Higgyék el, nemcsak felcsigázó cselekménye miatt érdemes, hanem a pazar felvételek miatt is megéri: olasz hegyek és sziklavárak, kastélyok, erdők, vízesések és varázslat van minden képkockáján – lényegében épp azt a hangulatot teremti meg a Szörnyek és szerelmek című film, amit a mesékből ismerünk.
Merthogy a film magyar címe elég bárgyú lett, és elsőre inkább egy klisés Disney-mesét juttat eszünkbe, semmint egy izgalmas és eredeti alkotást. Pedig angolul megtartották a mű eredeti címét, tehát Tale of Tales maradt, ami szó szerint azt jelenti, hogy A mesék meséje.
Az olasz–angol–francia koprodukciót méltán jelölték Arany Pálmára a cannes-i filmfesztiválon, de az európai ítészek szűklátókörűsége miatt sajnos nem kapta meg a díjat, pedig ha valamelyik, akkor ez a film megérdemelte volna, hiszen mindenekelőtt azt bizonyítja: az európai filmesek világteremtésben, filmfotózásban és kiváló színészekben is simán kenterbe verik tengerentúli kollégáikat, és egy-két vizuális CGI-bökkenő ellenére a film nagyon is megállja helyét a nagy vásznon.
Ám ezen nem csupán Matteo Garrone olasz rendező bővérű képzelete elevenedik meg, nemcsak egymás mellé pakolt párhuzamos és szürreális történeteket látunk, hanem három történetet az egyetemes európai mesekincs egyik alapművéből, Giambattista Basile Pentameron, avagy A mesék meséje című alkotásából. Mindezt azért fontos tudni, mert első látásra furcsának tűnhetnek a párhuzamos idősíkokon zajló történetek, amelyeket egy vezérfonal köt össze, mégpedig az, hogy a vágyakozás káros szenvedéllyé fokozódhat és elvakíthat.
A Pentameron mesekincse pedig hátborzongatóan elbűvölő: ezek nem gyenge idegzetű felnőtteknek vagy kisgyermekeknek szóló mesék, ugyanis a fantasztikum mellett telis-tele vannak vaskos erotikával, pajzán humorral és véres kegyetlenséggel – az elevenen megnyúzástól kezdve a kíméletlenül pontos torokvágásig. Giambattista Basile mesegyűjteményéből merítették meséik nagy részét a Grimm testvérek is, de több ismert mesetípus és mese – mint például a Rapunzel vagy a Hamupipőke – ebben a gyűjteményben jelent meg először írásban, és motívumai lépten-nyomon a magyar népmesékben is felbukkannak – például a király és a bivallyá hízott bolha meséje, aki a kedvelt jószága halála után annak ígéri a lánya kezét, aki kitalálja, milyen állat bőrét feszítette ki a tróntermében. Persze a magyar népmesékben a király csizmát készíttet a bolhabőrből, ám ez nyilván nemesi hevületű magyaros változat.
A történetek a fantasztikum mellett telis-tele vannak vaskos erotikával és véres kegyetlenséggel
Fotó: Pannonia Entertainment Ltd.
A Szörnyek és szerelmeket körülbelül négymilliárd forintból – 14,5 millió amerikai dollár – forgatták, nemzetközi koprodukcióról lévén szó ez nem is különösebben nagy összeg. (A magyar rekord – a sutára sikerült, Kincsem című film – költségvetése ehhez képest „csak” hárommilliárd forint volt.)
Persze igazi filmcsillagokat is szereztek a csapatba, és ezúttal is kiderül, hogy nem árt egy filmnek, ha a világszép Salma Hayek játssza benne Longtrellis királynőjét, Strongcliff királyát Vincent Cassel, Highills királyát pedig a hatalmasat alakító Toby Jones – a színészek és a rendező különben nagyon egy húron pendülhettek, hiszen semmit sem lehet kifogásolni a játékukból.
A film végén már csak azon gondolkodtam el, hogy a magyar mesékből is lehetne egy hasonló színvonalú alkotást készíteni, hiszen ez a film is bizonyítja, hogy a jó alapanyag már fél siker.
De addig is mindenképpen nézzük meg A mesék meséjét.
A nápolyi udvar torz tükre
Giambattista Basile (1566–1632) mesegyűjteménye 2014-ben jelent meg először magyarul, a XX. század közepe előtt évszázadokig csak néprajzosok és nyelvészek tartották számon. Mivel nápolyi tájnyelven írták, nagy szerepe volt abban, hogy a nápolyit önálló nyelvként ismerte el az UNESCO 2008-ban – bár Olaszországban nem ismerik el hivatalosan a nyelvet, és az iskolákban sem tanítják. Basile kalandos életének nagy részét még mindig homály fedi. Egy jómódú nápolyi család sarjként cseperedett fel, majd 1604-ben Velencében zsoldosnak szegődött Serenissima hadseregébe, és Krétára vezényelték az oszmánok ellen. Innen bőkezű mecénások udvarába került, ahol kedvére alkothatott, titkárkodott, sürgött-forgott a nápolyi és egyéb itáliai udvarokban. Korában verseiről és operalibrettóiról ismerték, csak halála után jelent meg mesegyűjteménye, amelyet az udvari világ torz tükrének is tekintenek az irodalomtörténészek.
