Mint Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármestere a díjátadóval egybekötött kiállításmegnyitón elmondta, a pályázattal az volt a cél, hogy megmutassák mindenkinek: az akkoriak tettek a zsarnokság ellen.
Sajnos azok, akik 1956-ban részesei voltak a forradalomnak, egyre kevesebben vannak, Miskolcon már csak tizenhárman élnek azok közül, akik aktív részesei voltak az eseményeknek. Éppen ezért nagyon fontos, hogy azt az életérzést, amelyet az 56-osok megéltek „át tudjuk örökíteni” – fogalmazott a polgármester.
Emlékeztetett arra, hogy 1956 a szabadságról szólt, a magyar nemzet szabadságáért küzdöttek és vesztették életüket nagyon sokan. Ezért is hirdették meg Szabadság címmel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatallal és a megyei önkormányzattal a képzőművészeti és irodalmi pályázatot.
A győztes pályamunkákat szakmai zsűrik ajánlásai alapján választották ki. Az irodalom kategória első helyezettje Fekete Zoltán lett, a képzőművészeti kategória első díját pedig Sike Gábor vehette át.
Az elismeréseket Demeter Ervin kormánymegbízott, Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és Kriza Ákos polgármester adta át.