John Krasinski Hang nélkül című filmjében a hangsáv kap olyan hangsúlyos szerepet, ami utólag ziccernek tűnik, eddig mégis kevés filmes tudta ilyen magától értetődően kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket. A film története szerint világunkat olyan, szinte sebezhetetlen szörnyetegek árasztották el, amelyek a legkisebb zajra is azonnal kérlelhetetlenül támadásba lendülnek.
Egy háromgyermekes családnak a vidéki házában mégis sikerült életben maradnia, hétköznapjaikat pedig néma csendben, a legapróbb hétköznapi zörejek kiszorításával élik.
Egyik gyermekük még a film elején áldozatául esik a szörnyetegeknek, és a kilátástalanság a gyász nyomasztó önvádjával karöltve fokozatosan idegeníti el őket emberségük maradékától, amelyben egy apró mosoly csak a hamarosan megszülető új gyermekük lehet. Ám ez a mosoly egyszerre élet és halál – mesteri húzás a forgatókönyvtől! –, hiszen amennyire öröm egy új élet világra jötte, annyira ott liheg nyomában a jeges rettenet „cliffhangere”, hogy amint felsír a gyermek, lecsap a halál.
John Krasinski filmje hangokból sző feszültséget, aláfestő vagy hangulatkatalizátor muzsika csak itt-ott kúszik be szinte észrevétlenül halkan. Amint tisztába kerülünk a dramaturgiai játékszabályokkal (minden zajra támadásba lendülnek a mindent halló, ismeretlen eredetű szörnyek), mi, nézők is öntudatlanul rettegni kezdünk. Szinte bekiabálnánk a szereplőknek, hogy vigyázzanak, mert levernek valamit a polcról, vagy megreccsen a talpuk alatt a parketta.
Szintén okos húzás, hogy beszéd sincs a filmben. Az egyik kislány süketnéma, ő taníthatta meg családjának a jelnyelvi kommunikációt: így imádkoznak, így társalognak, így veszekednek. Hangtalan minden, és mi úgy merülünk alá a film disztópiájának nyomasztó kietlenségébe és a szereplők néma rettegéssel átélt hétköznapjaiba, ahogy erre ilyen feszültségfokkal csak ritkán képes mozgóképes alkotás.
John Krasinski (a rendezés mellett az egyik főszerepet is ő játssza) és Emily Blunt mellett a gyerekek is mélyen átélik, ugyanakkor hitelesen és sallangmentesen formálják meg szerepüket.
A túlélő, új helyzethez alkalmazkodó család története pedig nemcsak az utóbbi évek egyik legeredetibb horrorfilmjét eredményezte, hanem a szélsőséges kontextusba helyezett konfliktusoknak hála egy a családról, szeretetről, a szülő-gyermek kapcsolatról megkapó állításokat megfogalmazó film is született.