Kulturális újságíróként sok izgalmas témával és alaposan átgondolt programmal találkozhat az ember, de viszonylag ritka az, hogy egy sajtótájékoztatóról amolyan ejha!-érzéssel induljon tovább a munka mezejére. Tegnap viszont egy ilyen találkozón vehettem részt: Körner Tamás zenei menedzser és Várdai István csellóművész mutatott be egy különleges hangszert, az Antonio Stradivari cremonai műhelyében készült 1673-as csellót. A híres hangszereknek nevük is van, az 1673-asként emlegetett szépség megnevezése az évszámra utal, ugyanis abban az évben ezt az egyetlen csellót készítette a világhírű olasz mester. De a hangszer gyakran akkor is nevet kap, ha különleges emberek szólaltatják meg. A tegnap bemutatott cselló is ilyen, ex-Du Pré–Harrell Stradivarius néven is ismert, hiszen nemcsak a készítője miatt számít értékesnek, hanem amiatt is, hogy a korábbi tulajdonosai között volt a tragikusan fiatalon sclerosis multiplexben elhunyt, csodálatos angol csellista, Jacqueline du Pré és a világhírű amerikai gordonkaművész, Lynn Harrell.
Ez a hangszer nemcsak megtiszteltetés, hanem inspiráció is
Körner Tamás bevezetőként elmesélte, hogy Lynn Harellnek annak idején a házát kellett eladnia, hogy megvehesse ezt a hangszert, de úgy nyilatkozott erről, hogy élete legjobb üzlete volt. Aztán egy nap egy taxiban felejtette, de a becsületes sofőr visszaszolgáltatta a milliárdokat érő hangszert, amely azóta többször is gazdát cserélt. Pár évig senki sem játszott rajta, de néhány hete egy neve elhallgatását kérő német mecénás megvásárolta az amerikai tulajdonostól, és Várdai István csellóművésznek adta át meghatározatlan idejű használatra, és egy időre felvállalta a hangszer biztosítási költségeit is.
Már önmagában az, hogy ez a hangszer épp Magyarországon van – ma és holnap ezzel lép fel Várdai a Zeneakadémián –, és ráadásul egy magyar művész kezében, elég lehetne az örömre, hogy lám, jó dolgok is történnek a világban, de az ejha mégsem ezért fogalmazódott meg bennem. Hanem az elképedés miatt, hogy van egy fiatal és kiváló művész, aki megkérdez egy embert, hogy nem akarja-e esetleg megvásárolni az 1673-ast – több millió dolláros befektetésről van szó, de az árat nem árulhatták el – , és az az ember igent mond, mi pedig szemtanúi lehetünk annak, hogyan barátkozik a művész a legendás csellóval. Hüledezni lehet azon is, hogy milyen egy Stradivarival az élet. Mint kiderült, az 1673-as a repülőgépen az utastérben utazik a művész mellett, és általában az ablaknál „ül”, és nemcsak házon kívül, hanem otthon is szemmel kell tartani: Várdai lakását át kellett alakítani, és komoly biztonsági rendszert beépíteni, mert két nagy értékű hangszerrel él együtt.
A másik egy 1720-ban készült Montagnana-cselló. Várdai elmondta, hogy a korábbi hangszerét is ugyanúgy használni fogja ezután is, mert a Stradivarit „nem lehet olyan terepre vinni, ami árt neki”. Bár a hangszer hátán régen volt egy lyuk, hogy nyakba akasztható legyen, a terep alatt most mégse arra gondoljanak, hogy művészünk ezzel a csellóval nem állhat ki szakadó esőbe szerenádot adni, hanem olyan zeneművekre, amelyek olyan játékstílust igényelnek, amelyek nem volnának optimálisak számára. – Ez a cselló hangban, rezonanciában is rengeteg újdonságot tud mutatni. Amikor kipróbáltam, éreztem, hogy ez mérföldkő az életemben. Nagy megtiszteltetés és nagy inspiráció nekem ez a hangszer – mondta a művész.
Zongoristák esetében gyakrabban hallani olyanokról, akik időt és energiát áldoznak arra, hogy a hangszerüket tökéletesítsék, megszállottan törekednek a határok tágítására, a megálmodott hangzás létrehozására. Várdai is ilyen tudatos művész, és Tóth Károly hangszer-restaurátor segítségével olyan finommechanikai beállításokat végeztek el a Montagnana-csellón, hogy azt elismeréssel fogadta a zenésztársadalom. A Stradivari-hangszer tulajdonosa tud erről, ezért rá merte bízni Tóth Károlyra a csellót, hogy szaktudásával ezúttal is segítse Várdait. A hangszer mindennapi karbantartása nem bonyolultabb, mint más cselló esetében, de például a húrcsere nem egyszerű: Dániában a legjobb gyártó cég vezető mérnöke hozott külön erre a hangszerre kifejlesztett és gyártott húrokat.
