– Nagyon sokrétű történet: egy megrendítő és bonyolult női sors mentén beszél a menekültkérdésről, miközben sorsfilozófiai kérdéseket feszeget. A könyv melyik része ragadta meg?
– Rendkívül nagy hatásúnak és sodrónak éreztem Wajdi Mouawad történetét, pontosan a többdimenziós volta miatt. Fontosnak tartom azt, hogy a színház együtt lélegezzen a mával, és ebben a darabban nagyon lényeges szál a menekültkérdés.
Egy anya történetén keresztül ismerjük meg az ország helyzetét, hogy a lakóinak minden jobb, mint az a káosz, ami oda vezet, hogy emberek ellehetetlenülnek egy háborús konfliktusban, és elhagyni kényszerülnek saját otthonukat.
Kováts Adél egy megrendítő sorsú nőt alakít legutóbbi előadásában
A darab nagyon élesen ábrázolja, hogy egy ilyen szituációnak nincsenek nyertesei: rossz annak is, aki menekül, és azoknak is nagyon kemény, akik ott maradnak. Olyan bonyolultak a szálak, mintha egy görög tragédiát olvasnánk: ebben a modern történetben olyan elképzelhetetlen, drasztikus és mégis átélhető helyzetek alakulnak ki, amire azt hihetnénk, hogy csak a színházban létezik. A darabnak szép és különös költői nyelvezete van, és nem hagyományos a dramaturgiai struktúrája.
Alföldi Róbert a letisztult, szikár rendezéssel a történetmesélést a középpontba állította, rendkívül felerősítve a szavak erejét, így pontossá és élővé vált az előadás, nem pedig melodramatikus folyammá. Fájón élő ez a darab. Folyamatosan tartok attól, hogy mi történik a világban, mit hozhat még az élet, miközben játsszuk. Mélyen érint a szíriai válság, a veronai buszbaleset, és idesorolhatnám a bemutató óta történt terroreseményeket is. Volt olyan előadás, amikor nem tudtam elszabadulni az agyamban meginduló asszociációktól.
– Meg lehet állítani a generációkon át örökölt tragédiákat, a hordozott feszültséget vagy haragot?
– Az általam alakított nőnek, Nawalnak nagyon fiatalon kell az egész életét meghatározó döntést meghoznia. Anyai nagyanyja egy napon azt mondja ki neki, hogy „Mi nők ebben a családban annyira beleragadtunk már a haragvásba!”.
Vannak csomópontok az ember életében, amikor beavatást kap egy tragédia által, felnyitja a szemét akár egy jól irányzott mondat, szemléletváltás történik, kap egy olyan tudást – és itt szó szerint is értendő a tudás –, ami által van esélye megszabadulni attól a beleragadástól, ami benne tartja a körkörösségben. Vagy legalábbis képes feldolgozni a problémát, továbbmenni és nem ismételni, továbbörökíteni azokat. Ez a darab azt mondja ki, hogy egyetlen módon szerezhetünk meg valamiféle egészséges szemléletmódot: ha szembenézünk a tragédiával, és elmondjuk azokat, amiket megtapasztaltunk.
Az elhallgatás ugyanis fokozza a feszültséget, és végső soron mindent tönkretesz. De ehhez mindig kell egy felhajtóerő, ami itt a szeretet ereje és a tudás, a tanulás által kapott széles látókör. Ez az, ami tisztán leképeződik a darab egyik legfontosabb jelenetében, amikor Nawal a gyűlölet ellen beszél.
– Színészként mennyire nehéz az a jelenlét, hogy hosszú időn keresztül, akár a túlvilágról visszatekintve némán figyel jeleneteket, miközben a legnagyobb drámákat éli meg?
– Sokan kérdezik, hogy nem nehéz-e bent állni mozdulatlanul már a kezdés előtt negyedórával a színpadon, gyakorlatilag egy üvegszarkofágban. Valóban szokatlan kezdés, de ez csodálatos idő számomra. Alfaállapotban vagyok, és közben végigmegy rajtam a történet. Iszonyatosan erős lelki felkészültséggel fogok neki minden előadásnak. Engem az elmélyülés felé visz ez a helyzet.
– Az idei POSZT különösen erős női történeteket hozott, nagyon nagy alakításokkal. A próbák alatt hogyan érezte magát az „igazgatónő”?
– Nagyon örültem Nawal szerepének, ez volt az első darab, amit igazgatói kinevezésem óta próbáltam. Egy évig nem fogtam új darabhoz, és fontos volt, hogy a társulattal mint színész elkezdjek újra dolgozni. Amikor az ember küzd egy szereppel, az egészen más energia, mint amikor társulatot irányít. Amíg kialakul egy előadás, az mindig egy közös út megtalálása. Könnyedséget adott a mindennapjaimnak, hogy ennek az útnak újra a részese lehettem. És nagyon jó tudni, hogy pályatársak tüntettek ki és ismerték el a munkámat a POSZT-on.
– Egy évad egy ilyen súlyú darabot bír el – állította valahol. A következő évadban mi lesz a Radnóti Színház „nézőt próbáló” drámája?
– Annak ellenére, hogy négy-öt bemutatót tervezünk, mégis rengeteg dolgot kell figyelembe venni. Választásaimban mindig a szakmai szempontok az elsődlegesek, és a tehetség a hívószó a társulatépítésben, a repertoár kialakításában és az alkotók meghívásában.
Célom, hogy különleges, markáns történeteket találjunk. A következő évadban Závada Pál tavalyi könyvhétre megjelent Egy piaci nap című regényét Mohácsi János rendezi. A mű a kunmadarasi antiszemita pogrom történetét dolgozza fel. Ez a darab súlyosságában mérhető a Futótűzhöz, vagy a korábbi évadban bemutatott Martin McDonagh A párnaember című munkájához. Az Egy piaci nap történetét is egy nő szemszögéből ismerjük meg. A mi társadalmunkban az elhallgatások, a sok-sok rendezetlen viszony miatt különösen aktuális, hogy a kibeszéletlen, feldolgozatlan múlttal foglalkozzunk.
Azon érdemes elgondolkodni, hogy a kortárs irodalom sokszor hív női alakokat segítségül ahhoz, hogy a sorsukon keresztül az elhallgatásokat feloldjuk, meg- és kibeszéljük.
