Kiállítás nyílt Szendrey Júlia születésének 190. és halálának 150. évfordulója alkalmából. „Az Országos Széchényi Könyvtár Ezerszer Júlia – Arcok és kérdőjelek című tárlata Szendrey Júlia magánéletét és irodalmi munkásságát mutatja be, utóbbira helyezve a hangsúlyt” – áll a kiállítás ismertetőjében, e hangsúlyelhelyezés azonban az irodalomtörténet során nem először ébreszt kérdőjeleket.
Roland Barthes az autobiografikus én teljes kiiktatásával próbálja meg a művek értelmét feltárni, az abszolút jelentéshez közelebb kerülni; jóval korábban, egy másik irodalomtörténeti korszakban azonban Petőfi Sándor és Szendrey Júlia vagy például Jókai Mór és Laborfalvi Róza is a széles publikum előtt élték magánéletüket. Talán ismét efelé tart korunk is, talán valójában nem celebeket, hanem ismét költőket szeretnénk a lapokban, televíziócsatornákon látni, hiszen a művek mögötti emberre is óhatatlanul kíváncsiak vagyunk. Miért? Talán mert a mű és a művész valóban elválaszthatatlanok, hitelesítik egymást, ahogy Heidegger fogalmaz:
„A művész a mű eredete. És a mű a művész eredete.” Szendrey Júlia viszont ekképp ír Titkolni akarom című versében: „Ne higyj nekem, ha mosolygok, / Álarc ez csak az arcomon, / Mit felöltök, ha a valót / Eltakarni akarom.”
E vers tanúsága ellenére azonban elmondható, hogy az irodalomtörténeti kutatásoknak hála sok mindent tudunk Szendrey Júlia alakjáról, személyiségéről; naplóiban barátnőjével, Térey Máriával folytatott levelezésében pedig örömei, életének eseményei, vívódásai is feltárulnak. Alakja már saját korában is ikonikusnak számított, mára azonban egyértelműen a hitvesi szerelem, az intellektuális, határozott, mégis érzékeny feminista nő szimbólumává vált.

ntimitás, meghittség és misztikum keveredik a látogatóban a személyes tárgyak megpillantásakor
Fotó: Bach Máté
A kiállításon megtekinthető korabeli fotókból, saját versekből, Andersen-fordításokból, használati tárgyakból megsejthető személyiségnél már csak a Petőfi által megfestett kép szuggesztívebb. A sokféle tükörben pedig meglátható az igazi Júlia, mert mindegyik igazi, az is, aki emancipált nőként rövidre nyíratja a haját és férfiruhát visel, de közben puha, fehér kesztyűt húz csöppnyi, törékeny kezére, az is, aki felkészültségénél fogva klasszikusokat fordít magyarra, az is, aki az ország első számú költőzsenijének nyújtja kezét, s az is, aki második férje, Horváth Árpád zsarnokoskodása okozta szenvedései közepette is képes méltóságát, tartását megőrizni. Az egymásba játszó tükörképek felvillanásai egymásba játsszák a létezés széttartó, majd újra összefonódó dimenzióit.
Az Ezerszer Júlia – Arcok és kérdőjelek című tárlat nemcsak a reformkorról nyújt megfelelő ismeretszerzési lehetőségeket, hanem a megilletődésre is alkalmat kínál, mert ki ne borzongana meg egy pillanatra, amikor meglátja Petőfi gyufatartó dobozát, ki ne játszana el a gondolattal, hogy micsoda tüzet, tüzeket gyújthatott meg a lánglelkű költő egykor ebből a gyufatartóból! Intimitás, meghittség és misztikum keveredik a látogatóban a hérosszá vált alakok személyes tárgyainak megpillantásakor, de nem csak akkor: a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező Tanszékének hallgatói öt installációval mutatták be az élettörténet és a művészi egész különböző aspektusait.
Volt, aki a nőies férfi, férfias nő kérdését jelenítette meg fotóin, volt, aki egy csipkeszerű szellemtestet alkotott, amelyre szétfolyt ólomként nehezedik a betegség, a gyász. A Júlia kabátja című alkotás (Tóth Lala, Velkey Virág) pedig épp a már emlegetett kettősséget mutatja meg, a közszereplő, az alkotó figuráját és a magánember érzelemrendszerét; s e kettő közös ethoszát teremti meg végül a kiállított tárgy képében: Kívülről egy szürke, semmitmondó, Júlia korát idéző kabátot látunk, belül, az anyag visszáján azonban megtalálhatjuk a Túr patakot, amelynek partján hosszasan beszélgettek Petőfivel, de kirajzolódik például Erdőd is, ahol legboldogabb napjaikat töltötték, ugyanakkor a sebek, keserűségek is megjelennek, például egy rács, amely Horváth Árpáddal kötött, második házasságát szimbolizálja, melyet Júlia börtönként élt meg.
A kiállítás 2019. március 9-ig tekinthető meg.