Fritz Lang, a német expresszionista filmrendező száz évet ugrott az időben, amikor megálmodta vízióját a 2026-os Metropolisról.
A némafilm korszakának legjelentősebb utópiája egy gépesített világ elidegenedett társadalmának konfliktusait vetítette előre, az élesen elkülönülő osztályok feszültségét, a kiváltságosokét és a robotolókét. A filmtörténeti klasszikus a nagyvárosi miliő pszichózisáról rég rögzült Horváth Éva Mónika képzőművész gondolkodásában, csakúgy mint José Ortega y Gasset A tömegek lázadásában megfogalmazott látomása az eltömegesedésről.
A festőművésznő régóta készül a kritikus tömeg látványos ábrázolására, s úgy véli, ennek leghitelesebb színtere mindennapjaink arctalan sokadalmában, a tömegközlekedés frontján van, és lehetőleg óriási méretben, hiszen a művészt egyre inkább a street art lehetőségei és a kihasználatlan molinók művészeti tartalommal való feltöltése izgatja.
Éppen öt éve, hogy belefogott egy új sorozatba, mely alapvetően a labdajátékok és a közönség egységét hivatott bemutatni, vagyis hogy nincs labdasport közönség nélkül. „Sok szinten mozgó, fluktuáló világban élünk, így fel fog értékelődni az, hogy kikkel tud az ember együttműködni. Képesek vagyunk-e valamit közösen csinálni? Mi az az élmény, amely akár egy sportesemény vagy koncert által építőleg hat ránk?
Mielőtt ezt a sorozatot elkezdtem, észre kellett vennem, hogy a többi ember én vagyok: egy pulzáló adok-kapok energiaforrás. Sajnos a bizalom ma globális társadalmi hiánycikk, ebben lehet tehát feladatunk, amikor közösséget hozunk létre” – fejtette ki Horváth Éva Mónika. Május 15-én, afféle lezárásaként ennek az ötéves munkának, exkluzív promóciós kiállításra készül a művésznő a Byart Galériában.
„A nagyvárosi érzékenység lett a domináns a munkámban, a telítődöttség érzése, s közben folyamatosan azt gondolom, nem mindegy, miként viszonyulunk a tömeghez. Érdekes, hogy például sok embernek a tömeggel kapcsolatban a veszélyérzet is bevillan: a sokasággal ugyanis nem a nyerteseket szoktuk azonosítani, a »túl sokan vannak« második asszociációja éppen a vesztés. És megfigyeltük-e azt a furcsa átalakulást a tömeg hangjában, hogy az összeadódó hang mást mond, mint az egyén külön-külön?” – mondta a képzőművész, aki arra is kitért, hogy manapság, amikor hetente vonulnak utcára az emberek különféle mondandóval, nehéz pozitív üzenetet kölcsönözni a tömegszemléletnek.
A Fővám tér hatalmas metrócsarnoka megfelelő térnek bizonyult képe nagyalakú, 6×10 méteres változatának megvalósításához. Mint mondja, kell egyfajta elvesző nagyság ahhoz, hogy a kritikus tömeget ábrázolja, a 4-es metró kihasználatlan csarnokai pedig művészeti tartalommal megtölthető tereknek bizonyultak. „Úgy látom, hogy itthon eddig kommersz utcai felületeket nem használtak még önálló térformáló művészi célokra.”
A művész tervei szerint május végétől egész nyáron látható lesz az örvénylő alakok installációja, jellege alapján pedig akár négy-öt kihelyezést is megérhet.