Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Gulág-emlékbizottság tagja az előadás pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az emlékévet mintegy másfél évvel ezelőtt indították el és a jövő év elejéig fog tartani.
„Az a célunk, hogy emlékeztessünk arra a 800 ezer magyar emberre, akiket a II. világháború végén, a II. világháború után hurcoltak el Magyarországról” – mondta, hozzátéve: áldozatuk olyan mértékű volt, hogy 70 évvel később is kötelessége a nemzetnek, hogy rájuk emlékezzen.
Földes László Hobo felidézte, hogy az előadás dramaturgjával, Kozma Andrással személyesen járt Permben, a 36-os tábor romjainál; ott döntötte el, hogy színdarabot ír a témáról.
Mint fogalmazott, a látottak tanulsága számára az volt, hogy a művészet az ilyen borzalmas körülmények között is megszületik.