Miért esik jobban ránéznünk a nagy Ho-ho-ho-Horgászra, Főkukacra, Pom-Pomra, Festéktüsszentő Hapci Benőre, Vukra vagy Mirr-Murr-ra, mint a transformerekre, pokémonokra vagy a lego Star Wars-figurákra?
A naivnak vagy legalábbis költőinek tűnő kérdés mögött nem hamis nosztalgia áll, hanem megfigyelés – gyermekként mindegyik világgal találkoztam, ahogy fiamnak is volt alkalmam más világokat megmutatni, mint amiket a simogatós telefonra hegesztett tekintetű kis pajtásaitól kap – remélem, rövid időre – kölcsönbe.
A kérdést nem lehet annyival elintézni, hogy Pom-Pom szemünknek kedves, otthonos, lekerekített vonalakkal van megrajzolva, a transformerek meg kellemetlen, rideg derékszögekkel.
Hiszen utóbbiak között is akadnak lágyabban megformáltak, hogy a pokémonokról már ne is beszéljünk, ott kifejezetten kerekded, tutujgatni való karakterekre bukkanunk. Mégis, az ember érez valami ösztönös idegenséget, valami tudat alatti berzenkedést, akkor is, ha a lehető legnyitottabb hozzáállású. Hisz próbálkozunk becsülettel, szülők és utódok egyaránt!
Anno pár éves gyermekem is próbált néhány éjszakát a szokott plüssmackók, plüsskrokodilok, plüsscápák helyett a kétkilós, műanyag Brontosaurusszal aludni, de hamar föladta, mert rájött, hogy ha álmában ráhajtja a fejét, másnap dinómintás arccal kell léteznie, ha meg leejti a kedves lényt, átszakad a padló.
Egy dolgot biztosan észreveszünk, ha az említett magyar rajzfilmeket vizsgáljuk: művészemberek készítették őket. Nem cégek, nem gazdasági érdekszövetségek, akik brandet akartak teremteni, és terméket akartak eladni. Ezek mögött a mesék mögött nem volt semmi spekuláció, okoskodás nyereségről vagy veszteségről. Valódi szellemi műhelyekben születtek a történetek, rajzok és figurák – a jövő kutatóira vár, hogy a narratív íveket kitapogassák Jókai Mórtól Csukás Istvánig.
A kérdéskörről való gondolkodásunk egyik sarokpontja az időről alkotott fogalmunk.
Vegyük a Pom-Pom meséi minden epizódját bevezető, klasszikussá vált dialógot:
– Szia, Picur! Hová rohansz?
– Iskolába! De egyáltalán nem rohanok.
Nézzünk magunkba: minden valódi történet ezzel kezdődik. Hogy nem rohanunk. Ráérünk mesélni és ráérünk mesét hallgatni. Épp ilyen ráérős, andalgós, rácsodálkozós, kedves kis kiállítás a Pannónia Filmstúdió legújabb időszakos tárlata, amely Csukás István, Sajdik Ferenc, Dargay Attila és Cakó Ferenc rajzfilmes munkásságának néhány epizódjába nyújt betekintést. Csukás Istvánnak köszönhetjük – megszámlálhatatlan könyve mellett – Süsü, a sárkány, Pom-Pom vagy a nagy Ho-Ho-Ho Horgász alakját.
Utóbbi két rajzfilmsorozat grafikai világa Sajdik Ferenc munkája, aki karikaturistaként elsősorban felnőtteknek alkotott. Az egész estés munkáiról – Lúdas Matyi, Szaffi, Az erdő kapitánya – ismert Dargay Attiláról sem tudja mindenki, hogy sok epizódot rendezett a sorozatokból. Az egyedi homokanimációival világhírűvé vált Cakó Ferenc pedig a Sebaj Tóbiás és a Mirr-Murr, a kandúr sorozatokkal kapcsolódik Csukás Istvánhoz.
A Pannónia Stúdió eleve gyönyörű tereiben szépen prezentált fázisrajzokon, vázlatokon találkozhatunk régi ismerőseinkkel, akiket bemutathatunk gyerekeinknek is, ráadásul a rajzfilmkészítés titkairól is megtudhatunk egyet s mást.
A nemrég felújított filmstúdió munkatársai komoly kulturális programokat tudnak építeni a magyar rajzfilmgyártás hőskorára: az időszaki kiállítás idején általános iskolásoknak tartanak alkotói foglalkozásokat, de rendeznek nyári alkotótáborokat, valamint középiskolásoknak, egyetemistáknak, felnőtteknek is kínálnak tematikus programokat, például a rajzfilm és irodalom kapcsolatáról. Érdemes fölkeresni őket!
A kiállítás május 22-ig ingyenesen megtekinthető.