– Nagyon sokoldalú művészként tartják önt számon, hiszen a komolyzenétől kezdve a dzsesszig többféle műfajban kipróbálta magát. Hogyan fér meg ez a sokszínűség egymás mellett, és melyik megszólalásmód áll a legközelebb önhöz?
– Nem tudnék választani, mindegyiket egyformán szeretem. Klasszikus zenével kezdtem, tehát az az alapja mindennek, a dzsessz pedig hobbinak indult, és igyekeztem egyre magasabb szintre fejleszteni. Nagyon nehéz egyébként komolyzenészként dzsesszt játszani, mert az embernek mindent másképp kell csinálnia, másképp fűzi a hangokat, másképp ritmizál. A dzsessz alapja ráadásul az improvizáció, ami a komolyzenében ritkán van jelen, ott ugyanis alapvetően mindent a kottához hűen kell visszaadni. Ez számomra nagyon izgalmas kihívás, hiszen dzsesszt játszani tulajdonképp zeneszerzés, amit az adott pillanat hangulata ihlet. Nagyon szeretek kirándulni egyik műfajból a másikba, és azt tapasztalom, minél több dolgot kipróbál az ember, minél szélesebb az eszköztára, annál jobb tud lenni a többi műfajban is, tehát a dzsessz hat a komolyzenére, és fordítva. Ez év októberében lesz a Tango classic című hangversenyem, ami megint egy teljesen más terület: olyan érzelemdúsan, olyan hévvel, szenvedéllyel játsszák a tangót a hegedűsök, ami talán már egy picit a klasszikus zene határait feszegeti. És örülök, hogy én ezt is kipróbálhatom, mert szerintem az ember hangulata nem egyféle, hanem állandóan változik, ezért nagyon nagy szabadságot ad, hogy én mindezt a lehető legváltozatosabb műfajok segítségével a zenében is kifejezhetem.
– A közönség hogyan fogadja ezt a változatosságot?
– A nézők talán észre sem veszik, hogyan lépünk át egyik műfajból a másikba. Egy-egy műsor összeállítása során mindig az a legfontosabb szempont, hogy igényes legyen és szórakoztató. Gyakran megfér egymás mellett például egy Bartók-mű és egy Édith Piaf-sanzon, pedig a kettő nagyon távolinak tűnik, de már minimum 25 éve vagyok színpadon, így a rutinomnak köszönhetően elég bátran merem összeállítani ezeket az eklektikus műsorokat. A műfajok közötti átvezetést azzal is segítem, hogy mindig ismertetem az adott zeneművet, illetve mesélek a szerzőről és a darabról. Mindig volt bennem egyfajta közlési vágy: gyakorlatilag végigkonferálom a műsoraimat, így könnyebben eligazodik a közönség. De persze mindig van valamifajta koncepció, egy klasszikus zenei művet például könnyen követhet egy tangó, onnan pedig már el lehet indulni a dzsessz irányába. Nagyon izgalmas dolgok ezek.
– Önnek nagyon fontos, hogy a külföldi fellépései során népszerűsítse a magyar zeneszerzők műveit. Mennyire tekinthető ez sikeresnek, a külföldi közönség hogyan fogadja?
– Azt hiszem szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy mi, magyarok egészen más érzelmi töltettel játszunk Lisztet, mint bárki más. Liszt Magyar rapszódiájából kihallatszik a magyar virtustól kezdve a hazaszereteten át szinte minden. Ezért nálam mindig műsoron van Liszt, Bartók, Kodály, Weiner, és folyamatosan igyekszem szélesíteni a repertoárt, hiszen nagyon sok kiemelkedő zeneszerzőnk van. Az előadás helyszíne egyébként sokszor kiemelt szerepet kap, és egészen más lesz tőle a műsor. Egyszer például Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában játszottam el Bartók Béla Egy este a székelyeknél című művét, és ott megállt a műsor pár percre: könnyes szemmel, tüntető tapssal fogadták az emberek azt a darabot. Itthon is megható ezt a művet játszani, de Erdélyben különösen hátborzongató élmény volt.
– Hamarosan két, igen eltérő műfajú lemezzel jelentkezik. Mi ezeknek az albumoknak a különlegessége?
– Az egyik egy CD–DVD-felvétel lesz a 2017. januári évnyitó koncertünkről, ahol Micheller Myrtill, Magyar Hajnal, Sárik Péter, Pirovits Árpád és az öcsém, Illényi Csaba voltak a vendégeim. Mindannyian nagyon jóban vagyunk, és szerettünk volna valamikor egy jót beszélgetni, összeülni, de mindenki annyira elfoglalt, hogy sosem jött össze, ezért muszáj volt szervezni egy koncertet, hogy tudjunk találkozni. A másik album egy tereminlemez lesz, amelyen a legismertebb filmzenéket fogom játszani, és az öcsém készíti a hangszereléseket. Úgy tapasztalom, az emberek leggyakrabban a filmzenéket keresik, ezért ez egy kiváló lehetőség lesz ennek a különleges hangszernek a népszerűsítésére.
– Mik a további jövőbeni tervei, hol és milyen koncerteken hallhatjuk legközelebb?
– A nyár folyamán kétféle dzsesszműsort adok elő, az egyiket a Bánki-tó dzsesszfesztiválon az egyik legjobb barátommal, Deseő Csabával, a másikat Sárik Péterrel és zenekarával, valamint az öcsémmel, és több helyszínen is fellépünk majd, többek között a nyírbátori zenei napokon, a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztiválon. Ezenkívül természetesen klasszikus zenét is játszom majd, júliusban Kapolcson a Budapesti Vonósok kamarazenekarral, szeptemberben pedig Jordániában a Jordán Nemzeti Szimfonikus Zenekarral. A Tango classic estemet október 21-én rendezzük meg a Vigadóban, itt a nagyon tehetséges és lelkes fiatalokból álló Anima Musicae Kamarazenekar fog kísérni, Rácz Márton karmester vezetésével. Jövő év februárjában pedig lesz egy jubileumi, születésnapi koncertem, amire már most nagyon készülök.