Felolvasószínházi keretek között mutatták be a Békéscsabai Jókai Színházban Vörös István Pisztoly az asztalon című darabját, amely az Erős csabait kívánok! című drámapályázaton megosztott első díjat nyert.
A dráma az 1940-es évekbe kalauzol bennünket; már helyfoglalás közben a korszak meghatározó zenéit hallgatjuk, hangolódunk az elvtársias atmoszférára. Merő Béla rendezésében kel életre az alföldi város, amelyet egykor szlovákok laktak, s ahol „a kolbász jelent életet és halált, gazdagságot és szegénységet”. Amit látunk, az jóval több, mint felolvasószínház, ugyanis beemelődik az olvasás legbájosabb momentuma: csemegézhetünk az ötletesebbnél ötletesebb szerzői utasítások között, de vannak olyan jelenetek is, amelyek már „készen” vannak. A nyolc színész közül Komáromi Anett kettős szerepben van jelen: bírósági ügyintéző és narrátor, a megidézett korszak színjátszásának jellemző alakja. A művésznő ironikusan értelmezi, legtöbbször karikírozza is a figurát, a jelenlevők nagy örömére. De ezt teszik a három generációt megalkotó színészek is, ha nem is ennyire komikusan elrajzoltan. Bartus Gyula az Öreg Jedlík, aki szlovák származású, de magyarként, Magyarországon érzi otthon magát, feleségét, Annát Nagy Erika formálja, fiukat, a magyarosított nevű Eszik Ottót Gulyás Attila játssza, és unokájuk, a 12 éves Ottó Nagy Róbert értelmezésében kerül színpadra. Ez a család képviseli a régi világot, a hagyományos értékeket. Az ő értékrendjükhöz sorolható még a pap, akit Hodu József jelenít meg, árnyalt játékkal. Az állam képviseletében Katkó Ferenc jelenik meg mint belügyes, és kisegítője is van, egy fiatal rendőr, Petri Viktor színihallgató személyében. A két világ folyamatos súrlódásaiban, ütközéseiben a tragikus pillanatok mellett számtalan humoros jelenet is adódik, ezek között egyensúlyoznak remek érzékkel a színészek. Mikor a belügyes bejelenti az Öreg (ötvenéves!) Jedlíknek, hogy államosítani fogja a kolbászüzletet, annak az élete roppan meg, ráadásul ezzel sem elégszik meg a szocializmus hű kiszolgálója: feleségét, Annát is magának akarja, s válásra kényszeríti a házasfeleket. Az apró részletek, reflexiók végig ébren tartják a néző humorérzékét, végig él a remény is, hogy valamely vígjátéki huszárvágással mégis minden jóra fordul. De a történelmi hitelesség felülkerekedik: az emberietlen, lelketlen történések vége nem lehet más, mint tragédia.