyett a világűrbe álmodta meg az operát, ami sok tekintetben logikus, ugyanakkor új dimenzióba helyezi a cselekményt.
A bolygó hollandi legendáját a zeneszerző 1839 nyarán hallotta egy többhetes, Rigából Londonba tartó tengeri utazása során. „Ez a tengeri út örökké emlékezetes marad a számomra. Negyedfél hétig tartott és bővelkedett balesetekben. Háromszor is részünk volt a leghevesebb viharban, egy ízben a kapitány kénytelen volt egy norvég kikötőbe befutni. A norvég szorosokban tett út mélyen megragadta a képzeletem. A bolygó hollandi legendája, melyet a matrózok szájából hallottam, sajátos alakot öltött bennem, aminőt csak az általam átélt kalandok adhattak neki” – írta Wagner az emlékiratában.
A végtelen tengert minden további nélkül helyettesíteni lehet a világűrrel, a norvég partvidéket pedig a Földdel. Ekkor a szerelmi hűség eszmeköre, amely az opera cselekményének központi gondolata is, új értelmet nyer, ugyanis a kísértethajó hollandi kapitánya csak akkor lelhet nyugalmat, ha hétévenként rövid időre visszatérve talál egy tiszta lányt, aki örökké tartó hűséggel szereti. Senta, a norvég hajós, Daland lánya – szerepét Rálik Szilvia énekelte nagyszerűen – rejtélyes vonzalma a még ismeretlen hollandi iránt így érthetővé válik és mitikus összefüggésbe kerül. Ezért elemi erejű az egyesülés vágya Senta és a hollandi között, amit a csodálatos zene tesz érthetővé.
A világűr által megjelenített végtelen egy működő koncepció része
Amikor a Földön álló Senta a hollandi képéhez énekel, hátat fordít a nézőknek, és a hátteret betöltő kozmikus díszlet, a Hold felé fordul. A hollandi megható áriái közben viszont a Földet látjuk, ahová bolyongásai alatt vágyódik. Kálmándy Mihály baritonja félelmetes és szívbe markoló, elhiteti a közönséggel, hogy őt egy holtakból álló legénység élén kergeti az átok, időtlen idők óta.
A színpadot – eltekintve a hátteret uraló bolygóktól – a Star Trekhez hasonló csillaghajófalak határolják, erre vonul fel a félelmetes, élőhalottakból álló legénység, amelynek tagjait immár földi örömökkel sem lehet maradásra bírni.
A Dóm teret betöltötte a csodálatos zene, a Szegedi Szimfonikus Zenekart Kesselyák Gergely vezényelte pontosan és dinamikusan. A premier fantasztikus, az este emlékezetes volt. Az első felvonás alatt a nézőtér felett egy kivilágított drón repült el, majd a Dóm két tornya között eltűnt a szemünk elől. Egy ideig azon tűnődtem, vajon ez a futurisztikus repülő szerkezet az előadáshoz tartozott-e, része volt-e a rendező koncepciójának. De akár az is lehetett volna, hiszen ez az előadás ajtót nyitott a csodák földöntúli világába.
