A fesztivál első napján Juhász Gábor gitárművész és Lackfi János író, költő lép színpadra, a Jazz és Irodalom című műsorban irodalmi alkotások hangoznak el zenei kísérettel a Szepes Gyula Művelődési Központban. Másnap a Malko Teatro előadása várja a közönséget, a színházi performance autentikus bolgár daloknak ad otthont Weisz Gábor (szaxofon), Kovács Tamás (ütőhangszerek) és Hadzsikosztova Gabriella (ének) jazz-zenészek előadásában, színházi elemekkel színesítve.
Szeptember 7-én Bögöthy Ádám (nagybőgő), Kovács Linda (ének) és Váczi Dániel (szaxofon) ad koncertet. A három muzsikus a tradíciók tisztelete mellett új hangzásvilággal kísérletezik, a kortárs zenében próbálnak maradandót alkotni, az érdi fesztiválon pedig leginkább saját szerzeményeiket mutatják be – közölték a szervezők az MTI-vel.
A város főterén lép színpadra a Sárik Péter Trió (Sárik Péter – zongora, Fonay Tibor – bőgő, Gálfi Attila – dob), valamint vendégei, Urbán Orsi énekes és a jazz élet meghatározó gitárosa, Gyárfás István Gyafi.
A magyar jazz napján, szeptember 9-én két különböző stílusú koncert lesz egymás után. Elsőként a Syrius Legacy nevű zenekar (Benkó Ákos – dob, Fonay Tibor – bőg, Ludányi Tamás – szaxofon, Tempfli Erik – billentyű, Vidákovich Izsák – szaxofon, fuvola) ad koncertet, amelyen a legendás Syrius együttes zenéi szólalnak meg mai hangzásban, áthangszerelve. Este Binder Károly, Borbély Mihály és Dresch Mihály muzsikál Horváth Balázs (bőgő) és Benkó Ákos (dob) kíséretével.
A fesztivált a László Attila és Oláh Kálmán Quartet zárja, amelyhez csatlakozik Soso Lakatos Sándor szaxofonos, a ritmus szekciót pedig Balázs Elemér és Lattmann Béla adja. Jazz standardek mellett leginkább Oláh Kálmán és László Attila szerzeményeit adják elő.