Az emlékév keretében kapott minősítésnek meg kell felelni – mondta Vass Péter polgármester –, majd azzal folytatta, hogy ha a várat valóban teljesen felújítják, és a kazamataszállodát is megépítik, akár az európai turizmus vérkeringésébe is belekerülhet a város. Szigetvár mindent megtesz, hogy megfeleljen a bizalomnak, a mindenkori kormánynak pedig kötelessége, hogy lehetőségéhez mérten támogassa a várost – zárta beszédét.

A Nemzeti Örökség Intézete a szigetvári várat történelmi emlékhelyből nemzeti emlékhellyé nyilvánította
Trócsányi László igazságügyi miniszter azt mondta, hogy az emlékezés értelmét a tanulság levonása adja, az emlékezésre kötelez minket az isteni és a világi törvény is, hiszen ez szent dolog – az alaptörvényből is fakadó kötelességünk. Magyarország egy sakktáblává alakult, a nemzetünk pedig egy leütésre kész bábu, de Zrínyi vezéráldozatot hozott, és noha a játszmát nem nyerte meg, Szulejmán szultán az életét vesztette, az oszmán terjeszkedés is megtört. Beszédének az elejére visszatérve feltette a kérdést: ma milyen tanulságot vonhatunk le Szigetvárból? Elsősorban azt, hogy fontos a felelősségtudat, amit ma társadalmi felelősségnek is mondanánk, az egyéni érdekeknél fontosabb a közösség érdeke, az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki. Európa is ostromállapotban van, az akkori Drinápoly, Mohács, Szigetvár manapság a terrorizmus miatt sok esetben Brüsszel, Párizs, Nizza.
A sztéléavatást követően az emlékév alkalmából kibocsátott érméket és bélyegeket mutatták be. A Magyar Nemzeti Bank 1968 óta emlékérméket is kibocsát, melyeknek az a különlegességük, hogy törvényes fizetőeszközök is egyben. A jegybank küldetésének tekinti, hogy a nagy nemzeti, történelmi események rangját emlékérmével emelje. Erre az alkalomra két Szigetvár-emlékérmet bocsát ki: egy tízezer forintos névértékű ezüstérmét és egy kétezer forintos névértékű színesfém érmét. Mindkét érme Zrínyit ábrázolja, kezében karddal és buzogánnyal; „Szigetvár védője” felirattal. Az érmét Szanyi Borbála tervezte, akinek ez az első megvalósult emlékéremterve.
Az emlékbélyegek a magyar bélyegkultúra hagyományában mindig a közösségnek fontos dolgoknak állítottak emléket. A Magyar Posta két emlékbélyeget bocsátott ki az alkalomra, egyet a török, egyet a horvát együttműködés eredményeként: mindkettő keretének Szigetvár ábrázolása szolgált, a magyar bélyegeken Székely Bertalan Zrinyi kirohanása és Szigetvár címere látható – ezeket a társországok is kibocsátották a saját országukban.