Kalmár János szobrász Intervallum című, kísérleti koncerttel egybekötött kiállítása pénteken 17.30-kor nyílik a szegedi Reök-palotában. A rendhagyónak ígérkező tárlaton Baráth Bálint nemzetközi hírű kísérleti zeneszerző, zongoraművész és Dóra Attila klarinétművész, az improvizatív dzsessz és kortárs zene jól ismert alakja szólaltatja meg a szobrászművész Emelkedés című művét.
A megnyitón elhangzó különleges hangművészeti installáció a szobor térbeli kiterjedését fordítja át – digitalizálva azt – hallható élménnyé, és a közönséget is bevonja majd a kompozíciós folyamatba, egyetlen párbeszéddé alakítva a szobor, a zeneszerző, a hangszeres zenész és a nézők együttlétét.
Az 1952-ben született Munkácsy-díjas szobrász- és éremművész itthoni és külföldi tárlatai egytől egyig a filozofikus gondolatainak a leképezései. Kalmár művészetének hangvétele az emberi magány folyamatos újrafogalmazása, a világba vetett szellem sérülékenysége köré szerveződik. A szobrász filozófiája egyértelmű: a szobrot mindenekelőtt a spirituális folyamatok eredményének tekinti.
Kalmár János felfogása szerint a szobrászat ön- és világértelmezés, amely így válik egyben emberértelmezéssé is. Térnek és időnek hátat fordít, alakjain nem vehető észre, hogy férfit vagy nőt formáznak, inkább az általános emberit ábrázolják. A formailag az afrikai és az archaikus szobrászat hagyományaiból merítkező alkotó a távol-keleti művészethez is vonzódik, a nyugati és a keleti stílusok együttes hatása figyelhető meg a munkáiban. Lehetőleg a végsőkig elmegy a kifejezés minimalizálásában, amint a teret is csupán plasztikáinak felületeivel jelzi. A jelszerű alakok inkább tükrözik, mintsem megbontanák a körülöttük létrejött tér csendjét.
Kalmár János szobrainak a sziluett által érvényesülő, grafikus hatása ugyanúgy sajátja, mint a színek meghatározó használata.
Mindez a művész saját technológiai újítására vezethető vissza, hogy manapság főleg a viszonylag könnyű, jól formálható, színezhető és a szabadtér viszontagságait is jól bíró geopolimerből készíti a szobrait.