„Az akvárium huszonöt méter magas. A Sea Life ezzel hirdeti magát. A város legnagyobb akváriuma. Medúzák, ráják, mélytengeri halak, polipok. Sorolják. A szórólapon bohóchalak, rajzfilmhősök, két tátott szájú gyerek. Térképet is nyomtak a papírra. Újrahasznosított, ez is fontos. A hátoldalán a Sea Life jegybevételeiből megmentett állatok. Az év eleje óta örökbe fogadtunk. Együttműködünk a. Támogatjuk a. Ellenezzük az. Olvad a Jeges-tenger, összeomlik az ökoszisztéma, terjed a Szahara, süllyednek a trópusi szigetek. Két biokávé közt elnyeli New Yorkot az óceán.”
Ilyen erős mondatok és bekezdések akadnak Kocsis Árpád Oktopusz című regényében, amely a Magvető Kiadó és az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet közös kiadásában jelent meg – ugyanis a kötet a Forum Könyvkiadó Intézet meghívásos regénypályázatának 2016. évi díjnyertes munkája volt. (Ez amúgy a Magvető Kiadó és a Forum Könyvkiadó Intézet harmadik, együttműködésben kiadott kötete, Sirbik Attila St. Euphemia, valamint Bencsik Orsolya Több élet című kötetei után – melyekről szintén olvashattak korábban recenziót lapunk hasábjain.)
Bár a kötet alaptörténete reális, kissé öncélú – vagy céltalan? –: egy takarítóbrigád „izgalmas” mindennapjait meséli el, a belterjes viszonyoknak és (egymásra) utalási vonatkozásoknak a szereplőkön kívülálló olvasók számára néhol követhetetlen, bőséges használatával. A takarítók, akik közül soknak csak sokára lesz valamiféle azonosításra alkalmas „arca”, nagyon morcosak, sokat káromkodnak, fogcsikorgatva vagy beletörődéssel végzik a munkájukat, méltatlankodnak is eleget valahol, minden bizonnyal egy német városban, a helyi viszonyok minimális felvillantása mellett, kellő szociális és politikai érzékenységet mutatva ezekben a nehéz időkben. Olvastunk ilyet eleget.
Mégis van benne valami egészen különleges – bár ezt is olvastuk, több helyen is, elég jól megírva, de azért ebben a könyvben kellemesen minőségi ábrázolásával találkozunk: és ez nem más, mint a fizikai munkások és a szellemi munkások (esetünkben a takarítók és az irodisták) közötti egészségesen gyűlölködő viszony (természetesen az előbbiek gyűlölik istenigazából az utóbbiakat, na de csak azért, mert ők a főszereplők – nyugodjanak meg, az irodisták is éppúgy utálják a takarítókat, vagy ami még rosszabb, tudomást sem vesznek róluk): „Az összes fényt fölkapcsolják az irodában. Hadd fogyjon. Nem ők fizetik”; illetve: „Az irodisták általában nyolc után jönnek, csak az aulában lehet találkozni velük. Néha jön csak valaki hat előtt. Fölrakják a fülhallgatójukat, gyakran nem is köszönnek, kattintgatnak az egérrel, a billentyűzetet nyomogatják. Játszanak. Kártyáznak. Az aknakereső a kedvencük, állítja a török. Ha abban valaki jó, biztosan fölveszik. Állítólag az országos bajnok az ájontrédingben dolgozik. Nagy felelősség, pár rossz kör, s már repülsz is.”
És hát az a nemes megvetés, amivel a látogatókat (akik után csak szemét marad) utálják ezek a filozofikus gondolkodású takarítók, az valami gyönyörű. Az ilyen bekezdések olvastán örömkönny gyűlik az ember szemébe: „Asztrid szerint állatkínzás, amit az oktopusszal művelnek. Ebben az évben már a negyedik döglik meg. Mert a bohóchalak meg a csikóhalak és a színes japán halak még kibírják valahogy. Az emlékezetük üvegfaltól üvegfalig ér. Az oktopuszok azonban tudják, hogy fogságban vannak, és nem bírják sokáig. Ha tehetnék, megszöknének.
A Sea Life-ban azt mondták, háromhavonta újabb állatot kell beszerezniük, jó, ha valamelyik kibírja fél évig. Az oktopusz akváriuma nem maradhat sokáig üresen. Az oktopusz a fő látványosság, kilenckor már hosszú sor kígyózik az épület előtt. Azért oktopusz, és nem polip, mert így jobban eladható. Senki sem tudja, mi az az oktopusz, megnézik. Nohát, polip. Elég ocsmány. Ha nincs oktopusz, oda a csalódás. Az üres akvárium jelentős bevételkiesés, elmaradnak a gyerekek és a tanárnők, elmaradnak a szabadnapon érkező családok, a turisták. Oktopusznak lennie kell, s Sea Life-ban dolgozó irodisták gondoskodnak erről.”
Azt még el kell mondani, hogy a történet nem túl érdekes volta ellenére Kocsis Árpád stílusa kiforrott, meggyőző, írói beszédmódja következetes és jó értelemben véve egynemű, öröm olvasni, magas színvonalon szórakoztat. És hát van néhány olyan aforizmatikus megjegyzése, amit most itt nem idéznék, de higgyék el, minden tisztességes takarítócsalád ebédlőjének falvédőjén ott a helye!
Kocsis Árpád: Oktopusz. A Magvető Könyvkiadó és a Forum Könyvkiadó Intézet közös kiadása. Budapest – Újvidék, 2017.
