Riskó Ignác az 1840-es években meghatározó alakja volt a magyar irodalmi életnek, versei a reformkori irodalom kiemelkedő darabjainak számítottak, Bajza József egyik kedvenc költője volt.
Riskó nem mellesleg a Szatmár megyei társasági élet központja is volt, és ahogyan Hatvany Lajos irodalomtörténész munkáiból kiderül, „elegáns külsejével, finom modorával és szellemes társalgásával szívesen látott vendég volt a női körökben”. Petőfi Sándor nagy szerencséjére. Riskót és Petőfit ugyanis baráti szálak fűzték egymáshoz, és mivel Petőfi „külsejének nem volt meg az a varázsa, hogy figyelmet keltsen vagy meglepjen”, legnagyobb költőnknek kapóra jött neki ez a kapcsolat.
Egy nagykárolyi táncteremben éppen Riskó mutatta be Petőfinek élete szerelmét, Szendrey Júliát, akit később feleségül is vett. Riskó Ignác közebenjárásának tehát többek között olyan nagyszerű költeményeket köszönhet a magyar irodalom, mint például a Szeptember végén című remekmű, melyet a világ szinte összes irodalmi nyelvére lefordítottak. Nem esik messze az alma a fájától, ugyanis Riskó Áron, a Maxisun zenekar frontembere is a szavak mestere, aki a Maxisun-dalok szövegeinek szerzőjeként viszi tovább költő elődjének örökségét.
„Bátor a világ, bátor”, énekli Áron a Maxisun egyik slágerében, a dalt hallgatva pedig felmerül bennünk, ki tudja, egyszer talán neki is bemutatja valaki a múzsáját?