A téma a nagy hagyományú magyar folyóirat-kultúra volt, illetve az egyes folyóiratok nehéz anyagi helyzete, esztétikai és szerkesztői hitvallása, önmeghatározása és esetlegesen jó gyakorlataik. A főcím időre vonatkozó dimenziói mellett a két alcím is megpróbálta definiálni a vizsgálandó kérdésköröket, meghatározni a beszélgetések irányvonalát. A Folyóiratok finanszírozása szekcióban a Gózon Ákos (Élet és Tudomány) által moderált kerekasztal körül Margócsy István (2000), Pápay György (Szépirodalmi Figyelő), Papp Endre (Hitel) és Szentmártoni János (Magyar Napló) foglaltak helyet, hogy aztán átadják széküket az Online vagy print, vagy mindkettő? szekció szerkesztő-szakembereinek: Csáki Juditnak (Revizor), Erős Kingának (Magyar Írószövetség), Kovács Titusznak (2 Zsiráf), Podmaniczky Szilárdnak (Librarius.hu) és Thimár Attilának (Kortárs).
Ám a közösbe dobott témák ellenére a résztvevőknek és a közönségnek sem egészen volt világos, mit is keresnek itt, mi az NKA célja a konferenciával. Az mindenki számára egyértelmű volt, hogy az idei sarkalatos strukturális átalakítások és a tavaszi döntések után kialakult helyzetben összehívott feszült légkörű sajtótájékoztató után a két félnek rendezni kellene az egymáshoz való viszonyát. Normális kommunikációt kellene kialakítaniuk, hogy az egyéni véleményeken, illetve az ízlésbeli vagy (kultúr)politikai véleménykülönbségeken túl a területen dolgozó szakemberek és a szétosztható pénzek fölött döntő kuratóriumokat képviselő NKA normálisan és a lehetőségeket tudomásul véve kommunikáljon egymással. Hogy a kurátorokhoz – vagy az NKA vezetőihez, illetve az NKA-t is fenntartó szervekhez – eljussanak a valós problémák és igények, ezekre megoldást kereshessenek, lehetőleg ezekhez illeszkedő módon írják ki a következő pályázatokat. A másik oldalról ez azt jelentené, hogy egy-egy döntés után – amennyiben radikális csökken vagy nő egy-egy pályázó támogatottsága – az NKA nem hallgatna, hanem meg is indokolná a döntés hátterében lévő okokat, ezzel is segítve a folyóiratok és szerkesztőik munkáját és esetleges önértékelését, önmagukról való gondolkodását.
E kérdések mellett előjöttek a szokásos vesszőparipák is: az állami pályázatok mellett honnan lehetne még pénzt szerezni, miért nem sikerül, mi a minőség, mi az esztétikai vagy másmilyen érték, vagy az a gumicsont, hogy mi a különbség az online és a print között. Örök kérdések ezek, tíz-tizenöt-húsz éve is nagyjából ugyanazok a válaszok születtek rájuk, pár jó ötlet felvázolása és némi elzárkózás a modernizációtól vagy a piaci szemléletű lapkiadástól. Ennél sokkal messzebb most sem sikerült jutni, de egy pozitív hozadéka mindenképpen volt a konferenciának: az ilyen kérdésekről folyamatosan és minél többet érdemes beszélni, hogy a különböző státusú szereplők lassú vízként alakíthassák egymás gondolkodását, az aktuális keretek között pedig a lehető legjobb struktúra szerint működhessen a támogatási rendszer.