– Megjött Dózsa! – mondta izgatottan a telefonjába a Műcsarnok egyik munkása, amint a költöztető teherkocsi leparkolt a gazdasági bejárat rakodólépcsője előtt. A platón hanyatt döntött, szíjakkal rögzített, műanyag fóliába csavart, hatalmas Dózsa György-torzó érkezett: csak vörösréz, vas, fa és csupa fájdalom. Nemsokára egy kis daru hurkát akasztották a két kezet összekötő kötélbe, sokat tanakodtak a mikéntről, hogy minden rendben legyen, majd felemelték, és ott lebegett egy ideig a levegőben. Utána biztonságosan a raklapokra helyezték. Először a talapzatát, a négy máglyafát vitték be a kiállítóterembe. De a neheze még hátravolt.
– Három és fél méter – mondta az egyik rakodó. – Lehet, hogy nem fog beférni az ajtón – vélte a másik, mert közben már lábra állították a megégetett parasztkirályt, aki különben szabad székely volt. Újból szíjakkal rögzítették, heten fogták meg, úgy próbálták megemelni. – Simán fog menni, sima ügy lesz – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a vezetőjük, majd nagy lélegzetvétellel vitték is úgy, ahogy mondta. Egykettőre becipelték a terembe, ráhelyezték a máglyára, hogy tovább borzasszon és ejtsen ámulatba ez a remek alkotás, amelybe kódolva van az erdélyi magyarság pusztulása és egy-két mondat a zsarnokságról is.
A Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor – Két szobrász, két nemzedék című, apa és fia életművének „visszapillantó” kiállítása július 26-án nyílik a Műcsarnok fő szoborcsarnokában és két melléktermében, ahol csaknem 130 alkotásuk lesz látható.