Németh István, a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője a programot bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy Szeged fesztiválváros és ez különösen igaz nyáron. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott rendezvény célja, hogy a látogatók ne csak a színházi és zenei produkciókban vagy az épületekben gyönyörködhessenek, hanem megismerhessék a város méltán híres képzőművészetét is.
A Dugonics téren csütörtökön délután Figuráció-nonfiguráció címmel tizenkét szegedi vagy a városhoz kötődő szobrászművész mintegy negyven alkotását bemutató kiállítás nyílik. A szobrok között éppúgy szerepelnek portrék, mint köztéri szobrok tervei vagy absztrakt alkotások. A tárlat megnyitója után szegedi költők képzőművészekhez, illetve alkotásaikhoz írott versei hangzanak el.
Este az egyetem központi épületének aulájában az iskolateremtő szegedi képzőművész, Vinkler László festményeiből nyílik kiállítás Mitológi-akt címmel. Itt mutatják be az universitas fogorvos-tudományi és mérnöki karán 1920 óta oktató professzorok portréiból összeállított Egyetemi pantheon című tárlatot is.
Pénteken a Kölcsey utcában a szegedi születésű karikaturista, Szűcs Édua munkáiból láthat válogatást a közönség és tárlat nyílik az éppen 80. születésnapját ünneplő Papp György grafikusművész népi szólások és közmondások inspirálta alkotásaiból is. A Klauzál téren pedig Temesvári László gyűjteményéből nyolcvan, a száz évvel ezelőtti Szegedet ábrázoló képeslapot mutatnak be.
Szombaton délután a Móra parkban a Szegedi Szépmíves Céh és a Szőregi Művésztelep festő tagjai a századforduló viseletét magukra öltve helyben készítik el és mutatják be alkotásaikat.
A kiállításokat szabadtéri koncertek kísérik, fellép Gyuricza Sándor, Csallner András és Huszár Gergely gitárművész, a Dodgem együttes és a Marshing Jazz Band.