– Az utóbbi időben felgyorsultak az események ön körül. Milyen munkák kötik le az idejét?
– Az Egy komisz kölyök naplója folytatásán dolgozom. Megpróbáltam a magam és a barátaim rosszcsontságát is felhasználni a történetben. Igyekszem mértékkel csempészni a filmbe érdekességeket mind a gyerekeknek, mind a felnőtteknek, illetve az előbbieket olvasásra ösztönözni. A film elvileg decemberre el is készül.
– Nemrégiben ön is megkapta a Szalay Annamária-díjat. Miért tartja fontosnak ezt az elismerést?
– Nagy megtiszteltetés számomra a díj. Amikor értesítettek róla, meghatódtam. Egyrészt azért, mert személyesen ismertem a hölgyet, másrészt mert sokra értékelem a munkásságát. Szalay Annamária a Médiatanács elnökeként morális ügynek tekintette, hogy megvédje a gyerekeket, főleg a kereskedelmi tévék műsoraiban megjelenő káros tartalmaktól.
– Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a díj kuratóriumának elnöke a méltatószövegben a következőket mondta: „Kifogástalan stílusérzékkel megalkotott művei egyedi hangon sugároznak hitet és egészséges derűlátást.” Hogy áll a hittel és a derűvel?
– A hit és a derű hiányában egy vonalat sem tudnék húzni.
– A képzőművészeti főiskolán többek között Kmetty János és Barcsay Jenő tanította. A tananyagon kívül még mit tanult tőlük?
– Az ottlétük rendkívül sokat jelentett a főiskolán. Számunkra ők képviselték a klasszikus, polgári művészetet. Úgy emlékszem rájuk mint nagyszerű pedagógusokra, akik hamar felismerték, hogy egy-egy növendéknél mit érdemes fejleszteni, erősíteni. Kmetty például kollégaként beszélgetett velünk, emellett anyagilag is támogatott minket, nemegyszer megvette a festékeket és a rajzoláshoz szükséges anyagokat.
– A szakemberek egyetértenek abban, hogy az első benyomások a későbbiek alakulását is befolyásolhatják egy gyerek életében. Fel tudná idézni a gyerekkorából az első meghatározó vizuális emlékét?
– Viszonylag korán megtanultam olvasni, és nagy hatással voltak rám a korabeli magyar könyvillusztrátorok. Mülhbeck Károly, Sebők Zsigmond és mások munkái bizonyos értelemben meghatározták a képi világomat.
– Az ének- és a rajzórákról sokan lenézően nyilatkoznak. Miért van szükség rajzórákra, ha úgysem készül mindenki festőnek?
– Ha nem is lesz a gyerekből művész, a későbbiekben másképp lát egy grafikát, másféle szemlélettel néz körül egy kiállítóteremben, múzeumban. Bármilyen szakmát választ, hasznát veheti a vizuális kultúra ismeretének, hiszen számos dolog csak vizuálisan magyarázható el. Nagyszerű dolog, ha egy nemzetnek van megfelelő vizuális kultúrája.
– Figyel a kortárs magyar animációra? Elégedett a fiatalok munkáival?
– Hadd mondjak el egy rövid történetet! Kínában jártamkor az ottani főiskolásoknak magyar főiskolások filmjeiből vetítettek egy csokorravalót. A vetítés után többen érdeklődve kérdezték, hogy a legtöbb film miért a poénra helyezi a hangsúlyt, ugyanis ez meglepte őket. Persze tetszett nekik, de náluk inkább a történelmük egy-egy epizódját vagy a népmeséjüket dolgozzák fel az animációkban.
– Ezt, ha nem is negatív véleményként, de kritikaként is megfogalmazhatjuk a magyar animációról.
– Igen. Zömében poénra épülnek a filmek, leggyakrabban gegsorozatokat láthatunk.
– Jankovics Marcell és az ön munkáiban is megjelennek úgynevezett magyar jegyek. Ezt is hiányolja a fiatalok animációiból?
– Megint mondanék egy példát. Nem kötődik a magyarsághoz, de jól illusztrálja a helyzetet. Amikor Milos Forman Amerikába disszidált, és megrendezte a Hairt, sokan úgy vélték, egy amerikai rendező nem tudta volna úgy megcsinálni, mert másképp működik a közép-európai észjárás. Ezzel arra szeretnék utalni, hogy Közép-Európában megfigyelhető valamilyen sajátosság, többlet, akár a történelmünk vagy egyéb okok miatt, amit mi tudunk, és a nyugat-európaiak nem. Mint például a cseheknél az egyedi, groteszk, svejki ember humora. Ezeket kellene folyamatosan felfedeznünk és kiaknáznunk.
– Nyugtasson meg, hogy azért nem teljesen pesszimista a mai animációt elnézve.
– Vannak új utak, számos olyan fiatal tehetségről tudok, aki külföldi animációs versenyeken eredményesen végzett. A Médiatanács is támogatja a fiatalokat, hozzájárul ahhoz, hogy megvalósítsák az ötleteiket. Emellett az növeli az optimizmusomat, hogy az emberek kezdik megbecsülni az öreg tárgyakat, a gyerekek pedig megint olvasnak. Lassan mindenki ráébred arra, hogy bár a számítógép és az egyéb kütyük nagyszerűek, de azért szükség van az emberi dolgokra, kapcsolatokra, különben elveszítjük önmagunkat, az egyéniségünket.