A Tempevölgy magyar szépirodalommal kezdi a sort, majd műfordítás, illetve interjú következik. Elsőként Aczél Géza torzószótárát ismerhetjük meg, amelyben az „államszövetség”, az „állandó” és az „állandósít” szó szubjektív definícióival találkozhatunk. A meghatározásokban biografikusnak tűnő mozzanatok és személyes érintettségről árulkodó részletek egyaránt előfordulnak, szinte szabadverssé oldják szét, avagy tartják össze a sajátságokból felépülő meghatározást.
A Tempevölgy első felében verset, illetve novellát olvashatunk még többek között Sinkovits Pétertől, Szegedi-Szabó Bélától, Kovács Flórától, valamint Oláh Andrástól is. A szerkesztési elv az egy vers, egy novella vetésforgóját követi.
Egészen szokatlan kulturális falatkákkal is találkozhatunk a Tempevölgy irodalmi svédasztalán; Szabó Palócz Attilától 15 haikut olvashatunk, ami azért számít különlegesnek, mert a vajdasági szerző az utóbbi időben elsősorban inkább hosszabb, többkötetes regényfolyamaival vált ismertté. A 15 haiku laza asszociációk mentén kapcsolódik egymáshoz, s a végén egy kapcsolat történetét homályosan kirajzoló haikuballadává áll össze. Szintén Szabó Palócz Attila fordításában Branislav Brkovic regényéből,
A valóság legvégső változatából ízlelgethetünk egy részletet. Az erősen filoironikus próza egyaránt enged Csehov A csinovnyik halálára emlékeztető és Kafka A per című regényére utaló áthallásokat átsuhanni koponyamozink vásznán. A montenegrói író egyelőre alig ismert Magyarországon, első, magyar nyelven megjelenő regénye (Szabó Palócz Attila fordításában), a Napkút Kiadó gondozásában 2016 második felére várható.
A nagyinterjúban az idén 81. életévét töltő Ferdinandy György írót ismerhetjük meg alaposabban. Ferdinandy az 1956-os forradalom irodalmi és személyes vonatkozású következményeiről mesél, de érdekes részleteket tudhatunk meg első írói szárnypróbálkozásairól, francia publikációiról és az anyanyelvhez történő visszatéréséről is, s két rövid novellája is helyet kapott a lapban.
Ezután Köves Margit ismertetője nyitja meg az utat három indiai költő, Vikram Seth, Rita Malhotra és Ashwani Kumar előtt, amelyeket Lanczkor Gábor fordításában olvashatjuk. A fordítás érdekessége, hogy a versek nem indiairól, hanem angol nyelvről lettek magyarra átültetve. Az indiaiak az 1820-as évek óta írnak verset angolul, és az angol nyelv a kreativitás minden formájában él. Salman Rushdie regényíró a helyi angolt „csatnizált angolnak” az angol helyi fűszerekkel „mártássá” (csatnivá) ízesített változatának nevezte. A helyi nyelvek ritmusa azonban megszólal, felsejlik az angol hátterében, valamint a tájból kirajzolódó sajátos, mitikus figurák is egy korábbi költői nyelv emlékképeit idézik.
Az indiai lírát perzsa versek követik, rövid bevezetővel Sajó Tamás tollából. Ezután mintegy magyarázatként Szörényi László Perzsául a magyar költészetben című tanulmányát olvashatjuk, melyben kitér Szimin Behbaháni Janus Pannonius-díjas perzsa költőnő A szenvedő ige című versének elemzésére is.
A Tempevölgy folyóirat különleges illusztrációit a Cesare Vecellio itáliai reneszánsz festő munkáiból történő válogatásnak köszönhetjük.