– Ön magyar–történelem szakos tanár és könyvtáros, ahogyan egy baloldali hetilap internetes változatán olvashattuk már a gyulai képviselő-testület döntéshozó közgyűlése előtti napon és azóta másutt is vissza-visszatérően?
– Nem. Ha az lennék, büszkén vállalnám, mert tudom, hogy milyen munkát végez egyik is, másik is (mivel valamikor voltam tanár és dolgoztam a Békés Megyei Könyvtárban is, irodalmi osztályvezetőként), de nem vagyok. Ellenben irodalomtörténész és kritikus vagyok, és immár húsz éve a Bárka című irodalmi, művészeti társadalomtudományi folyóirat szerkesztője, előbb főszerkesztő-helyettese, 2000 óta főszerkesztője. Tizenegy önálló könyvem jelent meg, köztük három monográfia, az első, amely a doktori disszertációm is lett, Székely Jánosról, akinek a drámáit éppen a Gyulai Várszínházban mutatták be a hetvenes, nyolcvanas években.
– Miért gondolta alkalmasnak magát a Gyulai Várszínház ügyvezető igazgatói tisztének betöltésére?
– Mert a pályakezdésem – a nyolcvanas évek közepe – óta szenvedélyesen érdekel a drámairodalom és a színház, írtam egy kötetnyi színikritikát, drámaelemzést, színházi tanulmányt is, amelyeknek körülbelül a fele éppen a Gyulai Várszínház előadásairól, évadairól, korszakairól szól. Gedeon József a jó húsz évvel ezelőtti kinevezése után mindjárt felkért, hogy a tanácsaimmal legyek a segítségére, több mint tíz évig szerkesztettem a színház műsorfüzetét is. Az ezredfordulón nagyszabású irodalmi fesztiválokat szerveztem a Várszínházba, azóta kétévente irodalmi humorfesztiválokat, idén lesz a nyolcadik. A Shakespeare-fesztiválokhoz kapcsolódóan Esterházy Pétertől, Bereményi Gézán, Nádasdy Ádámon át Varró
A Gyulai Várszínház új ügyvezető igazgatója
Dánielig számos jeles írónkkal volt alkalmam beszélgetni az elmúlt években a Mesterhez fűződő viszonyukról és saját pályájukról. A vár 1556-os ostromára emlékező, 2013-as meghívásos drámapályázat lebonyolításának aktív részese, zsűritagja voltam. 2009-ben a színház mellett működő Művészeti Tanácsadó Testület nekem ítélte oda a Sík Ferenc Nívódíjat. A Bárka és a Bárkaonline főszerkesztőjeként, színházi kritikák, tanulmányok szerkesztőjeként, kortárs drámák közzétevőjeként, színházi fesztiválok alkalmi látogatójaként van némi rálátásom a magyar színházi életre, a hazaira és a határon túlira is. 2008 óta a munkahelyem a Békéscsabai Jókai Színház, ahol időnként részt veszek a színház szakmai tevékenységében is, drámaíró versenyek, drámaíró pályázatok, különböző irodalmi és színházi esték megszervezésében, lebonyolításában, a színház kiadványainak szerkesztésé-ben. Az elmúlt években még két előadás szövegkönyvének is én voltam az összeállítója, dramaturgja.
– Melyek a szakmai, vezetői koncepciójának legfőbb elemei?
– A színház jeles hagyományainak folytatása és korszerű megújítása. Folytatni kívánom az elmúlt két évtizedben meghatározóvá vált összművészeti fesztiválprogramot, a Shakespeare-fesztivált, fel szeretném újítani a történelmi, illetve a kortárs drámák bemutatásának hagyományát, a gyulai színházi évad kiterjesztését az ősztől tavaszig terjedő időszakra a kamaratermi programsorozat révén. Itt is, ahogy nyáron is, műfaji és esztétikai sokszínűséggel a legkülönbözőbb érdeklődést és ízlést kielégíteni úgy, hogy az elérhető legmagasabb minőséget nyújtsuk. Meg-győződésem, hogy a Gyulai Várszínházban a nemzeti kultúra, a nemzeti színházművészet legjavát kell bemutatni, a legjobb színészekkel, a legjobb rendezőkkel, ideológiai és politikai elköteleződésektől függetlenül.
– Mivel magyarázza mégis, hogy a baloldali sajtó megpróbálta hiteltelenné tenni még a színre lépése előtt?
– Azt hiszem, nem én voltam a célpont, engem csak eszközként próbáltak felhasználni egy Vidnyánszky
Attila elleni újabb attakhoz. De miért is kellene a Nemzeti Színház igazgatójának a Gyulai Várszínház, és miért akarná most bevenni a várat, amikor már lassan két évtizede majd minden évben rendez ott valamit, és ő a Shakespeare-fesztivál grémiumának az elnöke? Azt a fajta újságírói és szerkesztői módszertant, ami az ön által említett írásban megmutatkozik, a hamis állításoknak a baloldali sajtóban való szétterjedését, felhabzását pedig hadd ne minősítsem, viszont ajánlom média szakos diákoknak, politológushallgatóknak tanulságos, elemzésre méltó példaként.
