Az Emlékpont Múzeum az államszocializmus korszakát mutatja be hódmezővásárhelyi tárgyakon, dokumentumokon keresztül, de nemcsak ezek kerülnek előtérbe, hanem a személyes történetek, az emberek is, hiszen a gyűjtemény nagy részét mintegy száz hosszabb-rövidebb interjú képezi. Ezek száma folyamatosan gyarapszik; egyrészt azokat a szereplőket, akikkel már korábban beszéltek, újra meg újra megkeresik, illetve még mindig kerülnek elő áldozatok, tanúk, akik úgy döntenek, hogy megszólalnak. Interjúrészleteket hallgathatunk meg a parasztság elleni támadásokról, az erőszakos iparosításról, az egyházak elleni fellépésről, a korszak erőszakszervezeteiről.
Miklós Péter történész, aki 2015 óta vezeti az Emlékpontot, de egyetemi oktatóként, muzeológusként a kezdetektől kapcsolatban állt az intézménnyel, arról a tapasztalatáról számolt be, hogy az interjúkban elhangzó személyes emlékeknek sokkal nagyobb a hatásuk a látogatókra, mint a kiállított tárgyaknak.
Amióta ő az igazgató, hármas küldetést fogalmazott meg magának, és ezeket az intézményt fenntartó önkormányzat is elfogadta. A célközönségük elsősorban a helyi általános és középiskolás diákság: nekik rendhagyó történelemórákat ajánlanak, de arra is van lehetőség – és a helyi pedagógusok szívesen élnek is vele –, hogy a XX. századi témákat ebben a hiteles környezetben dolgozzák fel a tanulókkal.
Az Emlékpontban tudományos kutatás is folyik, igyekeznek maradéktalanul feltárni és dokumentálni Hódmezővásárhely 1945–1990 közötti történelmét, rendezvényeket szerveznek eredményeik bemutatására, illetve publikálják is azokat. „Egyetlen olyan intézmény vagyunk a vidéki Magyarországon, amely a népbíróságokkal foglalkozik. A hódmezővásárhelyi népbírósági pereket teljes egészében feltártuk, és kimutattuk, hogy ezek az 1944 és 1949 között működő szervek nem azt vizsgálták, hogy ki volt a háborús bűnös, hanem azokat ítélték el, akik a helyi gazdasági és társadalmi élet elismert tagjai voltak.
Ezzel pedig az volt a céljuk, hogy a tulajdonnal rendelkező rétegeket teljesen mellőzzék, vagyonukat megszerezzék, őket pedig elűzzék” – avat be az igazgató a témába, amelyet Vincze Gábor kollégája dolgozott fel.
Az Emlékpont történészei közül Nagy Gyöngyi az igazolóbizottságok, Zeman Ferenc a nemzeti bizottságok tevékenységét kutatta. „Az évfordulók rabságában vagyunk” – fogalmazott kissé sarkítva Miklós Péter, és elmondta, hogy tavaly Összefogás a szabadságért címmel adta ki a hódmezővásárhelyi önkormányzat az 1956-os forradalom emlékére összeállított kötetüket.
Ezzel el is érkeztünk Miklós Péter vezetői programjának harmadik pontjához: a kötetek kiadásához. Az intézménynek nemcsak saját gyűjteménye van, hanem, mint láttuk, kutatómunka is zajlik benne, ennek eredményeit kiadványsorozatban igyekeznek a nyilvánosság elé tárni.
„Szükség van az értékőrző történészi látásmódra, a történész nem lehet értéksemleges” – jelenti ki Miklós Péter. Munkatársaival két célt tűztek ki: az emberi méltóság tiszteletét és a szabadság képviseletét. Ennek szellemében indították el Emlékpont-könyvek sorozatukat, amelynek novemberben jelent meg a hetedik kötete, a nyolcadik és kilencedik a jövő év elején lát napvilágot. Emlékeztető című folyóiratuk online is elérhető.
Kádár-huszárok és pártkatonák címmel jelent meg november 7-re a helyi munkásőrség történetét feldolgozó kötetük. „Fontosnak érezzük, hogy ne csak a hősökről, hanem az áldozatokról és a diktatúra fenntartóiról is megemlékezzünk, ez utóbbiakról nyilván nem pozitív értelemben” – magyarázza a témaválasztást.
Az Emlékpont Múzeum, amely osztálykirándulások gyakori célpontja is, három fő egységből áll. Az egyikben az állandó kiállítás található, ahol időrendben, illetve tematikusan mutatják be a város fél évszázados történetét 1945-től 1990-ig olyanformán, hogy hódmezővásárhelyi történeteken, dokumentumokon, tárgyakon keresztül végül is Magyarország szocializmus kori történetét meséli el az erőszakos kollektivizálástól az egyházak (érdekes módon az amúgy protestáns többségű Hódmezővásárhelyen is főleg a nagy ellenséget, a katolikus egyházat támadták) elleni támadásokon át az átgondolatlan iparosításig.
(A városban ennek következtében kezdték gyártani a Puli nevű kisautót, mindenféle szerviz- és értékesítési háttér, megfelelő technológia és szakemberek nélkül, importanyagokból. A pár száz elkészült járgány közül, amelyek pont azt a célt nem tudták beteljesíteni, hogy közlekedjenek velük, egyet szemrevételezhetünk a kiállítótérben.)
Szomorú blokkja az állandó kiállításnak a Fehér Gárda ellenállási mozgalomról megemlékező rész. A két halálraítélt és kivégzett mozgalmár, Blahó János és Kovács István rokonaival, kortársaival, a Fehér Gárda néhány még élő tagjával készített interjú is meghallgatható a teremben.
Az épület pincéjében stílszerűen az erőszakterem kapott helyet, itt az ÁVO, a munkásőrség és a III/III-as ügyosztály történetét mutatják be képekkel, dokumentumokkal és folyamatosan vetített belügyi oktatófilmekkel. Az akkori kikapcsolódási lehetőségeket illusztrálja a Sport büfé Bambi és Márka üdítőkkel, valamint korabeli lemezekkel. Egy másik teremben láthatjuk hódmezővásárhelyi festők adott tematikára – tsz-világ, mezőgazdaság, fejlődés, a tudás tisztelete és a többi szocialista frázis – készített műveit.
Az Emlékpontban található a szocialista kori Hódmezővásárhely három jelképe is: az ülő Lenin-szobor a városháza hátsó homlokzatáról, „Iván” az 1956-ban, majd 1990-ben ismét ledöntött szovjet emlékműről, illetve az 1919-es proletárdiktatúra emlékművének szobrai.
A múzeum következő egysége a konferenciaterem, ahol előadásokat, könyvbemutatókat, rendhagyó történelemórákat tartanak. A harmadik az időszaki kiállításoknak helyet adó galéria. Az itteni tárlatok zöme az Emlékpont saját anyagából áll össze, de befogadják a városhoz kötődő képzőművészek kiállításait is.
„Az emberek a saját múltjukat keresik, és nemcsak az idősek, hanem a fiatalok is” – állapítja meg Miklós Péter igazgató búcsúzáskor.