A Pécsi Országos Színházi Találkozóról két díjat is elhozó Liliomfi egy színháznak élő fiatal csapat elkötelezettségét, elementáris erejű alkotó energiáit, tehetségét és egészen új formanyelvét hozta be a kortárs színház jelenébe, kiszólásaival pedig mintha a kultúrpolitikai megosztottságban vergődő szakmának azt üzente volna: hagyjatok minket a színház szellemében dolgozni! A sodró erejű Liliomfi óta ifj. Vidnyánszky Attilának rövid idő alatt rajongótábora lett: a Radnóti Színházban pár napja bemutatott Iván, a rettenet idei előadásaira már nem lehet jegyet kapni, a pótszékek is elkeltek, de az álló- vagy a párnajegyek sem maradtak a pénztárban.
Bulgakov bohózata a harmincas évek Moszkvájából indul, történetesen egy bérházból, ahol a házmester (László Zsolt) amolyan kispályás diktátorként vezényel a lakóinak, hirtelen azonban egy elvarázsolt feltaláló időgépe a XVI. századba, pontosabban a rá megszólalásig hasonlító Rettegett Iván trónjára juttatja, a véreskezű diktátort pedig Busna házfelügyelő jelenébe repíti előre.
Vecsei H. Miklós a maga nyelvére írta Bulgakov művét, poénjaival, szójátékával egy mondaton belül viszi folyamatos önellentmondásba stilizált szereplőit, s teszi azokat önmaguk fokozott karikatúráivá. Már a környezet is abszurd: a földszintes társasház lakói liftépítésre pályáztak és nyertek, azon már meg sem lepődünk, hogy a felvonót meg is építették. Ebben a közegben történhet meg, hogy a kicsiny lyukban dolgozó feltaláló, Tyimofejev a váltóáram működtetése közben óriásit ugrik vissza az időben. A történet motorja ő, aki hirtelen elalszik, rémálmában pedig élettársa, Anaida színművésznő (Petrik Andrea) bevallja, hogy beleszeretett Jakin filmrendezőbe, ezért elhagyja.
Az idősíkok, valamint az álom és a való keveredése láthatóan kedvére van a teatralitás eszköztárában tobzódó rendezői elképzelésnek, a színpadi lehetőségeket valóságos dzsemboriba fordító alkotónak. A kérdés csak az, hogy a logikus történetmeséléshez szokott néző nem vész-e el a gyorsan változó jelenetek és a cselekmény csapongásában. A második felvonásban csillapszik a szétszórtság, a mese egésszé alakul. Pater Sparrow látványtervező a Radnóti kicsinyke színpadát pillanatok alatt végeláthatatlan térré növelte, amelyben a hólepte orosz földről többdimenziós képkeretek között lépkednek át a színészek a kezdőjelenet bérházába.
A változó miliőben arcot, jelmezt cserélnek, de a társasházi science fictionné alakult bohózat rendezője ennél jóval többet hoz ki belőlük: akrobatikus színészettel vegyített komédiát, amelyet ezúttal nem a főiskoláról frissen kiszakadt, vele egyívású csapata teljesít tökéletesen és végig szórakoztatóan. A megújuló Radnóti Színház vezetője, Kováts Adél fiatalításról beszélt, amikor átvette a teátrumot, Vidnyánszky szellemisége pedig ebben az irányban a legjobb választásnak tűnik.